Ez húzós lesz (15. rész) - Helyzet

Igen, most kicsit rinyálni fogok, mert olyanom van. Oké, ez így talán erős, inkább úgy mondanám, hogy éppen nincs kedvem szépítgetni, és van is pár kínom, amit most szívesen kiírnék magamból.

Kezdeném talán azzal, hogy elmúltak a "mézeshetek", és nem, nem a friss házasságomról beszélek, hanem a DID-ről. Bizarr, de igaz, hogy úgymond nagy elánnal "ugrottam bele" a diagnózisba, a tünetek elemzésébe, feljegyzésébe, az utánajárásba, beszéltem rengeteg emberrel, meghallgattam nagyon sok történetet, megosztottam a sajátomat, az agyam gyakorlatilag követte a tempót, inkább kalandosnak tűnt, mintsem rossznak, aztán beköszöntöttek a szürke hétköznapok. Ami kb. annyiból áll, hogy e köré szervezem az életem, mindig azon jár az eszem, hogy remélem nem baj, hogy ma reggel keltem, hiszen a délelőtt problémásabb, de nem is, mostanában inkább a kora délután, és már később sötétedik, jobb lesz majd akkor aktívnak lenni, átrakom az időpontot este hétre, megyek azon a napon, amikor tovább nyitva tartanak, és különben is, milyen faszom nap is van ma, és mit csináltam az elmúlt héten? Meg hát a triggerek, ne menjünk oda, mert az tudom, hogy nem jó, meg inkább nem nézem meg ezt, mert tutira lesz benne, és amúgy miért találja meg mindenki épp azokat a témákat, amik legrosszabbak nekem? Közben basztatnak. Csak öt percre fussunk össze, na öt perc, mi van abban? Mert te nem tudod, hogy nem az a lényeg, hogy öt perc vagy fél óra, hanem hogy én ezt rögtön lezongorázom magamban, amint rád jön az ihlet és bejelented igényedet az öt percre, és nekem az a pár perc is olyan (főleg mentális) készülődéssel jár, mintha több ezer ember előtt lépnék fel éppen az Arénában, de nem baj, persze, nem értheted. A munka az jó, este van, kicsit emberinek érzem magam, kell a kikapcsolódás, izgalom, topon lenni, jól kinézni, de azért ne tartson hajnalig, mert rossz kedvem lesz, és az nem jó. És miért vagyok mindig ilyen mocskosul fáradt?

Charlie Harper jut eszembe, aki kijelentette, hogy befejezte a csóróságot, mert úgy nem lehet élni. Márpedig ez nem úgy működik, hogy te csak kiszállsz, amikor elunod a dolgot. Nincs lazaság, spontaneitás, szertelenség, hanem tudod, hogy minden egyes rossz döntésed ellened dolgozik. Nem alszol eleget - baszhatod. Nem alszol jól - baszhatod. Nem eszel megfelelően - baszhatod. Nem figyelsz magadra - baszhatod. Könnyű kevésbé motiváltnak lenni, belecsúszni az igénytelenségbe, pedig tudod, hogy elég egy rossz mozdulat, és elindul a lavina, ezt a luxust nem engedheted meg magadnak. Olyan gondolatok jutnak eszembe, hogy az élet korábban magától értetődő volt, természetesnek tűnt, hogy az akadályokkal legyőzöm, átugrom, most viszont semmi sem az, és az esetek többségében kurvára nem tudom, hogy mi lesz a vége. Nem vagyok depis amúgy, tehát igyekszem tök reálisan nézni a dolgokat, és elméletben tudom az irányt, a lépéseket egymás után, de tagadhatatlan, hogy most valamiféle gyászban vagyok, az elfogadás még csak elég felszínes benne.

