Ugrás a fő tartalomra

A pornós hatalom

Látom az indexen, hogy Magyarország pornónagyhatalom, nálunk a legtöbb az egymillió főre eső pornósok száma. Képzelem, ezen hogy forgatja a szemeit az átlag nyárspolgár, hogy remek, egy újabb mélypont, pedig szerintem ez jó. A pornó egy alulértékelt műfaj, ömlengünk meg elcsöppenünk mindenféle hollywoodi meg független filmes alkotáson, amikre másnap már nem is emlékszünk, amit meg naponta nézünk csak gyors kielégülésért, egyszerű szórakozásra vágyva, nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni, a jelentőségét elismerni. Persze, kicsit képmutató vagyok én is, hiszen egyébként nem ismerem a szexfilmek legnépszerűbb sztárjait, inkább az amatőröket, félprofikat bírom, de ez csak ízlés kérdése; maga a műfaj szereplői védelmében kívánok szólni röviden.

Bár sosem csináltam klasszikus pornófilmet (apukám megtiltotta), azért nagyon pici kötődésem van hozzá: egy rendezvénysorozaton megy a nekik forgatott videóm (montázsok), illetve a kedves, mélyen tisztelt vevők is szeretik időnként feltöltögetni a saját készítésű mozgóképeiket, ami miatt aztán megy az anyázás, ha észreveszem, mert nem kaptál rá engedélyt, cseszd meg! De nem az a bajom igazából, hogy szerepelek a neten (benne van a pakliban), hanem ezeknek a felvételeknek a minősége. Mondom ezt úgy, hogy megint magam ellen beszélek, hiszen közben én is az amatőr cuccokat szeretem, azok pedig nem kifejezetten szépek, nem jól megrendezettek, nem hibátlanok, de hát ettől élvezetesek, mert ilyen az élet, a valódi szex. A beleegyezés fontos, mindenki azzal szerepelhessen, amire áldását adta, amit örömmel vállal. Pont.

Ha komolyan vennénk a pornót, akkor az olyan aprónak tűnő, de igazából elég bosszantó átverések is megszűnnének, mint például a (gyakran szándékosan) rossz kategorizálás, egyszerűen azért, mert túl sok ember reklamálna miattuk, és egy kicsit összekapnák magukat a pornóoldalak üzemeltetői is. Nem raknák az amatőr kategóriába a profit, olyan háttértörténetet hazudva a videónak, hogy kurvás feleség vagy mostohaanya szerepel rajtuk. Ahogyan a személyes tapasztalatom is az, hogy az imént felemlegetett, a vevők vagy nézők által a netre felcsapott videók címeiben, alcímeiben, címkéiben voltam én már minden: young slutty wife, submissive girlfriend, street whore és így tovább, mikor mihez volt kedvük. Na most ha egy rég látott ismerős belém akadna valamelyik oldalon, azt hihetné, hogy férjhez mentem ahhoz az úriemberhez, vagy esetleg azzal a tudattal kéne tovább élnie, a sarkon strichelek, mert azt állítja az ajánló, közben pedig csak egy szerepjáték volt. És akkor azt ne is említsem, hogy nemzetiségileg is voltam már minden, csak épp pont magyar nem! Úgyhogy itt hiányolom a felelősségvállalást, pláne az amatőr, félamatőr filmek esetében, hiszen azokon általában nem ismert, bejáratott pornós álnévvel rendelkező szereplők láthatók, hanem csak átlag hús-vér emberek mindenféle helyzetekben.

Mivel időnként küzdenem kell, hogy ezek a felvételek eltűnjenek az oldalakról, ezért arról is van egy szomorú tapasztalatom, hogy kezelik az ilyen visszaéléseket, milyen stílusú válaszokat küldenek, hogy menjek a bíróságra vagy álljak be apácának, ha nem tetszik, hogy ott vannak és úgy, ahogy. Igaz, a végén általában eltávolítják őket, csak mindig húzzák a szájukat, le kell futni ugyanazokat az idegtépő köröket kérlelésekkel vagy fenyegetőzésekkel.

Biztonságosabbá lehetne tenni a pornót, csak egyelőre megelégszünk ezzel a szarral, a visszaélésekkel, mert nem vesszük emberszámba a szereplőket, teszünk a jogaikra, a felvételeken szereplőkkel szemben minden genyóság megengedett, mert alja műfajként tartják számon a szexfilmest. Ez csak akkor változna, ha elismerné a világ, hogy fontos és értékes munka, akárcsak a prostitúció.

Olyan nehéz lenne? Miért? Miért veted meg a saját szórakozásodat, pláne ha még ingyen is kapod? Miért ítéled el a Panka anyukáját, csak mert ráakadtál a videójára az egyik oldalon? Miért is tartod különbnek magad? Ő elad, te veszel. Kölcsönös tisztelet.

Hát na. A remény hal meg utoljára.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megasztár 1. rész

Mint azt tudjátok, főállásban csoportszexszel foglalkozom, 1:1 felállást jóval ritkábban vállalok el, egyszerűen, mert nem éri meg anyagilag. A kettecskén szex legtöbb esetben egy filler . Komolyabb munka előtt vagy után, esetleg két nagyobb akció között, ha épp már úgyis arra járok, ha épp úgyis hosszabb üresjárat lenne, ha épp többet fizet érte, mint indolt volna, vagy a csoportból valaki privátba akar menni... olyankor belefér. Átgondoltam, miféle felkéréseim is voltak az elmúlt időszakban, gondoljatok rá úgy, mint a Megasztár 1. részére, tudjátok, amikor némely versenyzőtől egyszerűen csak annyit kérdeznétek, hogy " de miért? " Az önjelölt pornósztárok Vannak ezek a fickók, akik gyűjtik a dugásaikról készült felvételeket, egy részük csak saját magának, a többiek pedig, feltételezem, meg is osztják ezeket az ismerőseikkel vagy beküldik pornóoldalaknak (pedig az tiltott), emiatt az egész csak arról szól, hogy ők a saját jövőbeli énjüknek próbáljanak megfelelni, an

Életjel

Gáz, hogy egy hónapja posztoltam utoljára, pedig azért zajlott az élet, csak hát a lustaság, nem a blogból élés, mint rosszabb helyeken... :) Ott tartottam legutóbb, hogy van ez az élményhajhászat projekt, amiről a német kolleginák csupa szépet és jót mondtak, hogy igen, van rá érdeklődés, izgalmas találják a vevők az ötleteket, sajátokat is hoznak. Pár hétig teszteltük, de már az első héten látszott, hogy ez egy működő dolog lehet, úgyhogy nekiálltunk mi is, hogy törvényes keretek között megvalósítsuk. És persze itt kezdődtek a problémák! Mert nem úgy van az, hogy csak kitalálod magadnak és csinálod, ahogy jónak látod, dehogy! Létre kell hoznod egy új céget, meg kell felelned különböző követelményeknek és előírásoknak, hiszen többek között utaztatsz, vendéglátózol, programszervező vagy, biztosítást kell kötnöd, felelősséget kell vállalj minden apróságért te magad. Még az sem mindegy, hány fokot fúj az autó klímája, amivel a vevőt elviszed a helyszínre, na itt kaptam agyfaszt, de

Pasiügy

Az egyik legzavaróbb dolog az emberekben, hogy amikor a barátomat említem, rögtön megjelenik előttük egy kép valami striciről. Vagy egy kidobóról. Vagy valami kokós bűnözőről. Igazából mindennek képzelik, ami rossz, mert mi más lehetne egy pasi, aki prostival jár? Az én párom messze áll ezektől a karakterektől, de az biztos, hogy egy egyedi és megismételhetetlen hópihe. Teljesen átlagos, kisvárosi családban nőtt fel, igazi nyárspolgárok a szülei, amivel ő nem tud azonosulni. Ő nem az a típusú ember, akinek egyébként nagyra törő vágyai volnának, nem akarta soha bejárni a fél világot, nem akart hihetetlen karriert befutni, nem akart kacsalábon forgó palotát és luxusautót, csak ösztönösen, hogy szeret élni és azt igyekszik megvalósítani. Ha munkáról van szó, ő az év dolgozója - szó szerint, egyszer tényleg megkapta a plecsnit. Az a fajta, aki sosem késik, aki mindig bevállalja a túlórát, aki utálja a lógósokat, a link alakokat, a hazugokat, a folyton kifogásokat keresőket, megveti ők

Ez húzós lesz (1. rész)

Nem, még mindig nem arról fogok írni, amit amúgy egyes emberek már találgattak, azaz hogy mi durvát is csináltam a múltbeli munkám során, ami után hosszú szabira mentem. Nem, nem, nem, azt lezártam, átrágtam, nem éri meg megosztani, bocs. Viszont hosszú poszt lesz és egész másról fog szólni, illetve úgy is fogalmazhatnék, hogy valami olyannak a kezdete, amiről inkább egy tök új blogot kellene nyitnom. Ez tervben is van, mert totál nem illik ennek a profiljába az egész, már ha van olyanja neki, amiben szintén nem vagyok biztos. Általában csak firkálgatok mindenféléről. :) Ezt még átgondolom. Amiről én úgy döntöttem, hogy írni fogok ezentúl (ide vagy máshova), az egy olyan probléma, sorsfordulat, ami még nekem is új. Relatíve. Fél éves körülbelül, már amióta ezzel foglalkozom aktívan. Kérem ezért azt, aki olvassa, hogy ne tekintsen úgy erre az irományra, mint valami tudományos beszámolóra, vagy egy mindenre választ adó posztra, mert én még nem vagyok ott. Összeszedem, amit t

Nem tudok kitörni

Ez az a mondat, amit már mindenki ezerszer hallott, dokukat is forgattak belőle, és engem személy szerint halálra idegesít. Miért? Mert kamu. Hagyjuk most az egyedi eseteket és a kényszerítetteket, akik a prostituáltak között egyébként is a kisebbség, valójában a kurvák 90%-a önkéntes. Boncolgathatjuk, mit jelent az önkéntesség, lehet, hogy van benne gazdasági kényszer, de ennyi erővel az utcaseprő és az árufeltöltő is megmentendő, az emberek többsége sosem lesz teljesen elégedett a munkájával vagy a társadalmi státuszával. A prosti legalább jól keres, igen, még a sarki is ahhoz képest, hogy saját erejéből mennyit kaparna össze a csavargyárban. A nem tudok kitörni a valóságban azt jelenti, hogy "nem igazán vagyok kibékülve a helyzetemmel, ciki ez a meló, de még nem ajánlottak olyat, ami miatt kiszállnék", vagy még ennyit sem. Elmesélek egy történetet, ami ismerősi körön belülről jön. Van egy német, barátnőfílinges prosti, aki EU-n kívüli országból származik, eredet