Pasiügy

Az egyik legzavaróbb dolog az emberekben, hogy amikor a barátomat említem, rögtön megjelenik előttük egy kép valami striciről. Vagy egy kidobóról. Vagy valami kokós bűnözőről. Igazából mindennek képzelik, ami rossz, mert mi más lehetne egy pasi, aki prostival jár?

Az én párom messze áll ezektől a karakterektől, de az biztos, hogy egy egyedi és megismételhetetlen hópihe. Teljesen átlagos, kisvárosi családban nőtt fel, igazi nyárspolgárok a szülei, amivel ő nem tud azonosulni. Ő nem az a típusú ember, akinek egyébként nagyra törő vágyai volnának, nem akarta soha bejárni a fél világot, nem akart hihetetlen karriert befutni, nem akart kacsalábon forgó palotát és luxusautót, csak ösztönösen, hogy szeret élni és azt igyekszik megvalósítani. Ha munkáról van szó, ő az év dolgozója - szó szerint, egyszer tényleg megkapta a plecsnit. Az a fajta, aki sosem késik, aki mindig bevállalja a túlórát, aki utálja a lógósokat, a link alakokat, a hazugokat, a folyton kifogásokat keresőket, megveti őket és ezt érezteti is. Idegenekkel bizalmatlan, nem az a rögtön haverkodós ember, nem lehet hozzá túl közel kerülni, mert nem engedi.

Aki viszont bejut, az egy olyan oldaláról látja, amitől a pusztán ismerősöknek leesne az álla. Amint közöttünk van, akik között szeret lenni, teljesen átalakul. Van humora, nem csak van, hanem nagyon jó humora van, tök laza, órákig el lehet nevetgélni már azon is, ahogy csak a saját szemszögéből elmeséli a dolgokat, amik aznap estek meg vele. Annak a morgós, barátságtalan, munkamániás, sőt időnként verekedős szararcnak a nyomát sem látod, akinek szokás hinni. Itthon nem egy zsarnok, épp az ellenkezője, nem vár el, nem követel, nincsenek kőbe vésett szabályok. Ő annak él, hogy ő és mindenki, akivel törődik, jól érezze magát, jól szórakozzon, jókedvű legyen, és ezért mindent meg is tesz, nem egy önző alkat. A kutyáinkat imádja, egész nap képes lenne gügyögni nekik, játszani velük, babusgatni. Van is egy olyan érzésem, hogy az új kutyust igazából magának vette, mert azóta le sem szakadnak egymásról, olyannyira nem, hogy a spicc már rajta alszik, amit mondtam, hogy azért be lehet ám fejezni.

Benne mintha egyszerre három személyiség lakozna, nem külön-külön, hanem egybe gyúrva, de mindig éppen az a domináns, amelyikre szükség van. Van egy komoly, felelősségteljes, nagyon férfias oldala. Van egy gyermeteg, a szórakozásért, a játékért élő énje, és van... hát mit tagadjam, a perverz oldala.

Nekünk nincsenek komoly veszekedéseink, gyakorlatilag sosem voltak. A piti kis vitáinkat azonban a maximumra tudjuk pörgetni, ami persze olyankor csak amolyan félkomoly szócsata, mert mindketten érezzük, hogy ez azért egy baromság, de ez is egyfajta módja a szórakozásnak. Ő az, aki úgy tud oltogatni, hogy közben tudom, hogy szeretettel teszi és amúgy tényleg vicces. A kutyák már egy gúnynéven ismernek, de olyan jópofa, elváltoztatott hangon mondogatja nekik, hogy nem tudok érte haragudni, mert valahol közben kedvesség is van a megfogalmazásban, mindig beleszövi, hogy mindannyian szeretnek. Van, hogy valamiért tényleg berág rám, de sosem mond olyat, ami túl sértő volna vagy visszavonhatatlan.

A perverziói teljesen passzolnak az enyémekkel, gyakorlatilag ez volt az első közös bennünk, de nem erre építettük a jövőt, mert az egyrészt csak valami érdekkapcsolat volna, másrészt hosszútávon úgysem működne. Inkább olyanok voltunk, mint akik számára egyértelmű, hogy megtaláltuk a másik felünket, és ez olyan sokat jelentett, hogy nem volt, ami az utunkba állhatott volna, mindent megoldottunk, változtunk, megtanultuk tolerálni, ami zavaró. Ő mindig prostit szeretett volna feleségnek, kifejezetten azt, úgy volt vele, hogy pornós vagy stripper esetleg akkor, ha nem talál magának az első csoportból. Próbálkozott is, elég sokakkal előttem, de mind rövid kapcsolat volt, és a legtöbbnek azért lett vége, mert nem találta úgy, hogy a csajok valóban belső indíttatásból választották ezt a fajta életstílust. Neki nem volt jó, hogy a pénzért, hogy jobb híján, azokat megveti. Neki nincs tehát átlagos szexualitása, sem igényei, ő azt mondja, gyakorlatilag tinikora óta tudja, hogy neki csak olyan nő kell, aki a szexből él, aki feszegeti a határokat, kellően játékos, mert az az ő lelki társa. Nekem sosem voltak ennyire konkrét terveim, de abban biztos vagyok, hogy ha tudatosan kerestem volna, olyan pasik között nézegetek, akiknek szintén belülről jön, hogy vonzónak tartsák a szakmámat, mert ez még akkor is a részem lesz, amikor már nyugdíjba vonultam.

Az a megállapodás közöttünk, hogy a munkám miatt neki sosem mondok nemet. Ez onnan jött, hogy a korábbi, prosti barátnői általában neki nyavalyogtak, hogy nem akarnak dugni, mert annyit dolgoztak, nyűgösek, fáradtak, itt fáj, ott fáj, szóval mindenkivel, csak vele nem, és ezt nagyon a szívére vette. Nálam meg szökőévente fordul elő, hogy azt mondanám, most inkább ne, egyébként sem gyakori eset, akkor viszont úgy vagyok vele, hogy annyit nem ér, hogy ezzel megbántsam. Amit megbeszéltünk, én tartom. Egyébként is hihetetlenül képes pörögni, átadni az energiáját, mindig ötletel, kreatív, játszik. Ilyenkor rettentő domináns is egyébként, ami nagyon szexi. Ha munkába igyekszem, akkor is próbálja hasznossá tenni magát, említettem már, hogy még a hajamat is kivasalja, segít öltözni, véleményt mond, vele aztán tényleg kibeszélem az egészet, az az egyik közös program, és olyankor nem csak örül magának és élvezkedik rajta, hanem komolyan veszi és kielemzi a dolgokat, emiatt értem egész jól, hogy működik a különböző emberek agya, ha szexről van szó. Ebben határozottan a pasim a legjobb, mindig tudja a tutit és van jó válasza.

Az életünk viszont egyáltalán nem csak ebből áll. Gyakorlatilag bármiről tudunk beszélgetni órákon át, valamiért még mindig nem untuk meg. Sok dolgot csinálunk közösen, sőt talán nincs is olyan, amibe ne vonnánk be legalább egy kicsit a másikat, tehát se neki, se nekem nincs olyan hobbink, ami a másunkat abszolút nem érdekli és semmi köze hozzá. Pedig persze nem vagyunk egymásra nőve, eljárunk külön-külön, itthon is el tudunk lenni egymás nélkül is akár, én legalábbis több egyedüllétet igénylek, mint ő, de aztán a végén úgyis mindent megdumálunk.

A múlt év vége nagy változást hozott, végre otthagyta a munkahelyét és ő is vállalkozásba kezdett, vagyis jelenleg még inkább csak tanulja. Kicsit féltem, hogy mi lesz, ha egy ideig együtt kell dolgoznunk, mert üzleti ügyekben azért nem mindig értünk egyet, de jól vette az akadályokat, megfogadta a tanácsokat, figyelt és tanult, nem okoskodott (legalábbis nem nekem), úgyhogy szerencsére nem okozott csalódást. Abban viszont egyetértünk, hogy ha munkáról van szó, mindketten sütögetjük a magunk kis pecsenyéjét, továbbra is csak segítjük egymást, de nem szólunk bele a másik dolgába, mert az talán véget vetne az idillnek, annál csak okosabbak vagyunk.

A miénk egy szerelmi kapcsolat, egyformán vagyunk különcök, nem átlagosan élünk, de ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor csak annyi marad, hogy ugyanolyanok vagyunk, mint bármelyik másik, átlagos pár. Illetve sokszor átlag feletti, mert mi még nem untunk rá egymásra, nem a hitel vagy a gyerek tart össze bennünket, sem a megszokás. Amikor a közelmúltban egy ismerős pár szakított, fizikailag rosszul esett belegondolni, hogy mi lenne, ha mi is arra a sorsra jutnánk, hogy holnaptól csak egy idegen volna számomra, ő, aki egykoron a mindenem volt. Hogy csak néha látnám mondjuk az utcán vagy a boltban, köszönnénk, váltanánk néhány udvarias szót, aztán elbúcsúznánk, és mindketten másik irányba indulnánk haza. Ha erre gondolok, szomorú leszek, aztán rájövök, hogy jé, ott zajong a konyhában, mikrózza a virslit a kutyáknak, ahogy szokta, nálam van otthon, és ettől rögtön felvidulok.