THE REALEST SHIT

Van ez a petíció, hogy vegye ki a Netflix a kínálatából a Széttörve c. filmet, mert sértőn ábrázolja a DID-t. Bővebben itt olvashattok erről. Igazán nem szeretnék ezzel az üggyel foglalkozni, csak azért írok róla ennyit is, mert többen kérdezték már, egyetértek-e ezzel a követeléssel. Röviden: nem. Bővebben: nem tiltanám meg, hogy készüljenek ilyen filmek, ha rajtam múlna, viszont azt nem értem, miért kell a valódi mentális betegséget belerángatni a történetbe, és azzal gyakorlatilag elásni mindazokat, akiket személyesen is érint. Mert való igaz, hogy a mozi negatívan ábrázolja a disszociatív identitászavart, és az altereket is elég gagyin vagy legalábbis creepyn játssza a csávó. McAvoy be is vallotta, hogy sosem ült le beszélgetni egy rendszerrel sem, YouTube videókból utánozta az altereket. Akad egyáltalán ANP a történetben? De ha ennyi volna, senki egy szót sem szólna. Nagyobb probléma, hogy mivel egy horrorról/thrillerről van szó, csak annyit mutat be a DID-ből, a

Haboztam megírni ezt a posztot, nagyjából ez az ötödik változata, mert mindig eldobtam végül, nem akarok én megmondóembereskedni (annyiszor :)), közben mégis gyűlnek a tapasztalatok, és úgy érzem, haszna lehet egy ilyen kis összefoglalónak. Ez a poszt azoknak szól, akik úgy döntenek, nem lesznek szándékosan faszfejek, mert annak lenni egyébként alapjog, senkitől sem vehető el, hacsak tán egy munkahelyen nem, de az teljesen más lapra tartozik. Biztos vagyok benne, hogy én is megbántottam már utam során sok embert, aki hasonló problémákkal küzdött, mint én; hát ezen már nem tudok változtatni, csak annyit tehetek, hogy az új információk birtokában elfogadóbb, türelmesebb leszek másokkal. Akkor kezdjük is: tehát mit ne mondj olyan embereknek, akiknek súlyos traumából vagy traumákból eredeztethető mentális problémáik vannak, ha nem akarsz érzéketlen tuskó lenni. ( A DID-t veszem alapul, mert mi mást tehetnék? Ahhoz "értek". ) Ne kicsinyítsd le a problémáit Legyen

Szemét posztnak érződik majd, amiért előre is sorry not sorry. Nem célom bárkit szégyeníteni, nem arról van szó, mindössze a saját, egyedi, erős ellenérzéseimről, amikről viszont beszélnék a szólásszabadság jegyében. Mindemellett természetesen tartom, hogy mindenki úgy él, ahogy szeretne, mert az mindennél fontosabb a mentális egészsége érdekében. Csak hát nem egymást fogjuk megtalálni. Fasznak kell előre magyarázkodni! Tehát egy szubmisszív, azaz (az ágyban) behódoló, alárendelt pasas a szememben nem férfi, nem volt, nem lesz, lehetünk barátnők . Az agyam valahova a homoszexualitás környékére helyezi ezt, jókat beszélgetek velük, édes pofák, férfias nők, nőies férfiak , szexuálisan sosem fogunk közeledni egymáshoz, azt megígérhetem. Pénzért sem, mert ha olyasmit akarnék csinálni, amit sem testileg, sem lelkileg nem tudok élvezni, akkor elmennék aktatologatónak vagy a konzervgyárba, én nem vagyok domina. A switchekkel, azaz azokkal, akik mindkét "szerepben" otth

Bár sosem szántam ezt a helyzet kizárólag prostiblognak , nekem is feltűnik, hogy épp arról nem írok, ami miatt a néhány szem olvasóm idejár ( mind az öt ), szóval elég kontraproduktív itt összevissza lelkizni. Van vagy hat-hét félig összerakott posztom szakmai témákban, de egyszerűen nincs kedvem folytatni őket. Az emberi lélek nagyon összetett ugyebár, és érdekes időszakon megyek át, alakulok valamerre, de nem olyan értelemben, amit nüanszolná egy nyomi. Nem fordultam el sem a szextől, sem a kurválkodástól, sem a pornótól, sőt a valóságban szerintem még jobban rajtuk vagyok, mint korábban. Figyelemelterelés lett belőle. Épp ezért nem írok róla. Ez egy személyes blog, nem véletlenül kategorizáltam be annak, még ha sok oktató anyag fel is került rá; most más a személyes. Nehéz feladat úgy megfogalmazni a jelent, hogy ne tűnjön önsajnáltatásnak, nyűglödésnek, ne legyen lehúzó. Minden posztommal megpróbálom azt sugallni, hogy a nap mindig felkel másnap, és semmi baj azzal, ha ép

