Ugrás a fő tartalomra

Élményhajsza

Néhány hete már dolgozunk egy új projekten, ami jövő héttől fog elindulni, egyelőre csak tesztüzemben, hogy úgy mondjam. Úgy vettük észre, hogy egy újfajta trend van kialakulóban, amit érdemes volna meglovagolni így az elején, ez pedig az élményhajhászás, vagyis szexélmények gyűjtése.

Mindig is része volt a programunknak, hogy valóra váltottunk minél több álmot, fantáziát, sokféle extrémebb kérést, de nem volt ez igazán kiforrott, elintéztük annyival, hogy vannak furcsább ötletek, megcsináljuk, aztán kész. Azonban mostanában egyre gyakrabban bukkannak fel olyan arcok, akiknek gyakorlatilag fogalmuk sincs, konkrétan mit is szeretnének, csak úgy valamit. Mondjuk meg mi, találjunk ki valami jót, amiről aztán még évekig lehet mesélni, ami maradandó. Ma már vállalkozások százai szólnak erről, hogy élményeket adnak, sőt már ajándékba is azt veszünk a szeretteinknek: fizetünk nekik egy wellness hétvégét, egy dunai hajókázást, belépőjegyet a szabadulószobába... amit akarsz, most már a legkülönfélébb programok közül lehet válogatni, óriási a verseny, vállalkozások nőnek ki a semmiből és szedik meg magukat egy-egy fantáziadúsabb ötletből; akkor miért ne lehetne ezt megcsinálni a szexszel is?

A dolog persze nem olyan egyszerű, nagyon meg kell ezt tervezni, kitapasztalni, mi az, ami megvalósítható, hol, hogyan, merre vannak térfigyelő kamerák esetleg. :) Szóval összejöttünk emiatt többször, tartottunk brainstormingokat, és úgy határoztunk, hogy első körben a németországi munkatársak fogják hirdetni, kipróbálni ezt a dolgot, meglátjuk, mennyi vevő lesz rá. Amolyan másodállásnak el tudom képzelni magamnak is, mert van ebben sok új és izgalom, hogy csinálsz valami nem hétköznapit egy nem átlagos helyen, írtam már erről, hogy ez egyébként is a gyengém. Az egyetlen, amitől tartok, hogy valószínűleg ez a leginkább 1:1 felállásban működhet és escort feladatokat is el kell mellette látni, tehát a program értelemszerűen nem csak szexből kell álljon, hanem például rá kell szánni egy egész napot kettesben. Ebben sosem voltam igazán jó, mert nincs meg a türelmem, sem a kedvem hozzá. De hát haladni kell a korral, mindig kitalálni valami újat, felrázni a bizniszt.

Jelenleg ott tartunk, hogy ötféle forgatókönyvet raktunk össze, mint annak idején a live porn műsorunkban, és ezek közül lehet választani. Van eldugottabb helyszínekkel tarkított, diszkrét program, van bevállalósabb, vadabb, public/outdoor téma. Próbáltunk mindenféle igényt kielégíteni vevőtípusok szerint.

Rettenetesen kíváncsi vagyok, bejön-e az ötlet, vagy hamvába hal, de bizakodó vagyok. Nagyon át kell gondolni, mennyit áldozunk rá, mik a megvalósítás költségei, és valószínűleg ebben is többféle programcsomag lesz majd (a szex upgrade-jein túl): egyik az előre megírt, általunk kitalált történet (lustáknak, fantáziátlanoknak), a másik pedig a szabadon választott, amit kifejezetten a megrendelő kérésére kell leszervezni pont úgy, ahogy neki tetszik, az jóval több időt, energiát fog igényelni, és persze kompromisszumokat. Kiszakadtunk a rutinjainkból, ismét olyan érzésem van, mint régen, hogy belevágunk valami újba, kockázatokat vállalunk, és talán sikerült még az elején elkapni egy trendet, amire mások csak évekkel később eszmélnek rá. Valahogy így volt a gangbanggel is.

Megjegyzések

  1. Érdekesen hangzik, remélem, bejön. :) Orsi (csak nem vagyok bejelentkezve)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De majd ne hőbörögj, ha a gyerekeddel utcán baszó embereket látsz.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megasztár 1. rész

Mint azt tudjátok, főállásban csoportszexszel foglalkozom, 1:1 felállást jóval ritkábban vállalok el, egyszerűen, mert nem éri meg anyagilag. A kettecskén szex legtöbb esetben egy filler . Komolyabb munka előtt vagy után, esetleg két nagyobb akció között, ha épp már úgyis arra járok, ha épp úgyis hosszabb üresjárat lenne, ha épp többet fizet érte, mint indolt volna, vagy a csoportból valaki privátba akar menni... olyankor belefér. Átgondoltam, miféle felkéréseim is voltak az elmúlt időszakban, gondoljatok rá úgy, mint a Megasztár 1. részére, tudjátok, amikor némely versenyzőtől egyszerűen csak annyit kérdeznétek, hogy " de miért? " Az önjelölt pornósztárok Vannak ezek a fickók, akik gyűjtik a dugásaikról készült felvételeket, egy részük csak saját magának, a többiek pedig, feltételezem, meg is osztják ezeket az ismerőseikkel vagy beküldik pornóoldalaknak (pedig az tiltott), emiatt az egész csak arról szól, hogy ők a saját jövőbeli énjüknek próbáljanak megfelelni, an

