Kézikönyv

Haboztam megírni ezt a posztot, nagyjából ez az ötödik változata, mert mindig eldobtam végül, nem akarok én megmondóembereskedni (annyiszor :)), közben mégis gyűlnek a tapasztalatok, és úgy érzem, haszna lehet egy ilyen kis összefoglalónak.

Ez a poszt azoknak szól, akik úgy döntenek, nem lesznek szándékosan faszfejek, mert annak lenni egyébként alapjog, senkitől sem vehető el, hacsak tán egy munkahelyen nem, de az teljesen más lapra tartozik. Biztos vagyok benne, hogy én is megbántottam már utam során sok embert, aki hasonló problémákkal küzdött, mint én; hát ezen már nem tudok változtatni, csak annyit tehetek, hogy az új információk birtokában elfogadóbb, türelmesebb leszek másokkal.

Akkor kezdjük is: tehát mit ne mondj olyan embereknek, akiknek súlyos traumából vagy traumákból eredeztethető mentális problémáik vannak, ha nem akarsz érzéketlen tuskó lenni. (A DID-t veszem alapul, mert mi mást tehetnék? Ahhoz "értek".)

Ne kicsinyítsd le a problémáit

Legyen szó múltbeliekről vagy a jelen nehézségeiről. Mindenkivel történik legalább egy szar gyerekkorában vagy később, sokan nőnek fel diszfunkcionális családban, nem érdemes méricskélni, hogy kinek volt rosszabb vagy ki a keményebb gyerek, mert neki bezzeg nincs ebből semmi gondja. Indulj ki abból, hogy nem tudod, nem voltál ott, ahogy te sem örülnél neki, ha más megkérdőjelezné a rossz emlékeidet, saját traumáidat, amik a mai napig kísértenek. Attól, hogy nálad nem alakult ki (látványos) mentális probléma, még nem biztos, hogy nem hagyott nyomot. A DID-sek fele is úgy érzi, valójában nem volt olyan mértékű a bántalmazás, hogy ilyen súlyos zavart okozzon, de ez valószínűleg mégsem igaz. Hajlamosak vagyunk elnyomni magunkban a gondokat, nem figyelünk jelekre, mert menni kell tovább, a többség gyakorlatilag ezt csinálja. A DID alapja a komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD), ami nem egy kis dolog, nem azért szokott jelen lenni, mert a Marci elvette a homokozóban a kislapátodat és nem adta vissza. Kialakulhat több mindentől: elsősorban a gyerekkori elhanyagoltság, tartósan jelen lévő fizikai és/vagy érzelmi/szexuális abúzus miatt, amiből nem látott kiutat, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem. Ezeket ne kérdőjelezd meg, ne add elő, hogy veled is megesett ez vagy az, aztán mégsem vagy ilyen... Egyszerűen csak tartsd meg magadnak, vagy beszéld meg másokkal, de ne épp az áldozattal.

Ne mondd vagy utalj rá, hogy gyenge

Ez is nagyon gyakori, akár az előző ponthoz is kapcsolhattam volna. Te kívülállóként nem tudod eldönteni, hogy ahhoz képest, amin egy ember átment, ő jól reagált vagy sem, gyenge vagy erős, mert nem tudod, milyen mértékű volt a bántalmazás, mit élt át. Hiheted, hogy az, magánügyed, de hagyd vele békén. A DID-sek igazi túlélők, és bár lehetséges, hogy a jelenben törékenyek, vészhelyzet esetén sokan olyan tartalékaikat mozgósítják, amik meglehet, neked nincsenek, szóval azért óvatosan az ítéletekkel. De még ha igaz is az általad megfogalmazott vád, nem fog jól elsülni, ha valakinek odacsapsz egy ilyen megjegyzést, csak megbántod vele. Ezen kívül a közhelyes, lerázó válaszok adása is kerülendő, szóval jobb, ha inkább nem mondasz semmit, mint hogy bosszantó "jótanáccsokkal" lásd el az illetőt, mint hogy pl. "szard le", "ne vedd olyan komolyan", "majd elmúlik" stb.

