Vallomások

Na ez az a poszt, amit mindig halogattam. Van, amiről színesen mesélek, van, amiről nem, és végül úgy döntöttem, egy bejegyzésbe sűrítem mindazokat a témákat, amikről több szót nem kívánok ejteni a jövőben. Borús lesz, azt hiszem, de túl kell esni rajta, és most érdemes, amíg még lendületben vagyok.

Csapjunk is bele. Először is az eddigi legnagyobb(nak vélt) hibámról írnék, leginkább azért, mert saját magamat ítélem el ez ügyben, bár persze tagadóbb napjaimon megtalálom a megfelelő kifogásokat és magyarázatokat a tettemre, de azért nem vagyok kibékülve vele és nem is leszek tán soha. Szóval az úgy volt, az a nagy igazság, hogy egyszer felnyomtam egy vevőt a feleségénél. Okom erre az volt, hogy a pasast úgy találtam, hogy maga a Sátán, már ami a családi életét illeti. Férfiban ritkább az ilyen, találni rá példát: egy klasszikus aranyásó volt, aki elvett egy nála jóval gazdagabb (feltételezem: tehetős családból származó) csajt, gyorsan fel is csinálta, aztán még egyszer megismételte a mutatványt. Amikor én találkoztam vele, a neje éppen a második terhessége végét járta. Annak, aki nem ismerte ezt az embert, nehéz is elmagyarázni, miért volt ő más, mint az összes többi, akik csalták a párjukat akár titokban, akár beleegyezéssel; hozzá hasonlót még nem láttam, vagy legalábbis nem tudtam róla, hogy ilyennel van dolgom. Ezért is jó minél kevesebbet tudni az emberekről, mert véletlenül sem akarsz belefolyni, nem akarsz ítélkezni, amivel úgyis csak a saját lelkedet rágod, teljesen felesleges belevonni magad érzelmileg. Ennek a faszinak nem volt oka, nem voltak indítékai, ez csak egyszerűen egy érzelmi nyomorék volt, aki mindenkit kihasznált maga körül, aki még a saját gyerekeit sem szerette, nemhogy az asszonyt vagy a saját szüleit, szinte mintha nem lettek volna emberi érzései, az önzőségnek és egoizmusnak olyan szintjét képviselte, ami szinte megugorhatatlan. Sajnos, ezt észrevettem, tökéletesen tisztán láttam egy idő után, elszörnyedtem tőle, hogy létezik ilyen. Egyszer úgy kivágta nálam a biztosítékot a szokásossal (azaz, hogy önmagát adta), hogy megszületett bennem a gondolat, hogy felveszem a kapcsolatot a feleségével. Azért, mert láttam, hogy nem tud semmit, az a nő teljes homályban élt, egy álomvilágban, amiből talán bűn is volt kiszakítani. Napokig tépelődtem, tudtam, hogy a legszarabb húzásra készülök és nem szabadna, de tudjátok, hogy van ez: igazából már eldöntöttem, hogy meg fogom csinálni, csak még próbáltam igazolni magam. Valami eltört bennem akkor, nem bírtam tétlenül nézni, sem a része lenni többé. Végső soron mindenki valamiféle erkölcsi kódex szerint éli az életét, és úgy tűnik, hogy a szememben ő egy olyan határt lépett át, amit eddig még senki más.

Nem cifráztam túl, annyit akartam eljuttatni a nőhöz, hogy nézzen utána, mit csinál a férje. Fogalmam sincs, hogy alakult a sztori, beállt-e valami változás, felnyílt-e a nő szeme vagy esetleg végig tudta, csak úgy döntött, hogy nem érdekli; akármi lehetett, nem követtem, direkt nem. Nem akartam tudni, ma meg már nem tudnám megkeresni az illetőt, mert egy keresztnéven kívül másra nem emlékszem belőle. Lehet, az agyam szándékosan le is tiltotta, nehogy megkörnyékezzem újra.

Ez elfogadhatatlan. Mi titkokat tartunk meg, nem pedig kiadunk, és semmi közünk nincs mások kapcsolataihoz, magánéletéhez, nem tartozik ránk, ha valaki csalja a feleségét, ahogy az sem, honnan szerzi a pénzét, mivel foglalkozik, vagy mit tesz előtte vagy utána, hogy találkozunk vele. Haragszom magamra emiatt, jobb vagyok ennél, én betartom a szabályokat, mert hiszek bennük, nem csak azért, mert muszáj. Soha többé nem történhet meg.

A másik téma ennél még kifejtősebb, ha röviden össze kellene foglalnom, azt mondanám, hogy a szakma árnyoldala, annak is a sötétje. Születnek már írások, talán még könyvek is erről, hogy sok prosti szenved PTSD-ben, vagyis poszttraumás stressz zavarban, ami alól valószínűleg én sem jelentek kivételt. Alapvetően jó alvó vagyok. nem az a típus, akit sok minden nyomasztana, sőt jelenleg nem tudnék egy olyan dolgot sem mondani, ami megzavarná a nyugalmamat. Ki vagyok békülve az élettel és annak folyásával. Ez talán csak a felszín, mert nincs mindig így, amit abból veszek észre, hogy fura dolgokra riadok fel álmomból. Volt időszak, amikor néhányszor úgy pattantam fel, mint a filmekben szokás, hogy szinte sikítva egyet, vagy hogy nem kapok levegőt. Nem tudtam, miért, nem emlékeztem egy rossz álomra vagy nem tudtam hirtelen az okát ennek, csak nyugtalanított, hogy vajon miért? Nem hiszek a szaksegítségben, mert pontosan annyit tud tenni ő is, mint én: végigrágni magunkat a különböző életeseményeken, szorongást kiváltó történéseken, aztán jutunk valamire vagy sem, éppenséggel ezt a párbeszédet magadban is le tudom folytatni. 

A fojtogatós szexhez vezetem vissza ezt a "nem kapok levegőt" dolgot természetesen, az a leglogikusabb, viszont azon belül két eseményt nevezhetnék meg, amik tudat alatt hathatnak rám, és ebből az egyik az igazán valószínű, a másikat nem okolnám érte, bár ki tudja? Az is lehet, hogy sok kicsi összeadódik és végül együtt, összefogva okoznak gondot.

Na de az első. A szexben szeretnek vadulni az emberek, ami annyit tesz, hogy sokan igénylik, hogy legyen megengedett egy kis hajtépés, pofozgatás, minimális fojtogatás, csak olyan játékosan, nem igaziból, nem különösebben bántón, ezért a többség - köztük én is - rábólint az ilyesmire. Persze, nem gond. Egyszer azonban kaptam egy érdekes megkeresést, a pasas azzal indított, hogy konkrétan fel akar akasztani, hát ezen annyira meglepődött mindenki, hogy már kíváncsiságból is belementünk a beszélgetésbe. Kiderült, hogy a fickónak körülbelül tíz éves tapasztalata van ebben, igen, szó szerint van egy akasztófája, amihez tartozik egy platform, amire felállsz és ő szép lassan, egyenletesen leengedi azt alattad, míg végül csak ott maradsz lógva a nyakadnál fogva. Ellátta valami plusz védelemmel is lezuhanás ellen, ha valami balul ütne ki, elromlana, eltörne. Szó szót követett, végül egészen Kölnig elmentünk érte, hogy erről többet megtudjunk, találkoztunk vele egy kávéházban, ott elmondta ugyanazt szóban, amit leírt, mutatott még több képet, javasolta, hogy nézzünk utána a neten ennek a dolognak, adott konkrét linkeket, sőt olyanok elérhetőségeit is, akik már részt vettek ebben, nyugodtan csekkoljuk le. A pasi továbbá úgy beszélt, mint egy orvos, tökéletesen ismerte az emberi test működését, elmondta, hogy ezt mindössze 12 másodpercig szabad csinálni, eggyel sem tovább, mert úgy még biztonságos, utána már para, ha nem kap vért az agyad, még fogyatékos is lehetsz tőle, illetve hogy teljesen egészségesnek kell lennem hozzá, szív- és keringési zavarokkal kizárva, meg még felsorolt néhány kizáró okot, amikre már nem emlékszem. Azt is előre közölte, hogy az alatt a 12 másodperc alatt meg leszek kötözve, hogy ne ártsak magamnak, ha esetleg pánikolnék. Jól tudta, mit csinál, abszolút meggyőzött, leellenőrizhető volt és nagyon jó pénzt is kínált. Megegyeztünk, hogy előtte lesz más dolgom is vele, aztán ha még mindig bevállalom, akkor a végén megejtjük ezt is. Bevállaltam. Nem gondolom, hogy ez lenne az esemény, ami valaha problémát okozott, mert nem éltem meg rosszul, maximálisan megbíztam benne, ami pedig ebben a szakmában nagy szó, nem féltem. Maga az élmény nem volt igazán kellemes, de legalább volt ilyen is, összességében nem kavarta fel a kis lelkem, azóta erről még mesélni is szoktam, ha valakit érdekel.

A másik viszont. Az még csak nem is olyan, ami velem esett meg, de hogy úgy mondjam: éreztem a halál közelségét. Volt egy férfi, akit elutasítottam, mert valami nem tetszett benne, gyanús volt, hogy nem egészen kerek, valami rejtett agresszió talán, nem tűnt megbízhatónak. Kiderült, hogy a legjobb döntésem volt, mert egy kolléganőt majdnem ki is nyírt. Addig fojtogatta, amíg hosszú percekre beájult és még a pasas is hálát adott a sorsnak, hogy végül nem halt bele és nem is lett semmi maradandó baja (elmondása szerint ő egy ideig azt hitte, hogy kinyiffant). Elsőre ez az infó annyi volt nekem, hogy na látjátok, mennyivel több eszem van, és kiszúrom ezeket, aztán belül mégis dolgozott tovább a történet. Nagy mákom volt, hogy nem kerültem össze vele, hogy kiszűrtem, de jöttek a gondolatok sorra, hogy mi van, ha a következőt nem fogom? Mindenki tudja, hogy ez a szakma veszélyesebb, mint a többi, olvasunk híreket, hallunk történeteket, de amíg nem kerül ennyire közel, könnyebben kizárjuk őket. Arra jutottam, hogy ez lehet az az alamuszi, köcsög gondolat, ami miatt én felriadok éjszakánként, mint valami idegbajos picsa, úgyhogy elkezdtem keresni a megoldást, ami a végrendelet lett, amin belül talán fontosabb mindennél, pláne a pénznél, hogy - szintén a mozikból inspirálódva - hagytam üzeneteket az utókornak, a számomra fontos embereknek. Ha minden kötél szakad, ha egyszer tényleg megnyuvasztanak, amikor már nem szólhatok bele semmibe, csak bemondja a tévé, hogy egy halott prostit szedtek ki valami gödörből, akkor legalább még szólhatok egy utolsót a szeretteimhez. Aztán utána már kicsit elszaladt velem a ló, mert már sírhelyet is vettem és rendelkeztem olyan dolgokról is, hogy koszorú ne legyen a síromon, csak mindenki hozzon egy-egy szál rózsát, ezen aztán már tényleg mindenki kiakadt, úgyhogy leálltam, végülis nem is érdekes ez, pont leszarom, hogy milyen virág szárad rajta. Egyedül az fontos, hogy amit utoljára akarok, azt elmondom, akármi is történjék. Ez aztán lecsillapított, egyre ritkábban riadtam fel, úgyhogy valóban ez lehetett az oka a nyugtalanságomnak.

Ezeken kívül persze történtek egyéb felkavaró dolgok is, erre utaltam, hogy talán sok kicsi sokra megy, van, amit első nekifutásra nem annyira könnyű feldolgozni, de aztán kikopik, de ez nem is akkora baj, mert legalább azt jelzik, hogy nem válok egyre érzéketlenebbé, nem jutok el oda, hogy semmi sem hat meg; az rosszabb volna.

Továbbá azért a totális őszinteséget mellőzte ez a poszt, mert vannak történetek mindannyiunk életében ebben a szakmában, amiről sosem beszélünk többé, mert annyira kínos vagy annyira nem szabad, szóval az megint egy másik kategória. Még mi is szégyellünk dolgokat, azt hiszem, én legalább három ilyet fel tudnék sorolni, úgyhogy inkább olyan mélyre eltemettem minden emléket magamban, hogy még a hazugságvizsgáló sem lengene ki, ha tenném a hülyét és mindent tagadnék. De hát ez csak olyan emberi dolog.