Ugrás a fő tartalomra

Öntsük be

Volt itt már oktató jellegű írás a mélytorkozásról, miért ne legyen az anális szex előkészületeiről is egy rövid összefoglaló? A beöntés undi. Igen, az. De szükséges, nem szabad félvállról venni még évek rutinjával sem, mert egyrészt gusztustalan a szarcsík, másrészt komoly fertőzéseket lehet kapni, ha utána ugyanaz a farok a hüvellyel vagy a száddal érintkezik, szóval én azt kérném mindenkitől, hogy vegye komolyan ezt a feladatot, készüljön fel a legalaposabban!

Nem állítom, hogy feltalálom a spanyol viaszt ezzel a poszttal, rengeteg honlapon kapni információkat arról, hogyan kell csinálni a beöntést, újat nem lehet mondani, inkább csak megerősíteni szeretném ezt, felhívni a figyelmet a fontosságára.

Elöljáróban néhány gondolat magáról az análszexről: én, immáron nyolc év rutinnal a szakmában még mindig nem tudom elképzelni, hogy lehet úgy dolgozni, hogy aznap rád csöröghetnek, hogy kérnek este egy kiadós anált, és ez nem ritka dolog. Én tervezek, úgy alakítom az életemet, hogy tudom, azon a héten mely egy-két napon fogok dolgozni és emiatt tudatosan visszafogom az étkezésemet, diétámat. Nem fogyasztok előtte már sok cukros dolgot, tejterméket, nehéz ételeket, aznap pedig jobbára semmit, csak folyadékot viszek be. Az anál nem egy spontán dolog, nem úgy van, hogy kitalálom, aztán öt perc múlva már csinálom. Legalábbis én így látom ezt.

A másik, hogy sokan félnek tőle, legfőképpen a sérülésektől, illetve a székletinkontinencia kialakulásától (gyk: hogy magad alá szarsz egy idő után). Nem kell. Egy átlagos vastagságú faroktól nem lesz semmi bajod. Én úgy szoktam mondani, hogy minden embernek megvan a maga tűréshatára, egy limit, amit az ánusza bír, ez főleg a genetikáján múlik. Ez már abban is megmutatkozik, ki mennyire gyorsan tágul és mennyire gyorsan rendeződik vissza minden az eredeti, jól záró állapotba. Amit én veszélyesnek tartok, és arra kell nagyon odafigyelni, az az úgynevezett túltágulás, tehát amikor átléped ezeket a határokat, a záróizmod már küszködik rendesen, amibe az is beletartozik, hogy nehezebben szűkül vissza, mivel extrém terhelésnek volt kitéve, aminek nem örült. Ezt nagyon komolyan kell venni, sokat pihentetni és kímélő diétát tartani akár két héten át is, mert nem poén, maradandóan károsodhat az egészséged. Vannak, akik tesznek erre, elképesztőnek tartom az análfistingeseket éppen amiatt, hogy micsoda áldozatot hoznak a perverziójuk érdekében, különösen ha fiatalokról, huszonévesekről van szó. Szóval a lényeg, hogy mint mindent, ezt is: ésszel. Figyelj oda magadra és hogy mit bírsz!

És akkor most a beöntésről. Gyógyszertárakban és szexshopokban egyaránt kapni beöntő szetteket pár ezer forintért, még használati utasítás is jár melléjük, úgyhogy igazából csak követni kell, amit abban írnak. Olyat vegyél, amihez jár egy kis folyadéktartály is, hiszen abból adagolod majd magadnak a cuccot. Igen, vannak, akik mindössze annyit tesznek, hogy csapra szerelhető csövet dugnak fel a seggükbe és színtiszta vizet használnak, de szerintem okosabb egy kis szappanos vízzel csinálni, ahhoz meg kell valami tartó, másfél literes elég. A víz legyen langyos, tegyél bele egy kis szappant és ennyivel meg is vagy.

A művelet előtt én nagyon erősen javaslom a lazító fürdő (nem zuhany, hanem fürdő!) igénybe vételét, ezért is mondom, hogy a beöntésre időt kell szánni. Egy jó húsz percig is ázhatsz, ernyedj el a forró vízben, ami azért is fontos, mert ezzel az ánuszodat is felkészíted. Hallottam már olyanokról, akik azt vallják, hogy nekik ennyi is a beöntés, hiszen a meleg vízben kitágulnak valamennyire és az lágyan bemos, de hagyjuk ezt, ennyi nagyon kevés. Szóval miután kellően lelazultál, magadhoz vehetsz egy kevés síkosítót, ha igényled, és megkezdheted a beöntős műveletet, amire szintén tartalékolj jó sok időt, nálam átlagosan 40 percet vesz igénybe, de persze nem mérem stopperrel. Több körös ez a mutatvány, tehát nem arról van szó, hogy betolsz magadba egy adagot és annyi vagy, hanem jó sokszor meg kell ismételni ezt a mozdulatsort. Amint magadba engedtél egy adag szappanos vizet, tartsd benn több percig, hadd érjen benned a történet, majd ülj rá a wc-re és engedd ki. Időnként az is segít, ha kicsit szünetelteted, sokan masszírozzák is a hasukat, hogy minél sikeresebb legyen a tisztítás, lehet kicsit mozogni, járkálni, aztán újra nekifutni. Akkor vagy kész, amikor a végeredmény az, hogy totálisan gyönyörű, átlátszóan tiszta víz jön ki belőled, amit akár meg is lehetne inni (na jó, ebbe nem akartam volna belegondolni). Inkább tolj rá még extra köröket, mint hogy ne legyél kellően tiszta.

Nem bonyi tehát, csak rettenetesen időrabló munka. Az eszközöket persze előírásnak megfelelően tisztítsd meg és rakd el, ezt sem szabad elsunnyogni, de igényes embernek ezt talán nem kell magyarázni. Ha ügyes voltál és makulátlanul kitisztítottad magad, többé nem para a seggből szájba sem, bár az orvosok ezt továbbra sem javasolják, úgyhogy csak saját felelősségre, nem rám kenni, ha mégsem sül el olyan jól.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megasztár 1. rész

Mint azt tudjátok, főállásban csoportszexszel foglalkozom, 1:1 felállást jóval ritkábban vállalok el, egyszerűen, mert nem éri meg anyagilag. A kettecskén szex legtöbb esetben egy filler . Komolyabb munka előtt vagy után, esetleg két nagyobb akció között, ha épp már úgyis arra járok, ha épp úgyis hosszabb üresjárat lenne, ha épp többet fizet érte, mint indolt volna, vagy a csoportból valaki privátba akar menni... olyankor belefér. Átgondoltam, miféle felkéréseim is voltak az elmúlt időszakban, gondoljatok rá úgy, mint a Megasztár 1. részére, tudjátok, amikor némely versenyzőtől egyszerűen csak annyit kérdeznétek, hogy " de miért? " Az önjelölt pornósztárok Vannak ezek a fickók, akik gyűjtik a dugásaikról készült felvételeket, egy részük csak saját magának, a többiek pedig, feltételezem, meg is osztják ezeket az ismerőseikkel vagy beküldik pornóoldalaknak (pedig az tiltott), emiatt az egész csak arról szól, hogy ők a saját jövőbeli énjüknek próbáljanak megfelelni, an

Életjel

Gáz, hogy egy hónapja posztoltam utoljára, pedig azért zajlott az élet, csak hát a lustaság, nem a blogból élés, mint rosszabb helyeken... :) Ott tartottam legutóbb, hogy van ez az élményhajhászat projekt, amiről a német kolleginák csupa szépet és jót mondtak, hogy igen, van rá érdeklődés, izgalmas találják a vevők az ötleteket, sajátokat is hoznak. Pár hétig teszteltük, de már az első héten látszott, hogy ez egy működő dolog lehet, úgyhogy nekiálltunk mi is, hogy törvényes keretek között megvalósítsuk. És persze itt kezdődtek a problémák! Mert nem úgy van az, hogy csak kitalálod magadnak és csinálod, ahogy jónak látod, dehogy! Létre kell hoznod egy új céget, meg kell felelned különböző követelményeknek és előírásoknak, hiszen többek között utaztatsz, vendéglátózol, programszervező vagy, biztosítást kell kötnöd, felelősséget kell vállalj minden apróságért te magad. Még az sem mindegy, hány fokot fúj az autó klímája, amivel a vevőt elviszed a helyszínre, na itt kaptam agyfaszt, de