Ne csinálj belőle hülyét

Ezt le sem kéne írni, de sajnos van ilyen is. Aki PTSD-ben vagy C-PTSD-ben szenved, gyakran érzékenyen reagál bizonyos hangokra, képekre, érintésre, hirtelen bekövetkező eseményekre, azaz megijed, összerezdül vagy épp lefagy. Ez egy veszélytelen szituációban kijöhet viccesen, nem tilos nevetni, valószínűleg ő is fog rajta, de gúnyolni érte igazi patkányság. Belé kódoltak valamit, ami benned nincs, és erről ő sem tehet. Emellett fontos, hogy kerüld te is a hirtelen mozdulatokat, pláne ne üss oda poénból sem! Nem, nem vicces, ha a seggére csapsz olyasvalakinek, akit ütöttek egész gyerekkorában. Majd ha ezt megbeszélitek előre, ha számít rá és nem bánja, akkor csinálhatod. Ha meg mégis bevállalod ezt, mert paraszt akarsz lenni, akkor számíts egy erős válaszreakcióra, akár verbális, akár fizikai formában, ne tedd az áldozatot, pláne ne ő legyen a hibás, aki szerinted "túlreagálta".

Ne használd a diagnózist fegyverként

Igazán kedves tud lenni, amikor egy vita során valaki úgy akar lenyomni, hogy a fejedhez vágja a problémáidat, vagy legalábbis hitelteleníteni próbál azzal, hogy te úgyis kettyós vagy. Attól, hogy valakinek akadnak mentális problémái, még nem szellemi fogyatékos, tehát ne is kezeld úgy. Emellett neki is kijár a "jog", hogy csak mindentől függetlenül legyen egy rosszabb napja, lehessen ingerlékenyebb vagy éppen felbassza az agyát valamin, nem kell minden mögé a diagnózist odaképzelni, de még az is lehet, hogy éppen igaza van, ha te voltál a hunyó.

Ne mondd, hogy mosolyogjon vagy lazuljon le

Képzelj el egy olyan napot, amikor a memóriád összekuszálódott, alig aludtál és/vagy rémálomból keltél, flashbackjeid vannak, szorongsz, szédülsz, úgy érzed magad, mint a mosott fos, erre valaki eléd áll és nyom, hogy mosolyogj már, miért vágsz ilyen fancsali képet, egy lány sokkal szimpatikusabb, ha vidám és kedves. Hát nem basznád tarkón egy szívlapáttal?

Legyél figyelmes, kérj engedélyt

Ez egy nehezebb téma, mert a triggerek elég kiszámíthatatlanok lehetnek, tehát nem arról van szó, hogy az égvilágon mindenre figyelj oda, de pár dolgot azért érdemes észben tartani. Jobb, ha ő választja ki a helyszínt, ahol találkoztok, és hasznosabb abban elfogadó partnernek lenni, hogy hova üljetek vagy alkalomadtán elhagyjátok a helyszínt, ha ő azt kéri. Oka van az ilyesminek. Sokan, akik mentális problémákkal küszködnek, nem szeretnek idegen helyre, idegenek közé menni, mert nem tudják, mi vár ott rájuk. Neked az csak "megiszunk egy kávét", neki az tömeg, zene, illatok, hangok stb., amik bajt okozhatnak. Emellett gyakori, hogy még egy jobb napon vagy "triggermentes" környezetben is feszültebb az illető az átlagosnál, mert folyton készenlétben áll, és ez önmagában elindíthat különböző folyamatokat vagy produkálhat látványosabb tüneteket. Ha ilyenkor együttműködő és figyelmes vagy, az a legjobb, mert nagyobb biztonságban érzi magát tőle, hiszen van ott vele valaki, akire számíthat. De azt is értsd meg, ha inkább elmenekül, mert nem vagytok olyan viszonyban, hogy ő előtted "műsorozna", szóval jellemző a hirtelen, indoklás nélküli elköszönés is akár, ilyenkor ne tartsd vissza, ne akarj még valamit mondani, ne beszéltesd, hanem engedd el, hadd menjen. Azt is értsd meg, ha nem akar veled találkozni, nem akar beülni, nem akar "csak öt percre" semmit, ne vedd személyes sértésnek. Akkor se, ha röviddel a megbeszélt időpont előtt mondja le a találkozót. Sajnos ez benne van a pakliban, tehát take it or leave it.

Fogadd el a kamu magyarázatokat

A leggyakrabban ezekkel találkozol, nem fogják neked kifejteni a teljes igazságot, hanem kapsz egy számodra könnyen emészthető kifogást vagy magyarázatot valami olyasmire, ami belőlük negatív érzéseket vált ki, amikből könnyen lehet disszociáció, pánik vagy egyéb rossz élmény. Néha csak fogadj el akár annyit, hogy "nem". Ugyanez igaz történetek elmesélésekor. Teljesen oké és jogos, sőt kifejezetten jó fejség, ha érdeklődsz és akár mélyebben bele is ásnád magad magánéleti dolgokba, de maga a trauma mindig necces téma. A többség megszokta, hogy barátoknak, ismerősöknek elmeséli az alapokat, van erre pár betanult szöveg, de ezek nem mindig működnek, hamar sírás vagy rosszabb lehet a vége, szóval ne erőltesd, ha látod, hogy már az elején nehezen megy, jobb inkább elterelni a szót. Pátyolgatni sem kell ilyenkor senkit, mert sokszor az csak "adja a lovat" a negatív gondolatok, érzelmek, emlékbetörések alá, tehát könnyen tetézheti a bajt. Csak szelíden javasold a témaváltást, amiben minden bizonnyal a másik is partner lesz, és ilyenkor talán nem is baj, ha egy ideig te viszed a szót, amíg összeszedi magát; bár arra is készülnöd kell, hogy sok mindenre nem fog emlékezni a szavaidból, mert "befelé figyel" éppen, még ha ez nem is feltűnő, hiszen rád néz és bólogat.

Ne használd a pozitív triggereket

Nagyon fontos ez is, nem poén, nem jó, nem szabad. Értem, hogy lehet szórakoztató az, ha "többekkel beszélsz", de ők nem így élik meg, és nem szokták szeretni, ha erőszakot teszel rajtuk, ugráltatod őket, csak mert neked olyan kedved van. Ahogy az sem kedves, ha "el akarsz zavarni" egy altert, csak mert te a hostot ismered és vele akarsz beszélgetni. Nem véletlenül került ő oda, lehet, hogy épp te voltál az oka. Azt is értsd meg, hogy csak, mert te a hosttal jóban vagy, a többieknek lehetsz idegen vagy egy nem szimpatikus valaki, és ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezek csak az általad ismert személyiség "eltitkolt érzései". Más alterek viselkedésén, szavain megsértődni faszság.

Alterekről és triggerekről bővebben itt.

