Igazán mostanra tűnt fel, mennyire félreérthető vagyok. Lassan két éve létezem az online térben, mégsem jöttem rá, hogy amikor arról beszélek, hogy élvezem a munkámat, az emberek nem pontosan úgy értelmezik a szavaimat, ahogy én azokat gondolom. Ha előbb leesik, már rég megírtam volna ezt a posztot, de jobb későn, mint soha, úgyhogy szájba rágás következik, mert szeretném, ha minden olvasó értene.
Azt szoktam mondani, hogy a kurvaság egy életstílus, egy életérzés, ezt rohadtul senki sem fogadja el, nem tudja értelmezni, amit persze valahol megértek, mert én vagyok fura, de olykor azért bosszantó, hogy nem jön át, mit akarok mondani. Szóval össze fogom szedni mindazt a kisebb-nagyobb dolgot az életemből, amik remélhetőleg segítenek ezt megérteni.
Ott kezdődik, hogy ösztönös, belülről fakadó, őszinte vágy van bennem, ami mindig is próbált utat törni magának a megvalósulás felé. Többféle területét kipróbáltam korábban a szexmunkának, erről koraibb bejegyzéseimben beszéltem is, az eredettörténetben például. Nem fejezem ki magam elég világosan, ha olyanokat mondok, hogy menőnek tartottam mondjuk a pornózást, pontosabb az, hogy irigykedtem, hogy de jó nekik, a világ legfaszább munkája az övék. Egyszerre a szex és a magamutogatás miatt, olyan elemien nyers, mocskos dolog. A prostitúcióról sok tévhit élt a fejemben, mármint azt nem gondoltam, hogy meg lehetne úgy csinálni, ahogy pont jó, sőt magáról a szexről sem tudtam még ennyi mindent, nem ismertem a perverziók felét sem, ezekbe fokozatosan vezeti bele magát az ember, ahogy egyre több mindenkivel találkozik vagy lapoz fel pornóoldalakat.
Na de ugorjunk, mert nem is ez a lényeg, hanem hogy mi ez az életérzés, amiről mindig pofázok. Néha belegondolok, mi lenne, ha ezt nem léptem volna meg, ha a sorsom sokkal hagyományosabb módon alakul, olyankor elfog a szorongás. Sokan épp fordítva vannak, ez vicces, hát én ilyen vagyok. Ma már egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy valami mást csináljak, de a munka része egy dolog, mert az még a kisebbik baj lenne. A nagyobb, hogy úgy érezném magam, ahogy egy homoszexuális lehet még a felvállalás előtt; hogy nem önmaga, hiszen zárkózottan él, titkolózik, jár a sötétben. Én mindig is valahogy úgy képzeltem, hogy ha lesz egy tartós kapcsolatom, akkor olyan férfi kell, aki ezt 100%-osan támogatja, és itt most megint túl finoman fogalmaztam, mert nem elég tolerálni, hanem velem együtt kell élni a dolgot, csak úgy jó. Nem futtatásra célzok, hanem hogy ugyanolyan lelkes ezzel kapcsolatban, mint én. A véletlen hozta úgy, hogy pont belebotlottunk egymásba, szóval ez happy end, nem véletlenül gondolom a lehető legkomolyabban ezt a kapcsolatot és tartok ki mellette a sírig, ennél biztosabb soha semmiben sem voltam az életemben.