Életjel

Gáz, hogy egy hónapja posztoltam utoljára, pedig azért zajlott az élet, csak hát a lustaság, nem a blogból élés, mint rosszabb helyeken... :) Ott tartottam legutóbb, hogy van ez az élményhajhászat projekt, amiről a német kolleginák csupa szépet és jót mondtak, hogy igen, van rá érdeklődés, izgalmas találják a vevők az ötleteket, sajátokat is hoznak. Pár hétig teszteltük, de már az első héten látszott, hogy ez egy működő dolog lehet, úgyhogy nekiálltunk mi is, hogy törvényes keretek között megvalósítsuk. És persze itt kezdődtek a problémák! Mert nem úgy van az, hogy csak kitalálod magadnak és csinálod, ahogy jónak látod, dehogy! Létre kell hoznod egy új céget, meg kell felelned különböző követelményeknek és előírásoknak, hiszen többek között utaztatsz, vendéglátózol, programszervező vagy, biztosítást kell kötnöd, felelősséget kell vállalj minden apróságért te magad. Még az sem mindegy, hány fokot fúj az autó klímája, amivel a vevőt elviszed a helyszínre, na itt kaptam agyfaszt, de

Pasiügy

Az egyik legzavaróbb dolog az emberekben, hogy amikor a barátomat említem, rögtön megjelenik előttük egy kép valami striciről. Vagy egy kidobóról. Vagy valami kokós bűnözőről. Igazából mindennek képzelik, ami rossz, mert mi más lehetne egy pasi, aki prostival jár? Az én párom messze áll ezektől a karakterektől, de az biztos, hogy egy egyedi és megismételhetetlen hópihe. Teljesen átlagos, kisvárosi családban nőtt fel, igazi nyárspolgárok a szülei, amivel ő nem tud azonosulni. Ő nem az a típusú ember, akinek egyébként nagyra törő vágyai volnának, nem akarta soha bejárni a fél világot, nem akart hihetetlen karriert befutni, nem akart kacsalábon forgó palotát és luxusautót, csak ösztönösen, hogy szeret élni és azt igyekszik megvalósítani. Ha munkáról van szó, ő az év dolgozója - szó szerint, egyszer tényleg megkapta a plecsnit. Az a fajta, aki sosem késik, aki mindig bevállalja a túlórát, aki utálja a lógósokat, a link alakokat, a hazugokat, a folyton kifogásokat keresőket, megveti ők

Ez húzós lesz (1. rész)

Nem, még mindig nem arról fogok írni, amit amúgy egyes emberek már találgattak, azaz hogy mi durvát is csináltam a múltbeli munkám során, ami után hosszú szabira mentem. Nem, nem, nem, azt lezártam, átrágtam, nem éri meg megosztani, bocs. Viszont hosszú poszt lesz és egész másról fog szólni, illetve úgy is fogalmazhatnék, hogy valami olyannak a kezdete, amiről inkább egy tök új blogot kellene nyitnom. Ez tervben is van, mert totál nem illik ennek a profiljába az egész, már ha van olyanja neki, amiben szintén nem vagyok biztos. Általában csak firkálgatok mindenféléről. :) Ezt még átgondolom. Amiről én úgy döntöttem, hogy írni fogok ezentúl (ide vagy máshova), az egy olyan probléma, sorsfordulat, ami még nekem is új. Relatíve. Fél éves körülbelül, már amióta ezzel foglalkozom aktívan. Kérem ezért azt, aki olvassa, hogy ne tekintsen úgy erre az irományra, mint valami tudományos beszámolóra, vagy egy mindenre választ adó posztra, mert én még nem vagyok ott. Összeszedem, amit t

Nem tudok kitörni

Ez az a mondat, amit már mindenki ezerszer hallott, dokukat is forgattak belőle, és engem személy szerint halálra idegesít. Miért? Mert kamu. Hagyjuk most az egyedi eseteket és a kényszerítetteket, akik a prostituáltak között egyébként is a kisebbség, valójában a kurvák 90%-a önkéntes. Boncolgathatjuk, mit jelent az önkéntesség, lehet, hogy van benne gazdasági kényszer, de ennyi erővel az utcaseprő és az árufeltöltő is megmentendő, az emberek többsége sosem lesz teljesen elégedett a munkájával vagy a társadalmi státuszával. A prosti legalább jól keres, igen, még a sarki is ahhoz képest, hogy saját erejéből mennyit kaparna össze a csavargyárban. A nem tudok kitörni a valóságban azt jelenti, hogy "nem igazán vagyok kibékülve a helyzetemmel, ciki ez a meló, de még nem ajánlottak olyat, ami miatt kiszállnék", vagy még ennyit sem. Elmesélek egy történetet, ami ismerősi körön belülről jön. Van egy német, barátnőfílinges prosti, aki EU-n kívüli országból származik, eredet