Titeket mikor néniztek/bácsiztak le úgy igazán életetekben először? :)
Tök komolyan kérdezem. Volt olyan korábban, hogy a butus kis ötéves azt mondta rám, de hát akkor vagy 16 voltam. De amikor 29 évesen egy 12-13-nak tűnő tini így szólít meg, az kicsit mellbe vág.
Aztán magamon is észreveszem, néha vannak kissé öreges dolgaim, például úgy fogalmazok, hogy "a mai fiatalok", ami csak annyit jelent az én számból, hogy aki most tini. Nekem ők a fiatalok. Annyi idősen nagy szó volt, ha a felnőttek leereszkedtek hozzám és úgy beszélgettek velem, mintha érett nő volnék, és az is feltűnik sokszor, hogy még mindig nézek egy-egy emberre, és örülök neki. Ha választanom kéne, még mindig inkább gyereknek érezném magam, nem felnőttnek. Másoknak ennyi idősen van már három gyerekük, és magyarázzák nekik a matekot meg a repülőt. Szóval ez amúgy gáz, mármint a részemről.
Időnként megkapom, hogy olyan komoly vagyok, mintha idősebb lennék a koromnál, és ezen is mindig elmosolyodom, mert ahogy én kimondom vagy leírom ezeket az okosságaimat, egyáltalán nem úgy hangzanak. Próbálok visszagondolni, hogy mi változott 10-15 év alatt, miről mit gondoltam korábban, hogy adtam elő, miként tekintettem a világra, de nehéz. Voltam anyagiasabb, voltam spirituálisabb, voltam idétlenebb, de olyan elképesztő változást nem érzek, csak valami lassú fejlődést, hogy most már higgadtabban tudok reagálni - időnként. :)
Szóval ez, hogy elvileg felnőttem, új. Kezdem kapisgálni, mit jelent, amikor egy nyugdíjas korú ember azt mondja, hogy lélekben huszonévesnek érzi magát, az is valami ilyesmi lehet. Pedig ha belegondolok, azért kaptam már pofont, amitől felnőhettem volna, és ez talán részben meg is történt, de a teljestől még messze vagyok, és ha csak ezen múlik, remélem, így is maradok.
Ezért nem bírom amúgy a férjem-feleségemezést sem, mert az öreges. Nekem pasim van még mindig. Közben viszont jót tudok mulatni azon, ha régies szavakat használok, de ez a poén addig ül, amíg lejön, hogy fiatalként mondom és viccből.
Barátok azt mondták, akkor kezded érezni, hogy öregszel, amikor már nem vagy tisztában az aktuális trendekkel, és most nem a divatról beszélek, hanem arról, ami úgy általában a tizen-huszonéveseket foglalkoztatja, pl. zene, amit hallgatnak, filmek, amiket menőnek tartanak, vagy appok, amiket használnak. Na ebből olyan felemásan állok, mert ismerni ismerem őket, egy részüket használom is, az új zenéket mindig meghallgatom, és sok új popsztárt is bírok, meg nekem a Marvel is olyan jó szórakozás, mint a tinicsürhének, de azért érzem, hogy ezt már olyan felnőttesen csinálom. Nem regisztrálnék a TikTokra, fogalmam sincs, hogy a francba lett ekkora sztár Tekashi 6ix9ine, és csak elképzelésem van arról, hogy miken pörögnek ma a tinik. Ahogy az is kiakaszt, amikor el kell magyarázni valamelyiknek, hogy mi az a Backstreet Boys, vagy hogy Leót mi még a Titanicból ismerjük (a többség tényleg nem érti, mire utalt Tomika a "meg a DiCapriónak egy mentőövet" sorral a dalban), tisztára fogalmatlanok. De hát mi is ilyen kis gyökerek voltunk, nem? Ha Cher nem aktivizálta volna magát a 2000-s évek környékén, talán mára tudtam meg, ki ő.
