Méltatlanul keveset foglalkozik a rendszerek közötti alapvető különbséggel még maga a szakirodalom is, csak mostanában, közösségi nyomásra került előtérbe a téma, hiszen nem lényeges apróságról beszélünk.
A disszociatív identitászavarról azt tudjuk és értjük, hogy nincs két ugyanolyan rendszer (az alterek összessége, akik együtt egy, funkcionáló személyiséget adnak ki), hiszen minden agy másképp működik, ez azonban nem jelenti, hogy tulajdonságai szerint ne lehetne csoportba sorolni, igaz, érdemes rögtön hozzátenni, hogy nincs 100%-osan overt vagy 100%-ig covert rendszer, illetve némi idő elteltével kategóriát válthatnak.
COVERT RENDSZER
Ennek leglényegibb ismérve a tökéletes rejtőzködés, ami ez esetben nem is annyira a hostot érinti, hanem a külvilágot. Ha egy covert rendszer nem akarja, hogy tudd, mi az ábra, sosem fogod, emiatt fordulhat elő, hogy csak sok-sok év elteltével fedezed fel, hogy egy barátod, kollégád, vagy akár családtagod valójában rendszer.
Az ismert, diagnosztizált esetek körülbelül 80%-ában covert rendszerről beszélünk.
A különböző személyiségek kommunikációja ezen rendszeren belül általában rendkívül hatékony, belül történik, az alterek beszélgetnek egymással, gyakran létre is jön a belső világ, ami még jobban segíti a párbeszédet és a kapcsolattartást. A személyiségek jól ismerik egymás tulajdonságait, szokásait, egyedi jellemzőit, tudnak hatni egymásra, összedolgozni, lemásolni a host viselkedését, illetve a host is megtanulja mindezt, könnyen kér segítséget. A covert rendszerekben a host ritkán van egyedül, gyakran az úgynevezett co-conscious állapotban van legalább egy személyiséggel, azaz a másik is tökéletes látja, hallja, követi az eseményeket a külvilágban, és képes azokra azonnal reagálni. Disszociáció természetesen itt is van, azonban a váltások nem annyira feltűnőek, ha azok irányítottan zajlanak. A személyiségek ebben a fajta rendszerben általában hasonló dolgok iránt érdeklődnek, az ízlésük, legyen szó ételekről, zenéről, filmekről, könyvekről, emberekről, bármi egyébről, nem térnek el drasztikusan, illetve a személyiségjegyeik is hasonlóak.
Ez a fajta rendszer tehát tökéletesen képes a belső és külső védelemre egyaránt, szerintem ez a típust említgetjük klasszikus DID-ként, amit logikus és rejtőzködő betegségként tartunk számon.
OVERT RENDSZER
A kemény dió, amit én nem illetnék a logikus szóval, hiszen azon kívül, hogy az alapfeladatát ellátja (megosztja az emlékeket, felhúzza a memóriafalakat, azaz leválasztja a hostot a traumáról), mindemellett valójában le is leplezi magát, azaz kiszolgáltatottá teszi az egész rendszert a külvilágnak. Az overt rendszeren belül nincs belső kommunikáció, az alterek nem beszélnek egymással, sem a hosttal, emiatt gyakran senki sincs tisztában azzal, hogy valójában ők egy rendszer részei, csak a környezet visszajelzéseiből értesülhetnek róla, tanulhatják meg, mit is jelent, és kezdhetnek el valamilyen módon kapcsolatot felvenni, tartani egymással. Viszont mindezt csak kint tehetik meg, azaz például üzeneteket hagynak egymásnak, naplót vezetnek, video- vagy hangfelvételeket készítenek. Ebből rögtön látjuk, milyen nehézkes is az ügymenet, illetve mekkora az esélye az emiatt történő sérülésnek. Az overt rendszereket gyakran diagnosztizálják pszichiátriákon, valamiféle "epizódot" követően, hiszen a családtagok annyit látnak, hogy az adott illető hirtelen átkapcsol, furcsán viselkedik, hülyeségeket beszél, "nem önmaga", vagy akár dührohamokat kap, de nem értik, miért. Ennek a valódi oka, hogy a személyiségek frusztráltak, az EP-k (emotional parts/érzelmi részek) sosem tudták lekommunikálni a problémáikat, egy alacsonyabb rendű, amolyan ösztönszinten léteznek és nem igazán találkoztak korábban a külvilággal, mert nem képesek a co-con állapotra, azaz látni és hallani, amit a host átél, nem ismerik fel a barátokat, családtagokat, fogalmuk sincs, mi történik, hanem csak bekerülnek a testbe és össze vannak zavarodva, viszont a traumák nagyon élénken élnek a fejükben, nekik csak az van.
Hozzá kell tegyem, hogy a filmekben általában az overt rendszereket veszik elő, hiszen ez "parább", viszont tudjuk, hogy a valóságban ők jóval kevesebben vannak, egy kisebbség, és megfelelő irányítással magasan képesek funkcionálni mint rendszer.
Overt rendszerekből tehát hamar válhat covert egy jő szakember segítségével, a személyiségeket "össze lehet hangolni", szabályokat felállítani, megismertetni őket a külvilággal és annak elvárásaival, ám sajnos az is előfordul, hogy a jól működő covert fajtából csinálnak egy szétcseszett overtet, különösen, ha gyógyszerezni kezdik őket, és a személyiségek elveszítik a belső kommunikációt, csak hogy "elnyomják a hangokat a fejükben" és hasonló indokokkal. Ezért is életbe vágó, hogy a terapeuta vagy a pszichiáter egy jól működő rendszer létrehozásán, megtartásán dolgozzon ahelyett, hogy csak kemikáliákkal vagy rosszul megválasztott pszichoterápiával elnyomja a "tüneteket".
Mint említettem korábban, mindenhova jut egy kis overt vagy kis covert, a két szélsőséget írtam le, viszont egyértelmű, hogy a mi esetünkben covert rendszerről beszélhetünk, ami nagyban segíti a hétköznapokat és a problémamegoldást, és lassan, ideális esetben, jobb napokon itt is elmondható, hogy ha nem akarom, hogy tudd, nem fogod.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése