THE REALEST SHIT

Na ez az a poszt, amit mindig halogattam. Van, amiről színesen mesélek, van, amiről nem, és végül úgy döntöttem, egy bejegyzésbe sűrítem mindazokat a témákat, amikről több szót nem kívánok ejteni a jövőben. Borús lesz, azt hiszem, de túl kell esni rajta, és most érdemes, amíg még lendületben vagyok. Csapjunk is bele. Először is az eddigi legnagyobb(nak vélt) hibámról írnék, leginkább azért, mert saját magamat ítélem el ez ügyben, bár persze tagadóbb napjaimon megtalálom a megfelelő kifogásokat és magyarázatokat a tettemre, de azért nem vagyok kibékülve vele és nem is leszek tán soha. Szóval az úgy volt, az a nagy igazság, hogy egyszer felnyomtam egy vevőt a feleségénél. Okom erre az volt, hogy a pasast úgy találtam, hogy maga a Sátán, már ami a családi életét illeti. Férfiban ritkább az ilyen, találni rá példát: egy klasszikus aranyásó volt, aki elvett egy nála jóval gazdagabb (feltételezem: tehetős családból származó) csajt, gyorsan fel is csinálta, aztán még egyszer megismételte ...

Olvasom én is a híreket a kormány ambiciózus népességnövelő programjáról. Szülj, mert fogy a magyar, a migráns meg csak jön, mi lesz így velünk? Ki véd meg minket, képesek leszünk rá? Összeomlik a társadalmunk, vége a nyugati kultúrának? Én már rengeteget elmélkedtem azon életemben, hogy miért is vagyok más, mint általában a többiek. A válasz valószínűleg csak annyi, hogy valahol valami elbaszódott és így maradtam, ezen már nem lehet segíteni. Mintha valami messzi-messzi galaxisból jöttem vagy dobtak volna ki itt, hogy aztán megpróbáljak boldogulni egy olyan világban, ami nem igazán nekem való. Beilleszkedni. Mert ugye ez a kulcsszó, mindenki ezt akarja, aki normális, hogy beilleszkedjen, hasznos tagja legyen a társadalomnak, e világ szabályai szerint vett minőségi életet éljen, gyarapodjon, sokasodjon, mindig a következő generációra gondoljon. Ez a klasszikus jó, a követendő, az elvárt, ez által jutsz a Mennybe. Én viszont rossz vagyok. Nem tudom, hogy ez genetikailag kódolt-...

Meséltem már a menedzserekről, a fiúkról - a fiaimról, ahogy szokásom emlegetni őket - egy külön posztot szenteltem annak, hogy bemutassam, hogy verődtünk mi így csapatba, mik voltak a kezdetek. Most viszont kicsit arról mesélnék, milyen is csak egy átlagos hétköznap, hogy intézzük a dolgainkat, milyen a viszonyunk, hogy viseljük el egymást, mert ez ugyanolyan munka, főállás nekünk, mint bárki másnak, ez az életünk, ezek a mindennapok. A mi közös szokásaink, hagyományaink, beosztásunk maguktól alakultak ki mindenfajta különösebb tervezés nélkül. Megszoktam, hogy amikor felkelek, legyen az bármelyik napszakban, úgy egy órán belül felhívom V.-t. Csak úgy érdeklődni, hogy na mi újság. Ilyenkor általában megbeszélünk egy időpontot valami közös kajálásra vagy kávézásra a közelben, nem ülünk össze feltétlenül minden nap, de azért igyekszünk minél többször egy héten. Van a közös munkánk, amiről ez a blog is szól, illetve vannak egyéb üzleteink, megbeszélnivalónk, mert adja magát a dolo...

Van ez a bejegyzés, A legelső címmel, amit a blog a legnépszerűbb bejegyzések között tart számon, mégpedig azért, mert sokan úgy hitték, az az írás valami másról szól, egész pontosan az első, fizetős élményről. Hát nem, de akkor most visszaidézem azokat is, csak hogy ez is megmaradjon az utókornak. A legeslegelső - ez trükkös, mert így, sok év távlatából nem vagyok tökéletesen meggyőződve róla, hogy amit én annak tartok, az valóban az volt. De úgy hiszem, ezek voltak a tényleges első lépések, úgyhogy mesélek róluk. Hotelbe mentünk, úgy este tíz körül. Nem egy puccos helyre, hanem csak egy átlagos, tiszta, rendezett szobába, járt hozzá egy kellemesen tágas fürdőszoba zuhanyfülkével, egy lapostévé, egy kicsi erkély. Aznap, pláne kezdőként, csak ő szerepelt a naptáramban, ráértem, úgyhogy megegyeztünk abban, hogy tart, ameddig tart, ő rendesen ki fog fizetni. Egy teljesen normális, (ahogy mondani szokás) jól szituált, kora negyvenes férfi lehetett, aki azt vallotta, nincs különö...

A pornó rossz, ezt olvasod mindenhol. Be kell tiltani, mert szétcseszi az agyad, a hétköznapi, normál szexet már nem is fogod élvezni senkivel, olyan, mint a drog: valami könnyűvel, veszélytelennel kezded, aztán egyre durvább kell és megindulsz lefelé a lejtőn, a végén már semmi sem elégít ki, semmi sem elég jó, de folyton csak nézni akarod. Hát szerintem ez hülyeség. Igen, van benne annyi igazság, hogy ha rendszeres pornófogyasztó vagy, akkor megismered az összes műfajt, már csak kíváncsiságból is bele-belekukkantgatsz mindenfélébe, ami során könnyen előfordulhat, hogy lesz egy új fétised vagy legalábbis vágysz arra, hogy legalább egyszer kipróbáld, de ez normális. A mi házunkban a pornónézés olyan alapvető, mint például a zenehallgatás. Egy hobbi, gyakran közös, de műveljük külön-külön is, ha épp olyan hangulatunk van. Én sokszor akkor kezdek el szörfölni a megfelelő oldalakon, amikor bennem van az érzés, hogy néznék csak úgy valamit, de nincs türelmem egy két órás, hollywoo...