Maga a munka időnként ellentmondásos, de olyankor kicsit hátrébb kell lépni és onnan szemlélni a dolgot. Fizikailag ez egy fárasztó és kellemetlen meló, mint szex nem értékelhető, tehát nincsenek orgazmushegyek, nem hasonlítható a hétköznapi aktusokhoz, egyszerűen munka. Úgy vagyok vele, hogy alapvetően szimpatikus ez a többes szex dolog, mindig az volt, vonzott. Mint mondtam, a perverziókkal igazán menet közben ismerkedtem meg, kellett alakulnia ennek a dolognak, kompromisszumokat kötni, és volt olyan is, amivel kapcsolatban sokat változott a véleményem a kezdetek óta, emelkedett az ingerküszöböm. A munkához úgy állok, hogy nagyon pontosan meg tudom fogalmazni azt, hogy melyik részét élvezem és miért vagy miért nem. Ott kezdődik az egész, hogy készülődés, felkészülés. Szóval aki ismer, az tudja, mit össze bírok szenvedni ez idő alatt, pedig vannak olyan mozzanatai, amit kifejezetten kedvelek. Az elején nyűglődöm, lassan mozgok, húzom az időt, anyázok, duzzogok magamban, aztán amint az olyan tényleg irritáló dolgokon, mint például a beöntés túl vagyok, már kezdem érezni a "pillangókat a hasamban", ahogy az amerikai mondja, kezd egy jó értelemben vett izgalom kialakulni. Nem túlzott, csak olyan lightos, olyan "mehetnékem van". Aztán ez kicsit erősödik, ahogy egyre inkább közeledünk, olyankor már egy kis félelem is van bennem, de nem vészes adag. Amikor már dolgozom, akkor pedig próbálok minden egyes apróságban valamit találni, ami tetszik. A feszítős, kissé akrobatikába hajló pózokért például teljesen odavagyok, azok nagyon pörgetnek, ami még akkor is jó érzéssel tölt el, ha maga a dugás nem esik jól. Elképzelem, milyen jól néz ki kívülről. Még a verbális inzultálást, alázást is bírom, mert az egyáltalán nem sértő egy olyan embertől, aki rám van gerjedve. Mint mondtam, ehhez a szakmához kell a szubmisszív hajlam, különben csak nyomorultul érzi magát az illető és szégyent. Kezdetben én is éreztem egyébként, de aztán egyre jobban eltűnt.
Vannak rosszabb napok, néha beüt a szhar, szoktam kedvetlenebb lenni, amikor bárhol szívesebben lennék, csak ott nem. Az nem szerencsés, akkor szenvedős. Tudok én is panaszkodni, mert azért van mire, de ez még nem tántorít el.
Munka után elfog egy nagyon kellemes hangulat a fáradtság mellett, még sokszor akkor is, ha teljesen szétestem, kivagyok, mert én azért úgy tényleg szeretem, ha meg vagyok dolgozva, ezt hogy mondjam másképp? Ha fáj, az már túlzás, mármint ha nagyon, de amíg még teszi a dolgát az adrenalin, nincs gond. Nem szoktam ezek miatt igazán elszomorodni, ez talán csak az elején volt, mert mindig komolyabb problémának hittem a kisebb sérüléseket, mint amekkorák voltak, most már ez rutinból megy, nem zavar, mert tudom, hogy hamar elmúlik. Vele jár, ez az ára, túl kell lépni rajta.
Ilyenkor viszont sokat segít a jó hangulat megtartásában a párom hozzáállása, lelkesítése, dicsérete is, nagyon fílinges és szexinek érzem magam tőle. Bazi sokat számít, enélkül még az is lehet, hogy mára feladtam volna az egészet, mert amúgy a fél világ azon van, hogy lehúzzon, elvegye a kedvem.
A kurvaságról nemrég az a hasonlat jutott eszembe, hogy olyan tud lenni, mint egy magassarkú cipő, szóval van, hogy kényelmetlen és fárasztó, de ad egy olyan életérzést, magabiztosságot, amiért megéri. Ez akkor is ott van, ha nem dolgozom akár hetekig, hiszen ez a munkám, ez lettem én, ami akartam lenni, még ha a tervek folyamatosan változtak is. Sokszor elmosolyodom, amikor erre gondolok, olyan cinkos vigyor lehet olyankor a képemen, ez erősít meg abban, hogy nem csapom be saját magam.
Élvezem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése