Mint már azt korábbi posztomban említettem, ez az időszak nekem arra is jó, hogy átgondoljam, mi minden jó történt az évben. Hiszek abban, hogy ha nem értékeljük, amink van, nem vagyunk őszintén hálásak, nem köszönjük meg, örökké csak elégedetlenek vagyunk és azt látjuk, mi rossz vagy mi hiányzik, akkor a sors megleckéztet bennünket. Ezt tehát sosem hagyom ki, már csak babonából sem.
Nagyon jó, hogy mindenki egészséges. Ez a legfontosabb, mindenek felett. Örülök, hogy itt vagyunk egymásnak, összetartunk, segítjük egymást, megosztjuk az örömöt, bánatot, meg persze időnként istentelenül összeveszünk, de hát kik nem? Kell az is, hogy értékeljük, amikor nyugi van. A pasim adott egy gyűrűt idén, amit el is fogadtam, bár nagy változást nem érzek emiatt a kettőnk viszonyában, azért tök jó, hogy innentől hivatalos, léptünk egyet előre. Továbbra sem fogom gyakran vőlegényemnek nevezni, sőt szerintem a férjem is nehezen fog kiesni a számon, olyan asszonyos szóhasználat, amitől jelenleg még nagyon messze érzem magam, de igyekszem szokni a dolgot. Elégedettséggel tölt el, hogy jól élünk, megvan mindenünk, ami kell: biztos jövedelem, két szép lakás, vannak befektetéseink, tartalékaink, saját kocsi épp nincs, mert azt nem sikerült életben tartani, de ez a legkevesebb. Jövőre tervezzük, hogy veszünk egy családi házat, ami ismét komoly változást hoz majd az életünkbe. Ez egyszerre jó és rossz is, mert költözni, kialakítani, kényelmessé tenni az új életteret mindig macerás, de biztosan megéri, ha egyszer kész lesz. Az év legeslegeslegjobb eseménye viszont az, hogy a barátom végre ott hagyta a munkahelyét, ami csak kirágta a lelkét, szerintem emiatt már vagy százszor hálát adtam a Feljebbvalónak, mert ez egy valóságos csodának számít. Ő is boldogabb, én is boldogabb vagyok, M. is boldogabb, még a kutya és a halak is boldogabbak. Nem látom többet, mint korábban, mindig pörög valamin, de azt határozottan állíthatom, hogy minőségibb az együtt töltött idő azóta, mert nincs annyira befeszülve.
Úgy érzem, legszívesebben most, itt megállítanám az időt, és le tudnék élni így egy pár évtizedet. Most a legjobb minden. Még huszonévesek vagyunk, de már nem annyira ostobák és felelőtlenek, már tökéletesen összeszoktunk, végleg megállapodtunk egymás mellett, már nincs bennünk a mehetnék, többre értékeljük a nyugalmat. Nem akarnék újra húszéves lenni. Ha visszagondolok abba, mi minden történt velem az elmúlt (lassan) nyolc évben, már abban elfáradok. Ma már nem tudom, hogy volt bennem annyi energia, mi hajtott állandóan, de jó, hogy így történt, hiszen azért tarthatok ott 28 évesen, hogy nem kell megszakadnom és már a gyerekemnek gyűjtögethetek. A legkényelmesebb életem van, és olyan munkám, amit szeretek, amiben sikeresnek érzem magam és még meg is fizetik. Amit kívánok a jövő évre, hogy a pasim is megtalálja ezt, na és akkor majd megállhat az idő. Na jó, azért nem ezer évre, mint a Futurama záróepizódjában, mert az az elég bosszantó volna, belegondolni is szörnyű, hogy ezer évet együtt töltsünk, mert szép dolog a szerelem, na de vannak határai, úgyhogy vigyáznom kell, hogy pontosan fogalmazzak. Szeretem, és azt is szeretném, hogy ez így maradjon.
Mindenkinek kellemes és békés karácsonyi ünnepeket kívánok, pusztítsátok a bejgliket és a szaloncukrot, a macska hadd másszon a fára, és nézzetek meg legalább egy Reszkessetek, betörőket, mert anélkül nem ünnep a magyar karácsony! :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése