THE REALEST SHIT

Ez sem egy szexi poszt lesz. :) Azoknak írom, akiket a pszicho téma érdekel ( tehát az olvasók 1-2%-ának ), mindössze azért, mert van ezzel kapcsolatban néhány olyan gondolatom, megfigyelésem, amit szívesen vetek a képernyőre. Tisztázzuk először azt, mi is az az OSDD. Képzeljétek el a disszociációs zavarokat egy skálán. Az egyik oldalon ott van az, hogy normális vagy, a másikon maga a disszociatív identitászavar, azaz a végállomás. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a legsúlyosabb változat, de erre még visszatérek, mert ellentmondásos a dolog. Azt viszont senki sem állította, hogy nincsenek köztes állapotok. Az egyik ilyen az OSDD, ami az angol Other Specified Dissociative Disorder rövidítése. Régen, amikor még csak olyan diagnózis létezett, hogy Multiple Personality Disorder (MPD; multiplex személyiségzavar), akkor az OSDD-t is ide sorolták. Ma már értik, hogy vannak színek, árnyalatok, ezért lett külön diagnózisa a DID-nek, az OSDD-nek, és még utóbbit is bontják tovább. ( Azt már csak halkan

Gyorsan írok egy rövid összefoglalót arról, mi is van, ha már néhány online ismerős érdeklődött, én meg nem igazán adtam választ, mert röviden nem lehet, és ez a téma nem is fér el máshol. A " hogy vagy? "-ra adott válaszom függ a napszaktól, a naptól, az időszaktól, egyéb hatásoktól. Most azt mondom, hogy jól, ha az egészet nézzük. Amikor rossz, az sem egy konstans rosszullét. A napokban épp újranéztem a Paranormal Activity filmeket, és a C-PTSD ugrott be róla, szóval valami ilyesmi, hogy nem kísért folyton, de van, amikor egyre többször elkap, és attól félsz, hogy végleg leránt. Csak itt azért happy end van, mert végül nem, összeszeded magad, kikeveredsz belőle, tanulsz belőle, de visszatér újra és újra. Végtelen kör. Ha már ennél a filmnél tartunk, rendkívüli módon triggerelt minden olyan jelenet, ami arról szólt, hogy a szülő nem hisz a gyereknek, ő pedig emiatt csak tehetetlenül benne marad a szituációban, pedig tudja, hogy baj van, bántják, fél, de nincs mit tenni, ninc