Egyszer régen csak úgy belém hasított egy felismerés, valami olyasmi, hogy úristen, boldog vagyok ! Úgy zavarba jöttem tőle, hogy elkezdtem sorolni magamban, mi miatt is nem kéne annak lennem, mert nem tudtam mit kezdeni vele, az érzés mégsem múlt, kitartott egy pár órán át. Nincs rá logikus magyarázat, de talán nem is számít, a lényeg, hogy kurva jó volt, még ha nem is tudtam igazán kiélvezni. Arra viszont rájöttem az évek folyamán, hogy az nem boldogság volt, csak gondtalanság. Az a dolog, amiben sosem volt részem, nem emlékszem olyan pillanatra, amikor ne nyomasztott volna legalább egy valami, még gyerekkoromból sem, akkor legfőképpen a szüleim szoktak. Szóval ez nekem kimaradt, a kicsik öröme, tudatlansága, felhőtlen fűben ugrándozása, és ez az, amit valami különös okból kifolyólag abban a pillanatban megéreztem. Nagyon jó lenne ezt még egyszer megtapasztalni, de nem látom újra esélyét, hacsak el nem kap valami hormonsokk, ami ez is lehetett. Egyszerűen azért nem, mert az

Szóval van egy nő, aki azzal borzolta fel a kedélyeket a közösségi oldalakon, hogy kijelentette: az a férfi, aki nem akar egy szexmunkással randizni, az "bizonytalan". Mekkora faszság már ez! Az emberek többsége a monogámiára esküszik, ez vált be hosszútávon, férfiak és nők inkább elnyomják a vágyaikat a nagyobb jó érdekében, ezzel fejezik ki összetartozásukat. Hogyan is mondta Ari Gold? Ha én szenvedek, tedd te is . Sokaknak tényleg a világot jelenti ez a fajta kizárólagosság, ösztönszinten utasítják el a gondolatot, hogy a párjuk valaki mással is együtt legyen, különösen igaz ez a férfiakra, akik szemében egy nő annál kevesebbet ér, ahány férfival előtte összefeküdt. Mondhatnánk, hogy még mindig szüzességkultusz van, csak hát érintetlen csajt már nehéz találni 14-16 felett, úgyhogy ennyi maradt: legalább minél kevesebb pasassal legyen közös múltja, jelene meg senki mással. Aztán vannak, akik az agyukban külön tudják választani a magánéletet a munkától, tehát úg

Egy olyan témán gondolkoznék most hangosan, ami a külföldi blogokat, kommentszekciókat, meg úgy általában a közbeszédet eluralja, én mégsem tudtam komolyan venni soha úgy igazán, mármint nem éreztem jogosnak egymás fejéhez baszkodni, hogy ki van privilegizált helyzetben és ki nincs. Nemrég egy kommentben is felvetődött a gondolat, amely kapcsán megkérdeztem néhány ismerőst, hogy egyetértenek-e azzal a kijelentéssel, hogy mondjuk személy szerint én privilegizált helyzetben vagyok, és jött pár "igen" válasz, és ilyenkor érdemes elgondolkodni, mindig azt mondom. Nem csak nekem, hanem úgy általában mindenkinek, kicsit megvizsgálni ezt a dolgot közelebbről. Nem szeretem, ha valaki ezzel jön, mert úgy gondolom, hogy egy ilyen mondattal gyakorlatilag elhazudja a másik ember által, önerejéből elért eredményeket. "Nem nagy dolog, kislányom/kisfiam, hogy ötösre érettségiztél matekból, hát fehér vagy, jó családból származol és apád az IT szektorban dolgozik, mire fel várnád a