Pasiügy

Az egyik legzavaróbb dolog az emberekben, hogy amikor a barátomat említem, rögtön megjelenik előttük egy kép valami striciről. Vagy egy kidobóról. Vagy valami kokós bűnözőről. Igazából mindennek képzelik, ami rossz, mert mi más lehetne egy pasi, aki prostival jár? Az én párom messze áll ezektől a karakterektől, de az biztos, hogy egy egyedi és megismételhetetlen hópihe. Teljesen átlagos, kisvárosi családban nőtt fel, igazi nyárspolgárok a szülei, amivel ő nem tud azonosulni. Ő nem az a típusú ember, akinek egyébként nagyra törő vágyai volnának, nem akarta soha bejárni a fél világot, nem akart hihetetlen karriert befutni, nem akart kacsalábon forgó palotát és luxusautót, csak ösztönösen, hogy szeret élni és azt igyekszik megvalósítani. Ha munkáról van szó, ő az év dolgozója - szó szerint, egyszer tényleg megkapta a plecsnit. Az a fajta, aki sosem késik, aki mindig bevállalja a túlórát, aki utálja a lógósokat, a link alakokat, a hazugokat, a folyton kifogásokat keresőket, megveti ők

Ez húzós lesz (1. rész)

Nem, még mindig nem arról fogok írni, amit amúgy egyes emberek már találgattak, azaz hogy mi durvát is csináltam a múltbeli munkám során, ami után hosszú szabira mentem. Nem, nem, nem, azt lezártam, átrágtam, nem éri meg megosztani, bocs. Viszont hosszú poszt lesz és egész másról fog szólni, illetve úgy is fogalmazhatnék, hogy valami olyannak a kezdete, amiről inkább egy tök új blogot kellene nyitnom. Ez tervben is van, mert totál nem illik ennek a profiljába az egész, már ha van olyanja neki, amiben szintén nem vagyok biztos. Általában csak firkálgatok mindenféléről. :) Ezt még átgondolom. Amiről én úgy döntöttem, hogy írni fogok ezentúl (ide vagy máshova), az egy olyan probléma, sorsfordulat, ami még nekem is új. Relatíve. Fél éves körülbelül, már amióta ezzel foglalkozom aktívan. Kérem ezért azt, aki olvassa, hogy ne tekintsen úgy erre az irományra, mint valami tudományos beszámolóra, vagy egy mindenre választ adó posztra, mert én még nem vagyok ott. Összeszedem, amit t

Nem tudok kitörni

Ez az a mondat, amit már mindenki ezerszer hallott, dokukat is forgattak belőle, és engem személy szerint halálra idegesít. Miért? Mert kamu. Hagyjuk most az egyedi eseteket és a kényszerítetteket, akik a prostituáltak között egyébként is a kisebbség, valójában a kurvák 90%-a önkéntes. Boncolgathatjuk, mit jelent az önkéntesség, lehet, hogy van benne gazdasági kényszer, de ennyi erővel az utcaseprő és az árufeltöltő is megmentendő, az emberek többsége sosem lesz teljesen elégedett a munkájával vagy a társadalmi státuszával. A prosti legalább jól keres, igen, még a sarki is ahhoz képest, hogy saját erejéből mennyit kaparna össze a csavargyárban. A nem tudok kitörni a valóságban azt jelenti, hogy "nem igazán vagyok kibékülve a helyzetemmel, ciki ez a meló, de még nem ajánlottak olyat, ami miatt kiszállnék", vagy még ennyit sem. Elmesélek egy történetet, ami ismerősi körön belülről jön. Van egy német, barátnőfílinges prosti, aki EU-n kívüli országból származik, eredet