A környezetem sokat segít amúgy, de egy ponton túl ők is tehetetlenek, ez egy belső küzdelem, más nem oldhatja meg helyettem. Ami nehéz, az gyakran inkább az eggyel távolabbi ismerősök felől érkező elváráshalom, hogy nem értik, és amúgy mintha mindenki arra várna, hogy ez úgy két hónap múlva megoldódik. Jó, hát majd máskor. Jó, akkor majd szólj, ha okés lesz. Jó, akkor majd márciusban. De ebben én is fasz vagyok, mert ugyanezt mondom, hogy most nem, majd máskor, majd a jövő héten, majd a tavasszal, mintha egyáltalán bármilyen segédfogalmam lenne arról, hogy egyáltalán eljön-e valamikor az az időszak, amikor lazán azt csinálok, amit akarok, vagy amikor meg tudok felelni bizonyos szociális elvárásoknak. Valamit mondani kell, és ez az ocsmány az egészben. Valójában csak annyit mondanék: nem tudom, hagyj békén. Pedig nem arról van szó, hogy ténylegesen meg szeretném szakítani a kapcsolatot olyanokkal, akiket kedvelek, és bunkó sem akarok lenni, de nem értik, hogy nincsenek válaszok.

Aztán persze van sok kisebb és nagyobb jó, ami egyfajta beintés a múltnak, hogy úgysem gyűrsz le, baszd meg, próbálkozol, de nem fog összejönni. Nem hát, ez az egy, amiben biztos vagyok, hogy akárhogy is, de megoldom, rájövök, alkalmazkodom, fejlődöm, és nem vissza, az hétszentség, olyat nem játszunk. Ez egy olyan belső erő, amihez nem kell senki más igazából, és nem tudok olyan mélyre kerülni vagy szarul érezni magam alkalomadtán, hogy ez a gondolat eltűnjön. Általában iróniával kezelem a helyzetet, mint mindig, sokat segít amúgy, meg vannak jó figyelemelterelő dolgok, amiken nem szégyen használni akár egész nap, ha szükséges. A szex is amúgy egy ilyen minden formában, olvasok is mostanában, megint többet filmezek, játszunk, tanítom a kutyákat, és már tényleg neki akarok állni a festegetésnek is, ha már ajánlották. Leszarom, ha ezek pótcselekvések, a túlélésre játszom, és megtalálom azokat a hobbikat, legyenek akármennyire egyszerűek, amik kikapcsolják az agyam "rossz" részét, mégis koncentrálok, gondolkozom rajta, érdekel, nem terhel.

A funkcionálás ez más kérdés. Talán nem annyira feltűnő még saját magam számára sem, de vannak dolgok, amikben totál képtelen vagyok funkcionálni, úgy szó szerint, most ne szépítsük. Belevágtam egy csomó dologba korábban és közben is, hogy beütött a szhar, ezekkel nem tudok mit kezdeni, képtelen vagyok, nem tudok, ezt nem lehet finomabban mondani. Ezeket a pasim tartja össze jelenleg, megszűri az információt, sőt van, amiről egyáltalán nem is beszélünk. Ő amúgy sokkal jobban alkalmazkodik, mint én, elég atyáskodó újabban, ami amúgy jól jön, szerintem neki fekszik a dolog, talán így billent számára helyre az egyensúly a kapcsolatunkban, amit olyan egyszerű tények zavartak meg, hogy inkább én voltam a "családfenntartó", nem ő. Most ő az, aki elvégzi a "férfimunkát", azaz ő hozza a döntéseket, ő kezeli a pénzügyeket, ő vállalja a felelősséget. Amit én vállalni tudok, az továbbra is az, hogy legalább heti egyszer dolgozom, figyelek rá és magamra is, tehát nem lettem önző geci, a közös hobbik és a szex nem igazán változott, bevásárolok, sütögetek, beszélgetünk mindenféléről, a jó, békés hangulat fontos, illetve hagyok más altereket is érvényesülni, akikkel kialakítja a maga kapcsolatait. Azt most energiahiány okán szintén kicsit hanyagolom, hogy a rendszerben túl komoly szerepet vállaljak, egyszerűen nincs erőm bizonyos konfliktusokhoz, most annyi van, hogy tolerancia és együttműködés, amit oda-vissza fenn kell tartani.

Ennyit tudok tenni, aztán csak lesz valahogy. Bocs a negativizmusért, bár talán nem csak az volt benne, de ezt is ki kell írni néha.