A legelső

Végre rászántam magam. Régóta tervezgettem, hogy majd blogolok, sőt gyakran mondom, hogy "egyszer írok egy könyvet", de hát jól tudom, hogy ez úgysem fog megtörténni. A blogolás viszont olyan szabad és kényelmes, annyi mindenki csinálja. Van mit elmesélnem, sőt néha úgy érzem, hogy nekem van csak igazán mit elmesélnem! Számos gondolat kavarog a fejemben arról, hogyan is kéne ezt jól csinálni, hogy van értelme, hogyan kezdjem, hogy nem üt vissza. Talán kicsit kusza lesz az egész, de majd összeáll.

Kezdjük az alapokkal, hogy tudd, érdemes-e maradnod.

Egy 28 éves csaj vagyok, prosti. Bár utálom ezt a szót, prosti, prostituált - olyan "kékfényes". Nem, mintha a szexmunkás jobb volna, nem is értem, mire jó. Mindannyian tudjuk, mi az a szó, amit az átlag ránk használ. Nagyjából 20 éves korom óta dolgozom a szakmában, ingázom két város között, két helyen vagyok otthon. Nem vagyok luxusprosti, nem vagyok annyira jó nő, de ésszel megkeresem a magamét: csoportokkal dolgozom. Nem mindig volt így, az első néhány évemet elég nehéz kibogozni, de mondhatom, hogy már régóta tudom, hogyan jó ez nekem, mi éri meg, mit akarok csinálni. Azok közé a lányok közé tartozom, akik önkénteseknek nevezik magukat. Sosem voltam kényszerített és sosem álltam kapcsolatban olyanokkal, akiket igen, olyanokat sem ismerek, akik mások ellen követik el ezt. Azok társaságát keresem, akik hozzám hasonlóak szakmaként tekintenek a prostitúcióra, nem pedig csak egy gyors pénzkereseti lehetőségre, amiből minél hamarabb szabadulni akarnak, mármint miután megszedték magukat, vagy találnak egy balekot, aki a szárnyai alá veszi őket és áldozatként kezeli. Zavar, hogy a neten, a blogokon, a médiában mindig csak a két végletről ejtenek szót: a szerencsétlen kényszerítettekről és a luxuskurvákról. Mintha mi, az átlag, a középkategória nem is léteznénk. Nem tudom, ez miért alakult így, talán mert mi alapvetően szeretünk beolvadni és csak éljük a kis életünket, kerülve a feltűnést. Nem állunk ott a kamionparkolókban, és nem is pózolunk celebekkel, nincsenek híres sugardaddyjeink. De erről biztos lesz majd még külön poszt, most még csapongok.

Úgy gondolom, jó életem van, sőt tök jó életem van! Van egy pasim régóta, aki támogat abban, amit csinálok, és nem, nem úgy. Nem kihasznál, csak ő sem átlagos. Sokan az ilyen kapcsolatok létezésében egyáltalán nem is hisznek, pedig a mondást, miszerint nagy az Isten állatkertje, mindenki ismeri; van, amikor két fura ember megtalálja egymást és jól elvannak. Ez a szitu nálunk.

Rajta kívül van még két pasi az életemben, a segítőim. Na most belekezdhetnék abba, hogy mennyire rossz és veszélyes dolognak tartom a segítők üldözését, de nem fogok, mert ez is inkább külön posztot érdemel. Olyan országban dolgozom, ahol legális, hogy velem vannak. Úgy mondanám, hogy menedzserek, sofőrök, testőrök, szervezők. Gyakran teszik fel a kérdést az emberek, hogy "miért kellenek, te nem tudsz telefonon munkát egyeztetni?" De, tudnék, csak nem akarok. Aki emberekkel dolgozik, az annyit biztosan tud, hogy nem könnyű velük. Sok a hülye, hogy konkrétabb legyek. Nekem az nem való, hogy tárgyaljak, totál ellenszenves lennék, mert felhúznának. Viszont ennél fontosabb a biztonság. Én nem lakásom dolgozom, nekem nincs egy fix helyem, bulikba, házibulikba, különböző rendezvényekre, eseményekre járok vagy csak úgy akármiért, a lényeg, hogy idegenekhez, idegen helyekre. Nem fogok idegenekhez, idegen helyekre egyedül menni, még ha persze a bejáratban általában el is búcsúzunk egymástól a segítőkkel. A tudat, hogy ott vannak, várnak, és ezt a vevők is tudják, megnyugtató. Egyedül lenni a legveszélyesebb, nem jó dolog, és nem is ajánlom senkinek. (Igen, vevőknek hívom a kuncsaftokat, és ez így is marad, nekem így tetszik, mindig is így mondtam.)

Egy dolgot azonban tisztázzunk: én nem reklámozom a prostitúciót, senkit sem biztatok, és nem is a blogon keresztül keresek vevőket! Nem mondom senkinek, hogy csináld utánam, de azt sem, hogy ne csináld. A saját dolgommal foglalkozom.

Ezek tehát az alapok, amikről szükséges tudnod, ha érdekel a világom. Innen indulunk, aztán majd eljutunk valameddig. Hogy mi a blog célja? Azon kívül, hogy írogathassak arról, amiről kedvem van, talán csak annyi, hogy megmutassam az érdeklődőknek, milyen így élni. Annyi előítélet él a fejekben, annyi történet kering a neten, és valamiért mindet olyan közhelyesnek érzem. Nem szexblogot akarok írni, csak egy egyszerű naplót a nem átlagos életemről, szakmámról, és ha ezt szívesen követik emberek, az csak plusz. Persze, előre sejtem, hogy sokan megkérdőjeleznek majd mindent, tuti kamu az egész, prostik nem írnak helyesen és így tovább, mióta a netre írogatok, sokszor megkaptam ezt, hidd el, nem új.

Ha olvasol egy ideig, szerintem rájössz magadtól is, hogy semmi sem fekete-fehér.