Ha valaki prosti, az első kérdések egyike, amit megkap, hogy: és a szüleid tudják? Anyád / apád büszke rád? Úgy szokott ez lenni, hogy a többség nem szeretné, ha az ő gyereke szexmunkából élne, sőt egyenesen megtiltaná, inkább menjen el vécésnéninek vagy tartsa el az ura, de prosti vagy pornós semmiképpen se legyen, mert milyen kínos már.
A mi családunkban ez úgy zajlik, hogy nem beszélünk róla. Mindenki tudja, de nem hozzuk fel. A szülőkkel mármint, a húgommal időnként igen. Amikor Belgiumba kerültem, nyilvánvalóan nem szóltam arról senkinek, hogy miféle munkát is vállalok éppen azért, hogy ne akarjanak lebeszélni róla. Az első egy-két évben még kamuzgattam ezt-azt, hogy gyorsétteremben gályázok, pultozok, felszolgálok, de hát nem hülyék ők sem, hogy ne szúrták volna ki, hogy egyre jobban élek, láthatóan olyan összegekre teszek szert, amit egy pincérnőcske aligha keresne meg. Természetesen alakult ki minden, én nem játszottam, hogy csóró lennék, ők pedig befejezték a kérdezgetésemet arról, hogy megy a munka a kávézóban, Úgy egy év után hangzott el mindössze annyi apámtól, hogy "csak ne pornózz".
Aztán túlestünk azon is, hogy megismerték a fiúkat, amikor meglátogattak. Addigra őket már úgy ismerték, mint a munkatársaimat a klubban, ahol dolgozom, meséltem már róluk, szóval nem idegenekként mutatkoztak be, hanem hogy na végre megismerjük egymást. Anyámon addig kicsit éreztem, hogy volt benne némi feszkó, de még M. is elővette a szebbik modorát, jól sikerült a találkozás, már nélkülem sokat nem tudtak beszélgetni, mert bár a szüleim valamennyi alapangolt beszélnek, annál nem sokkal többet, mégis úgy elvoltak egymással, activityztek, a fiúk furikázták őket a városban, szóval kialakult egyfajta bizalmi viszony közöttük elég hamar. V. lett a kapcsolattartó, vele telefonszámot cseréltek, és onnantól megnyugodtak, hogy nem voltam egyedül és van kinél érdeklődni, ha én gyanúsan sokáig nem válaszolok az üzenetekre.
Azóta gyakorlatilag ez van, udvariasan nem beszélünk róla, helyette munka címén beszélünk a befektetéseimről, a cégemről, a művészeti projektekről, amiket támogatok, az ingatlanokról (apám érdeklődik különösen, hogy esetleg van-e valami megjavítandó bennük), a pasim munkahelyi ügyeiről, a fiúk hogylétéről úgy általában. Nem csak ők, az otthoni, régi ismerősök is tudják, ebben teljesen biztos vagyok, persze, hogy tudják. Hallottam vissza már nem egy elég rosszindulatú pletykát, de így is van egy sok emberből álló kör, akikkel még mindig jóban vagyok, akik ugyanolyan őszinte kedvességgel fogadnak, mint ahogy elváltunk tinikorunk végén, és ők sem hozzák fel. Halvány utalások esetleg, amikre én is halvány utalásokkal válaszolok, és ennyiben maradunk.
Amire viszont jól emlékszem tizenéves koromból, mármint úgy 16-18 feletti éveimből, hogy gyakran elhangzott az a helybéli pasiktól a hétvégi bulikon vagy lazulós sörözgetés közben, hogy "miért vagy még mindig itt, ebben a szaros kis faluban, miért nem mész ki külföldre? Az ilyen jó csajok jól elboldogulnak kint, miért nem vagy kint?" Hát, annyi biztos, hogy én legalább megfogadom az idősebbek tanácsait.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése