Pénz(ről) beszél

Tiniként természetes volt, hogy besegítek a ház körüli munkákba, értem ezt elsősorban arra, hogy volt egy kisebb gazdaságunk, ahol mindig elkelt a két extra kéz, sőt el is várták, hogy vegyem ki a részem, viszont ezért némi fizetséget is kaptam. Nem sokat, csak keveset, de arra hamar megtanított, hogy jól bánjak a pénzzel, ne verjem el mindenféle hülyeségre, megéri gyűjtögetni és valami komolyabb holmira vagy programra szánni, szóval egyáltalán nem bántam a gyerekmunkát. Apám még mindig emlegeti, amikor nyaranta sürgettem, hogy induljunk már ki a határba répát kapálni, ne halogassuk a munkát, hogy micsoda derék dolog volt az tőlem. Szóval megállapíthatjuk, hogy már fiatalabb koromban is elég anyagias voltam, de sosem kértem csak úgy a két szép szememért.

Téved a közmondás, hogy a pénz nem boldogít, mert dehogyisnem. Egy fokkal realistább az amerikai, aki úgy tartja: pénzen nem vehetsz boldogságot, de azért még így sem egészen pontos; én úgy fogalmaznék, hogy csak a pénz, a javak nem elegendőek a teljes boldogsághoz, de azért sok örömet adhatnak.

Amikor aztán messze kerültem otthonról és rendes, nyolc órás melót kellett vállalnom, akkor tapasztaltam meg igazán, hogy az élet maga mennyire drága, és ahhoz képest szart se keresek. Az első fizum alig ugrotta meg a százezer forintot, és a fele elment az albérletemre. A férfiak szeretik mondogatni, hogy a nőknek semmi sem elég, én nem így látom, inkább csak azt tapasztalom, hogy kis pénz = kis álom, nagy pénz = nagy álom. Amíg röhejesen kevés maniból vagy kénytelen megélni valahogy, addig nem igazán vágysz sokra, nagyra, mert tudod, hogy esélytelen. Apróságokra félreteszel, kuporgatsz, aztán mennyei boldogság tölt el, amikor megveszel valami szánalmas kis holmit belőle, ami a nálad csak egy picivel tehetősebb emberek számára nem nagy kaland. A kaján spóroltam meg a legtöbbet, tényleg csak szemetet ettem, abból is keveset, lestem az akciókat, jó volt a margarinos vizes zsemle, úgy voltam vele, inkább maradjon fontosabb dolgokra. Ami akkoriban hülyepicsásan a buli volt, mert akkor éreztem, hogy élek, hogy volt értelme a költözésnek, aztán utána mindig lehangolt lettem, hogy kiszórtam a pénzem az ablakon, nem kellett volna annyit költeni, inkább jöttem volna haza gyalog stb. Eltelt így két év, munkahelyet váltottam, valamennyivel jobban kerestem, de még mindig keveset, fontolgattam is, hogy vissza kéne ülni az iskolapadba, mert nem lesz ez így jó, nem élet ez ennyire kevés pénzzel.

Aztán az életem komolyabb fordulatot vett, nem hirtelen, de relatíve gyorsan lezajlott, és elkezdtem olyan összegekhez hozzáférni, amihez nem voltam hozzászokva, de tetszett a dolog. Az emlékeim a margarinos zsemléről egyre fakultak, elkezdtem nosztalgiával visszatekinteni azokra az időkre, viszont kialakult bennem egy para a pénzzel kapcsolatosan, mármint hogy nehogy meghülyüljek és elverjem, mert sosem lehet tudni, mit hoz a jövő. Okosan akartam csinálni, viszont ahogy mondtam: az álmok egyre nagyobbak, elérhető közelségbe került a saját autó, később lakás lehetősége. Addig nem voltam nyugodt, amíg ezeket nem biztosítottam magamnak, ezt követően már egy hangyányival bátrabban költöttem a keresetemből, ám a hosszú távú cél az lett, hogy legyenek befektetéseim és tartalékom. A több lábon állás magyarul. Ez az az álom, amit talán sosem teljesítünk be, nehéz megállni egy pillanatra és azt mondani: eleget gyűjtöttem. Eleget magamnak, kettőnknek, de mi a helyzet a gyerekekkel, ha lesznek? Erre mondhatjuk azt, hogy keressék meg ők a magukét, nem kell a seggük alá tolni a jólétet, mégsem tudom elengedni a gondolatot, hogy biztosítani kell számukra egy problémamentes, anyagi javakban nem szűkölködő kezdetet, amit aztán tovább építhetnek vagy egyszerűen csak örülnek, hogy nem kellett albérletet fizetniük, vagy választani a szórakozás és a jókat evés között.

Hobbira is telik most már, sokan hallottak a legendás (erős költői túlzás) mozirelikvia-gyűjteményemről és a művészeti projektekről, amiket támogatok. Nagyon szeretem a filmet és a zenét, éppen ezért többek között befektettem egy analitikai platform fejlesztésébe, ami a jövőben remélhetőleg képes lesz felismerni az új popzenei trendek előfutárait, illetve készülünk egy kisebb költségvetésű fesztiválfilm forgatására immáron lassan három éve, egyszer eljön végre a napja, hogy ott feszíthetek a produceri székben és balhézhatok azon az asszisztensemmel, hogy nem epres, hanem banános turmixot kértem, hát ennyit sem tudsz megjegyezni?! Viccelek, ilyen hülyét nem választanék. :)

A lottózást azért nem hagytam abba, mert sosem lehet tudni. Továbbra sem veszek drága ruhákat, kiegészítőket, inkább az életterünket csinosítgatom, gépiesítem, vannak ingatlanok, kipróbáljuk az airbnb-t, belevágunk az építkezésbe, a családi otthonba, mert fontos, hogy legyen kert, veteményes, kinti kutya, grillezés, gyümölcsfák, rózsabokrok, medence is, az tuti, hogy kell! Tudom, a többség szerint pénzért baszni nem munka, csak a férfiak pofátlan lenyúlása, én mégis úgy érzem, hogy megdolgoztam azért, amim van és még lehet, ebből nem engedek.

Az élet szép és mindenki mástól boldog, de a pénz, az azért csak kell hozzá.