Ne sértődj meg vagy morogj tünetek miatt

Könnyen lehet, hogy beszélgetőpartnereden egyszer csak annyit látsz, hogy rád sem bagózik, néz a távolba vagy csak maga elé, te meg zokon veszed, hogy nem figyel rád. Persze, történhet ilyesmi valódi bunkóságból is, de az esetek nagy részében nem ez az ok, hanem a disszociáció. Lehet, hogy ő tényleg nincs ott akkor, és ilyenkor nem jó megoldás, ha megpróbálod "felébreszteni", pláne ha lebaszod, hogy miért nem figyel. Az is előfordulhat, hogy a másik folyamatosan néz rád, úgy tesz, mint aki hallgat, de feltűnik, hogy nincsenek megjegyzései, válaszai, mimikája, csak bólogat, szóval nagyon csendessé válik és nem igazán rezonál arra, amit mondasz; sanszosan disszociál. Te ezt megoldani nem tudod, nem múlik el attól, hogy fel akarod rázni vagy beszélteted, sőt inkább csak rosszabb lesz valószínűleg, úgyhogy a legjobb, ha türelmesen kivárod, amíg "befejezi". A disszociáció nem csak ennyire látványos formában jelentkezhet, hanem mindössze néhány másodpercre, pillanatokra is, ám ez járhat olyan következményekkel, hogy többször visszakérdez arra, mit is mondtál, ami neked biztos zavaró, de neki még inkább. Ugyanez igaz a "szaggatott beszédre", az "elfelejtett gondolatokra", amik idegesítőek lehetnek egy beszélgetés során, de ez van. Ha ilyenkor sietteted, türelmetlenkedsz a másikkal, csak rosszabb lesz, hiszen stresszeled. Továbbá ne akadj fenn azon sem, ha néha "furán viselkedik", például közbeszól valami tök oda nem illőt, megrázza a fejét, sűrűbben pislog vagy túlságosan igyekszik, hogy elmondja, amit akar; ezek nem véletlenek. Lehet, hogy egy alter szól hozzá és neki válaszol véletlenül hangosan. Lehet, hogy disszociál, de próbálja a grounding technikákat alkalmazni éppen úgy, hogy lehetőleg számodra ne legyen feltűnő. Lehet, hogy tudja, hogy gyakrabban disszociál, ezért siet gyorsan elmondani a véleményét, mert fél, hogy különben elveszíti a fonalat, elvész a gondolat. Te nem hallod, ami az ő fejében zajlik, nem tudod, ha valaki hozzászólt, nem tudod, ha valakinek volt egy megjegyzése, amin elmosolyodott vagy éppen neki válaszolgat, mert el akarja zavarni a közelből, vagy egyszerűen csak figyelmeztetik, hogy baj lesz, és emiatt izgatottá, idegessé válik. Fogadd el, hogy nem teljesen gyagyás, hanem okkal viselkedik számodra furcsán. Az talán sosem baj, ha ezekre finoman rákérdezel, nem ítélkezően, csak érdeklődve, a többség ilyenkor felvállalja, hogy mi a szitu, de ha nem akarja, ne erőltesd, hanem: "fogadd el a kamu magyarázatokat".

Kerüld a meglepetéseket

Ne akkor találj ki valami új programot vagy akard belerángatni egy előre meg nem beszélt dologba, mindent fixáljatok le előre és tartsd is magad ezekhez a megállapodásokhoz.

Ne legyél idegbeteg

Ha te stresszes vagy, az átragad másokra, ez mindenkire igaz, viszont konkrét problémákat okozhatnak azoknál, akik erre "különösen érzékenyek". Ha te feszült, ideges, dühös, türelmetlen vagy, akkor ő százszor jobban az lesz nálad. Inkább mondd le a találkozót, ha nincs jó napod, de ez olyan tanács, ami mindenkivel szemben érvényes kéne legyen.

Ne tégy úgy, mintha nem létezne

Ha tudod valakiről, hogy hasonló problémákkal küzd, azért tartsd észben, hogy vele "nem olyan könnyű". Jogod van úgy érezni és dönteni, hogy nem akarsz kapcsolatban állni egy olyan emberrel, aki szerinted túl nehézkes, viszont ha úgy határoztál, hogy kitartasz mellette ismerősként, barátként vagy társként, akkor vedd komolyan a dolgot. Sokszor érthetetlenek azok az elvárások, amiket mások támasztanak veled szemben, pedig tudják jól, mi a szitu, szóval képzelj el egy hasonló szituációt.

- Gyerekkoromban levágta a villamos mindkét lábamat, úgyhogy kerekesszékbe kényszerültem, de persze lóghatunk együtt, ha téged nem zavar, hogy nem vagyok olyan fürge.

- Dehogyis, értelek, én így is bírlak. Szóval akkor eljössz szombaton velem félmaratont futni?

- Nem hinném.

- Miért is nem?

- Mert nincs lábam futni.

- És? Attól még eljöhetnél, jó lesz, csak egy óra az egész.

Ilyenkor pislogsz, hogy ennek mi a fasz baja van? Ugyanez a DID. Nem vagy mindenre alkalmas, vannak korlátaid, hiába is tesz úgy a másik, mintha nem ez volna a szitu. Ha téged ő beavat, akkor nem feltűnési vágyból teszi vagy kifogásokat keres, hanem szeretné, hogy tudd és értsd meg ezeket, ne várj tőle ugyanannyit, mint mástól. Ezért tépjük a szánkat, mégis érződik, hogy az üzenet általában nem megy át. Erről szól ez a poszt is.

Köszönöm a figyelmet!