Ezt a posztot az aktuális, jobboldali mémek és vélemények ihlették, amik szerint társadalmi és politikai témákban megmutatkozik, hogy az emberek jó része valójában csak egy NPC.
Tényleg azok, vagy ez rosszindulatú feltételezés? Képes az agy ilyen szinten beprogramozottá válni, hogy a végére csak üres, irányítható, előre megírt és jelentéktelen karakterré válunk még a saját életünkben is?
Kezdjük ott, hogy mi az az NPC? Egy szleng a videojátékok világából, az angol non-player character rövidítése, amivel azokat a játékokban látható karaktereket írják le, akik csak ott vannak arra a célra, hogy sétáljanak az utcán, élettel töltsék meg a kávézókat, esetleg elmondjanak neked néhány mondatot, de ennél többre nem képesek, hiszen nekik nem osztottak szerepet. Az NPC-nek nincs személyisége, nem gondolkodik, nem képes többet mondani annál, mint amit a fejlesztők előre a szájába adtak, így hamar elkezdik önmagukat ismételni, már amelyiket úgy írják meg, hogy folyamatosan beszéljenek.
Az NPC viselkedése nem függ a tiédtől. Szólhatsz hozzá kedvesen vagy levághatsz egy pofont, az NPC arra csak úgy reagál, ahogy megírták. Van, hogy sehogy, mert arra már nem telt a büdzséből. Ha fenyegeted, talán megijed, ha megütöd, várható, hogy elfut vagy visszaüt, de meglepni nem fog. Nem befolyásolja a viselkedésed az övét, nem lehet vele tárgyalni, nem tud összetett helyzeteket vagy érzelmeket kezelni, nem képes változtatni a mások által előre megírt reakcióin, sem a véleményén. Új információ nem változhatja meg az álláspontját. Az NPC-re nem tudsz hatni, sőt az előre bele van írva, hogy barátként vagy ellenségként tekintsen-e rád.
Ismerősen hangzik?
Az NPC-k léteznek a disszociatív identitászavar világában is, az agy hozza létre őket, tehát ebben az esetben te kódolod őket olyanná, amilyenné (tudat alatt) szeretnéd. Az NPC-k itt a belső világ részei, ami olyan, mint egy nagyon éber álom, amely során a trauma világába lépsz be, emiatt sokszor találkozol vizualizált emlékekkel vagy emléktöredékekkel, amikhez asszisztálhatnak NPC-k, vagy egyenesen ők maguk az emlék.
Mondok egy példát. A legelső tapasztalataim egyike a belső világban egy NPC-vel kapcsolatban a fagyisember volt. Gyerekkori emlék, amikor a településen, ahol laktam, valaki körbejárt egy bringával és arról mérte a fagylaltot. Mindenki látott már ilyet. Vásárolhattam tőle, beszélgethettem vele, még akár meg is érinthettem volna, és akkor talán elutasítóan viselkedett volna, mint egy átlagember, aki nem akarja, hogy tapizzák. Lehet kedves vagy bunkó, de egy dolog biztos: nem lehet más, mint amilyennek írtam. Nem lehet több mondata, nem lephet meg, minden, amit tesz vagy mond, kiszámítható. Én alkottam meg.
De nem csak NPC-k élnek a belső világban. Más személyiségek és személyiségtöredékek is léteznek, akik azonban fontosak a saját történeted szempontjából, és ők bizony nagyon is élnek. Ők sosem kiszámíthatóak, mert az agyad egy más részei, amihez neked nincs hozzáférésed, sok olyan emlékkel és tapasztalattal rendelkezhetnek, amivel a te narratívád nem. Őket komolyan kell venned, rájuk figyelned kell. Saját gondolatokkal rendelkeznek, ami felett nincs semmi hatalmad, egyenrangúak vagytok.
Megtanulod megkülönböztetni a kettőt egymástól. Megtanulod, mik a jelei az NPC-ségnek, hiszen nem mindegyik szituáció olyan egyértelmű, mint a fagyisemberé, ami során azonnal levágtad, hogy egy emlékben voltál, és csak újra érezni akartad azt a régi puncsfagyi ízt.
A valódi személyiség nagyon ritka egy NPC-k lakta világban, és időnként álcázhatja is magát, ha nem bízik benned, nem hiszi el, hogy a te narratívád elbírja az övét vagy fordítva.
Én most a disszociatív identitászavarról beszélek... Elgondolkodtató, nem? Ha egyszer meglátod, nem tudod nem látni többé, hogy valami nagyon hasonlót tapasztalsz a való világban is. Hány olyan ismerősöd van, akivel minden beszélgetést, vitát előre meg tudnál írni? Akinek minden szava, "gondolata" kiszámítható, mintha csak te írtad volna vagy valaki más, akit ismersz? Mennyi értékes időt, energiát vesztegettél el NPC-kre a valódi emberek helyett? Hányszor voltál annyira naiv, hogy még ha fel is ismerted az NPC-t, bíztál benne, hogy megváltozik, dacára annak, hogy az képtelenség? És mit teszel, ha felismered, hogy egy régi ismerős, barát vagy családtag valójában csak NPC?
Ezeket a kérdéseket egyre gyakrabban felteszem magamnak, mert a DID megtanította, hogy az NPC csak időpazarlás, mégis gyakran győz a hamis remény. Talán csak rejti magát. Talán csak fél. Talán csak nem bízik bennem. Talán mégis értékes.
Szóval a címben feltett kérdésre a határozott válaszom az, hogy igen: léteznek. De az arra a kérdésre adott válasz, hogy ki hozza létre őket és miért, jóval összetettebb, mint amit én egy posztban körül tudnék járni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése