Aromantikázzunk

A sok pszichonyekergés után (ami miatt elveszítettem az olvasók ~95%-át, ennyire "számító" is ez a blog valójában) evezzünk kicsit békésebb vizekre. Van itt ez a dolog, ami mindig zavart, de nem tudtam megfogalmazni, miért, mert sosem hallottam olyasmiről, hogy "aromantikus". Nem "a romantikus", "aromantikus". Nem elütés.

Definíciója szerint az aromantikus olyan személy, aki nem, vagy csak alig érez romantikus vonzalmat egy másik ember iránt. Aki igen, azt alloromantikusnak nevezzük. Az aromantikusok elvileg az LGBTQ+ esernyője alá tartoznak (mert a romantikus kapcsolatokat tartjuk az alapnak), és még saját zászlónk is van. Azért írom, hogy nekünk, mert szerintem én aromantikus vagyok, csak korábban nem tudtam, hogy ez így, definiáltan létezik.

Aromantikusnak lenni nem egyszerű, mert a romantikusok állandóan csesztetnek minket, főleg a nők, és közülük is azok, akik kisiskolás módjára inkább magába a szerelembe vagy annak gondolatába szerelmesek, azaz ez a drogjuk, függőségük. Ők azok, akik szerint szexelni csak szerelemmel érdemes, csak úgy méltó, emberi, csak akkor izgalmas szexuális játék telibe hugyozni egymást, ha utána szerelmetesen nyekergünk a párunk fülébe; ők elutasítják az olyan szavak használatát, mint "barát", "pasi", "pár", nekik Szerelmük van, igen, nagy kezdőbetűvel, meg hasonló csacsiságok és pózerkedés. A romantikusak mindig nyomasztani próbálnak, mert nem értik és nem is akarják, szerintük csak nem találtad meg az igazit, bezzeg ők, ők tíz kilométerrel a föld felett lebegnek, nézik a hullócsillagokat, hallgatják a kockás pléden a madárcsicsert, az az élet, csak az. A romantikus lányregény, ahogy Barbika elképzeli, és mindenki megbaszhatja magát, aki nem így gondolja, világos? Ők azok a típusok, akik nem csak szédítő magasságokba, de mélységekbe is képesek lesüllyedni egy azon percen belül, mert gyakran elég labilis idegrendszer és hangulatingadozásra való hajlam társul hozzá.

Nem beszélhetek más aromantikusok nevében, mert való igaz, hogy nem mindenki születik így, van, aki azzá válik sorozatos csalódások után, vagy épp olyan életszakaszban jár, amikor nem törődik efféle mély érzelmekkel, nincs rájuk szüksége. Az is gyakori, és esetemben is igaz ez, hogy nem arról van szó, hogy elutasítanánk mindenféle romantikus gesztust, tudjuk értékelni, csak nem elvárás, nem kergetjük, nem vágyunk rá. A legjobb, ha hasonszőrű partnert találunk ehhez, aki szintén nem sérül attól, hogy a romantika elmarad, kétlem, hogy egy kapcsolat hosszútávon működőképes volna romantikus-aromantikus felállásban.

Létezik-e szerelem az aromantikusok esetében? Erre nem igazán tudom a választ. A szerelem elvileg egy romantikus érzelem, egy kémiai reakció az agyban, tehát elméletben igen, beindulhat ugyanaz a reakció, csak nem úgy szeretnék azt meg- és kiélni, mint a többség, illetve nem kap el annyira a gépszíj, nem hülyülünk bele.