Én már kezdek nosztalgiázni. Ebben az évben (is) nagyon sok híres szám, album vagy film ünnepli a 20. születésnapját, és akkor jön a döbbenet, hogy úristen, mintha tegnap lett volna! Akkor voltam 9 pedig, mégsem tűnik húsz évnek. Ahogy 2010-es évek elején történt események is olyanok, amikre szokásom azt mondani, hogy "egy-két éve", de hát én meg az idő érzékelése... Nem tudom, szívesen lennék-e most tini, szerintem nem, bár minden öreg ezt mondja, hogy az ő korában jobb volt. Én nem hiszem, hogy nekünk jó volt, csak nem ennyire fos, mint amit most látok. Akkoriban még nem volt kötelező a közösségi oldalakon pörögni meg agyonretusálni a fotóinkat, meg nem voltak ilyen nyilvános kivégzések a Facebookon, mint manapság, meg valahogy a szólásszabadság is megvolt. Ez tetszik a legkevésbé 2020-ban, hogy mindenki visít, mindenki sértett, mindenki áldozat, mindenki egyedi kis hópihe, aki safe space-t követel, és ennek fényében soha nem mondhatsz, írhatsz sehol semmit lassan. Minden is bánt mindenkit, bár talán Magyarországon még egy fokkal jobb a helyzet, ám lassan abbahagyom a külföldi oldalak, fórumok nézegetését, mert ami ott megy, az egyszerűen csak szomorú. Pont a sokszínűség tűnik el lassan, miközben egyébként elvileg mindent azért csinálunk, hogy senki se legyen elnyomva, csak éppen olyan felszínes dolgok alapján diszkriminálunk pozitívan, mint az etnikum vagy a szexuális hovatartozás, az eltérő véleményt pedig üldözik.
De közben meg jó, és ebből szerintem a mi generációnk profitál, hogy technológiailag most már szuperfejlettek vagyunk, minden még kényelmesebb, minden egy kattintásra van, minden házhoz jön, továbbá szabadok vagyunk: azzal baszunk, akivel akarunk, úgy szórakozunk, ahogy csak szeretnénk, sok helyen már a fű is legális; és úgy általában tényleg csak rajtunk múlik, milyen utat választunk, mi lesz belőlünk. Mindez szimpatikus.
Hogy látjátok ti? Jobb ma, mint régen? Mit sírtok vissza, vagy mit lenne jó örökre elfelejteni? És mikor éreztétek először, hogy "basszus, öregszem"?
Amikor először csapott meg a felnőttség szele, azt jobb lenne elfelejteni. :P 13 éves éppen elmúltam, apámnál voltam nyári láthatáson és a telken voltunk. Az egyik ivócimborája megjelent nálunk éjfélkor, megkérte a kezemet és mindenáron be akart jönni a szobába hozzám. Sose féltem még úgy, kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy a nevelőanyámnak nagy gyakorlata van részeg hülyék leszerelésében. Ezt mondjuk jó lenne örökre elfelejteni.
VálaszTörlésDe máskülönben a múló idő sose foglalkoztatott. Épp nemrégiben vettem észre, hogy már vannak ráncaim, de nem különösebben zavar ez se. Bár nyilván sokat okosodtam a különböző egyetemeken, gyarapodtam súlyban és években, de lélekben nem érzem, hogy lehiggadtam volna 17 éves koromhoz képest, bár megtanultam jobban uralkodni a szélsőségeimen. Az életkorom annyira nem foglalkoztat, a félelmetes 30 meg 40 is úgy múlt el, hogy semmi lelki problémát nem okozott (mondom én, én vagyok a világ legkiegyensúlyozottabb embere), biztos vagyok benne, hogy az ötvennel meg a többivel se lesz majd baj. Kicsit jobban aggaszt, amikor a férjemen veszek észre öregembereskedést, de ez persze csak puszta önzés: azért van, mert nem akarok megözvegyülni. Az idő java részében nem is tudom pontosan, hány éves vagyok, mindig kiszámolom fejben, ha esetleg kérdeznék. Van, amikor improvizálok, volt már, hogy 17 évesen megkérdezték, mennyi vagyok, és rávágtam, hogy 13, de olyan is, hogy 31 éves koromban 34-nek mondtam magam. Lehet, hogy az az öregedésem, hogy legutoljára amikor most beszéltünk a közelgő szülinapomról, csak egy évet tévedtem mínuszban. Tehát már "fiatalítom" magam. :P Mondtam is, hogy ha betöltöm a 45-t végre, onnantól kerekítek felfele, és azt mondom majd mindenkinek, hogy ötven leszek. Számolgassa a halál, nem igaz?
A koromat én is el szoktam felejteni. De azért nem várom a 30-at, pedig szerintem ugyanolyan annak lenni, mint 29-nek. :)
TörlésAzért 17 évesen 13-at rávágni, az vicces lehetett.
Sajnálom, hogy ilyenbe keveredtél 13 évesen. Viszont közben ez azt is mutatja, hogy addig amolyan felhőtlen gyerekkorod volt, nem? Szóval nem érezted veszélyben magad, ez volt az első necces eset.