THE REALEST SHIT

Az elmúlt napokban eléggé szétestem, mondhatjuk. Nem igazán mentem ebbe bele eddig, de most úgy érzem, hogy ki akarom írni magamból, mit is jelent egy rossz nap vagy napok. Alig funkcionálsz, bár ezt van, hogy csak ti tudjátok. Folyamatosan disszociálsz, és csak robotszerűen mész át a napi rutin dolgokon, miközben szembesülsz azzal, hogy közben nem vagy képes bekapcsolni a tévét vagy csatornát váltani. Nem tudod, hogy kell. Ez tarthat pár percig, de órákig is. Minden triggerel. Az égvilágon minden. Megfogadod, hogy semmi olyat nem nézel vagy nem hozol fel egy beszélgetés során, ami disszociációt válthat ki, de már fogalmad sincs, hogy mit kellene elkerülj. Semmi logika sincs abban, hogy ugyanaz a dolog miért vált ki belőled két különböző és mértékű reakciót rövid időn belül. Néha szinte nincsenek gondolataid, másik pillanatban ezernyi átfut az agyadon, és fogalmad sincs, azok a sajátjaid-e. Az egész rendszer disszociál, nem csak te. Az "átérzés" állandóan jelen v

Nemrég csatlakoztunk egy olyan kis csapathoz az egyik közösségi oldalon, amely küzd azért, hogy a DID/OSDD-vel diagnosztizált, traumát átélt emberek megtalálják a maguk közegét, támogató csoportját, bajtársait, ha így jobban tetszik. A politikai korrektség jegyében ugyanis többnyire olyan csoportok alakulnak csak, akik az "elfogadunk mindenkit" jegyében mindenféle kitalált személyiségekkel és rendszerekkel bíró személyeket is befogadnak, azokat, akik "endóknak" (endogenic systems) nevezik magukat, ami azt jelenti, hogy nincs a múltjukban trauma, ami kiválthatta volna a mentális betegséget. Szerintük léteznek multik "csak úgy" vagy éppen szándékosan létrehozva, ami nonszensz, mármint olyan értelemben, hogy közük volna a DID-sekhez. Nyilvánvalóan van valami mentális gondjuk az ilyeneknek, egy fantáziavilágban ( alterverzumban? ) élnek, téveszmések, de nem disszociatív identitászavarban szenvednek. Ez már az agyára megy mindenkinek, aki valódi közöss

A blogon egy egész posztsorozatot olvashattatok tőlem a témáról, de egy történet nem példa, a disszociatív identitászavar annyira összetett és egyedi, hiszen minden agy máshogy működik és különböző életutakat járunk be. Emiatt született meg a fejemben a gondolat, hogy bemutassak nektek valaki mást is, pontosabban: másokat, kíváncsi voltam, mi sülhet ki egy efféle online kávéházi beszélgetésből, amelyben több alter együtt vesz részt, bár persze időben eltolódva, utólagos szerkesztés segítségével. Az eredmény megdöbbentő. Ha kérdéseitek volnának King of Shadows rendszeréhez, a kommentekben nyugodtan feltehetitek őket, biztos szívesen válaszolnak rájuk. SERI : Nagyon örülök, hogy ezt összehoztuk végre, kezdjünk is bele akkor. Röviden felvázolod, hogy pontosan kikből is áll a ti kis csapatotok? KING : Vagyok én, a domináns alter . Van Sithis, aki többek között a háttérmunkálatokat irányítja, Volsung az agresszióra reagál, ő egyébként persecutor. Boethia és Agrael a két p

Nagyon furcsa állapotban vagyok egy ideje, nem tudom megmondani, pontosan mióta, talán pár hete. A pasim szerint pár hete. Kicsit szeretnék erről is írni, és legfőképpen azért, mert érdekes lesz visszaolvasni nemsokára, másoknak pedig talán rávilágít néhány igen problémás tünetére a disszociatív identitászavarnak. Beszéltem már arról, hogy az ember memóriája nem a legjobb, hajlamos lyukacsos lenni, szétesni, az idővonal összekeveredik, na hát valami ilyesmiben vagyok éppen. Ennek az oka talán az, hogy valamit dolgoz fel az agyam a háttérben, zajlik egy konkrét esemény, egyfajta szortírozás, újrarendeződés talán, ami amúgy elég para, de nem tudok tenni ellene. Annyi van, hogy ezt naponta átélem, és részleteire emlékszem a dolgoknak. Több barátomnak próbáltam már elmagyarázni, milyen érzés is ez. Alapból, amikor nem emlékszel valamire, az nem teljes, totális amnéziát jelent ebben az esetben, mint a filmekben vagy amikor váltás történik és "beájulsz", hanem inkább olyas