Mi annak idején, százmillió éve a szexre építettük fel a kapcsolatunkat. Semmi komoly, de a ritka kinkjeink stimmeltek, hát miért ne? Emiatt ösztönösen visszajártunk egymáshoz és végül összebútoroztunk, de nem fogadunk hűséget, az teljesen karakteridegen volna tőlünk, egyikünk sem vágyik a monogámiára, szóval sodródtunk az árral; nem hiszem, hogy bármelyikünk hosszútávra tervezett volna ebben a kapcsolatban. Annyit tudtunk, felismertük, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában nem szexuális helyzetekben is, mint a jóbarátok: meg lehetett dumálni mindenfélét, egyetértettünk vagy jókat vitatkoztunk, érdekelni kezdett bennünket a másik jóléte, kialakult a kötődés és az egyre mélyebb szeretet. Aztán valahogy eltelt ez a sok év együtt, és basszus, azért mennyi mindenen átmentünk már! Én úgy éltem ebben a kapcsolatban, hogy akármikor vége lehet, hogy egy nap azt mondja: ok, meguntam és túl problémás is már, kell a fasznak ez. Nem tudnék haragudni rá, de fájna. Nem azért, mert nélküle ne volna élet, az menne tovább, de nagyon hiányozna a személyisége, a humora, a kattantsága, a higgadtsága vagy épp vehemenciája, az egyedi világnézete vagy éppen, amikor fullba nyomja a falusi vénasszonyt. Lenne másik, biztosan, csak nem ő. Nem tagadom azt sem, hogy főleg ebben az időszakban még az is odabaszna, hogy épp most lép le, amikor egyébként komolyabban szükségem van a támogatásra, de nem nyomasztanám ezzel, mert tehernek lenni ezerszer rosszabb, mint megoldani egyedül (ennek ellenére gyakran imádkoztam, hogy "csak ne ma"). Mikor pár éve egy ismerős pár hosszú idő után szakított, az engem is megviselt. A ti agyatok is csinál ilyet, hogy néha belehelyezi magát egy rettenetes szituációba, amiből mint rémálomból ébredtek fel, és nagyon hálásak vagytok, hogy magatokhoz tértetek, vagy ti normálisak vagytok? Nekem ilyen érzés volt abba belegondolni, hogy vége lehet, hogy elmegy. Olvastam egyszer egy elefántról, akinek kölyökkorában meggyilkolták a szüleit, és egy menedékben nevelték fel, ahol kizárólag egyetlen gondozóval állhatott kapcsolatban, majd felnőve visszaengedték a vadonba, ahol megtalálta a maga csordáját és boldogan élt. Ám egy nap, fél évvel később, minden félelmét legyűrve, árkon-bokron keresztül, trombitálva berontott a menedékbe, és addig kereste azt az egy szem embert, aki felnevelte, amíg rá nem talált az egyik épületben, csak hogy ismét láthassa. Mi ez, ha nem szeretet? Van élet a másik nélkül is, akár nagyon is jó fajta, de nem felejted el és mindig hiányozni fog.

Az évek alatt többször megkérte a kezem, első alkalommal egész rövid idő után, és nem igazán tudom, miért utasítottam el. Kiröhögtem. Talán éppen azért, mert olyan valószínűtlennek tűnt az egész, hülye vagy, ne bomolj, mit akarsz te házassági ajánlatokkal? Szerintem nem igazán hittem el a kapcsolatunkat még én sem, és ezekre a negatív gondolatokra ráerősített a környezet is, akik még annyira sem hittek benne, mint én. Olyan kis csoda volt, aminek véget kell érnie, de tök jó, amíg tart. Még tart. Nem tudom elképzelni, hogy én lépjek ki belőle, én már döntöttem. Egy ideje házasok is vagyunk, a magam módján én kértem meg az ő kezét a végén.

Alsóbbrendű volna egy aromantikus kapcsolat? Tényleg szárnyalnod kell a fellegek felett ahhoz, hogy érjen valamit, különben hagyd a picsába, és kergesd tovább a szerelem gondolatát? Múlik azon bármi, hogy a pasidnak vagy a Szerelmednek nevezed? Jobb lángolni, majd épp olyan gyorsan ki is égni?

Egy aromantikus kapcsolat nem hangzik olyan jól, de legalább igaz.