Ugrás a fő tartalomra

Nőnek lenni jó, világos?

Valahogy odakeveredtem erre a durván elszállt, "genderrel" foglalkozó oldalra, ahol aztán megakadt a szemem a Kíváncsi vagy, milyen érzés nőnek lenni? című, erősen hatásvadász cikken. A lényege, hogy szinte magát a női létet, de legalább a hétköznapjainkat a tökön rúgáshoz hasonlítja.
Mert hogy minket mindenki csak meg akar baszni, minden egyes nap áldozatokká válunk. Legalábbis azt hiszem, ezt akarta mondani ez a zavaros poszt.

Úgy gondoltam, akkor én meg összeírom a női lét előnyeit a hétköznapokban, amiről az ilyen megélhetési rettegők mélyen kussolnak. Szubjektív lista lesz, persze, csak az enyém, de biztos vagyok benne, hogy nem csak én tapasztalok hasonlókat. Szándékosan kihagyok olyan "előnyöket", amit a feministák erőltettek a világra, és szerintem igazán nem azok, ugyanez vonatkozik az extra jogokra. Lehet, hogy jelenleg léteznek és kihasználhatnánk őket, de nem  volna etikus.
  • Az emberek kedvesek velem. Akkor is, ha hülyeséget beszélek, akkor is, ha értetlenkedek, akkor is, ha útban vagyok, általában kedvesek és türelmesek, elég hozzá egy kedves mosoly vagy cukira változtatott hang. A legmorcosabb emberek is visszafogják magukat még akkor is, ha érződik, hogy különösebben nem vagyok szimpatikus nekik.
  • Ha nem értek valamihez vagy szerencsétlenkedek, akkor segítenek. Lehet, hogy van mögötte egy adag lenézés, de a tény az, hogy tényleg nem tudom megcsinálni magam és jól jön, hogy ők hajlandóak rá. Egyáltalán nem ciki segítséget kérni.
  • Ha bajban vagyok, jó esélyem van rá, hogy valaki megvéd. Sokkal nagyobb, mint a pasiknak.
  • Lehetek gyenge, gyáva, a saját lelkiismeretemmel kell elszámolnom csak, de azért senki sem cseszeget, hogy miért nem védtem meg én puszta kézzel a pasimat, a kutyámat vagy az értéktárgyaimat.
  • A férfiak többsége továbbra is udvarias velem, hiába a feminista kampányok. Még mindig nem akarják, hogy én cipeljem a nehezet, előre engednek az ajtóban vagy úgy általában maguk elé különféle szituációkban, rengeteg hasonló figyelmességet kapok. Rajtam áll, elfogadom-e vagy csak udvariasan visszautasítom a felajánlást.
  • Ha rossz napom van és pokróc vagyok, sokkal kisebb az esélyem rá, hogy pofon vágnak, mert "nőt nem ütünk meg".
  • Tarthatok cuki kisállatokat anélkül, hogy homokosnak, kreténnek vagy nőietlennek tartanának. De nagyokat is, mert a kemény csaj is szexi.
  • Bárhogy öltözhetek, ahogy csak akarok. Lehetek lazán fiús (póló, farmer, sportcipő), lehetek szexis, nyáron a lenge, kényelmes ruhába, szoknyába bújhatok. A lányok öltözhetnek pasisan, a férfiak nem öltözhetnek nőiesen anélkül, hogy buziknak vagy transziknak kiáltanák ki őket.
  • Sminkelhetek. Nekem ezernyi lehetőségem van arra, hogy javítsak a külsőmön, változtathassak rajta kedvem szerint, eltakarjam a nem alvás vagy a korán kelés tüneteit, ezáltal magabiztosabb legyek, viszont nem is elvárás. Csak rajtam áll, hogy érzem magam a legjobban.
  • Ahogy olyan filmet, zenét, játékot, hobbit, sportot, autót, sőt szakmát választok, amilyet akarok. Lehetek vagány csaj anélkül, hogy leszbinek tartanának, elítélnének.
  • Nekem még mindig nem ciki sírnom egy szomorú filmen.
  • Nem néznek vissza rám gyanúsan méregetve, ha odalépek egy idegenhez az utcán kérdezni valamit, senki sem feltételezi rólam, hogy ártó szándékaim volnának.
  • Szabadabban ismerkedhetek és beszélhetek a szexről. Az én közeledésem nem zaklatás.
  • Ha gyerekem lenne sem figyelnék árgus szemekkel a mozdulataimat, annyit ölelgethetném, puszilgathatnám nyilvános helyen, amennyit akarom, hiszen "ez az anya dolga".
  • A barátnőimet is bármikor megsimogathatom, megpuszilhatom, megölelgethetem idegenek előtt, akár még foghatom is a kezüket, még mindig nem vagyok buzigyanús, ez csak olyan "női dolog".
  • Akkor szexelek, amikor akarok. Szó szerint.
  • Úgy érzem, nőként változatosabb a szexuális életem, mint a férfiaké. Fizikailag is jóval több lehetőségem van kiélvezni a dolgot. Emiatt néha sajnálom is őket.
  • Senki sem firtatja, milyen hosszú a vaginám. A kis mell sem ciki, de ha zavar, megnagyobbíttathatom.
  • Ugyanez a magassággal. Sokan buknak a pici lányokra.
  • Nem kell udvarolnom, feldolgoznom az elutasítást, ami egy elég szar dolog lehet, főleg, ha gyakori és bunkó.
  • Ahogy nem kell minél korábban összekaparnom a pénzt az autóra, lakásra, nem kell kiemelkedően jól keresnem ahhoz, hogy a férfiak észrevegyenek.
  • Viccesnek sem kell lennem, nem elvárt, elég, ha csak értem és értékelem a humort, a szórakoztatást pedig meghagyom másnak.
  • Egy csomó mindenhez hozzájuthatok ingyen. Sokszor akkor is, ha akarom, ha nem. A legtöbb esetben még adnom sem kell cserébe semmit, némi sértődésen kívül nem történik semmi más. Ismét csak lelkiismereti kérdés, hogy (vissza)élek-e ezzel a lehetőséggel.
  • A gyerek az enyém. Sosem merül fel bennem a kétely, hogy tőlem van-e egyáltalán.
  • Egész életemben "apám lánya" maradok, aki még mindig úgy kezel, mint tinikoromban, de egyébként nem kritizálja a döntéseimet. A férfiak a lány mostohagyereket is jobban elfogadják, mint a fiúkat, gyakran sajátjukként szeretik.
  • Többféle lehetőségem van a fogamzásgátlásra.
  • A boltok, szolgáltatók, éttermek, kávézók, magánklinikák sokszor kifejezetten a mi igényeinket helyezik előtérbe, minket kívánnak becsalogatni, küzdenek a figyelmünkért.
  • Annyit járok szépítkezni, wellnessre vagy kényeztetni magam, amennyit csak akarok, mert a "szép szeretnék maradni" egy tökéletesen elfogadható indok. Arról nem is beszélve, hogy ezek a szolgáltatások is elsősorban értünk vannak.
  • Sokszor kapok virágot, édességet ajándékba. A férfiak többsége csak piát.
  • Gyakoriak a bókok, amik megerősítenek abban, hogy jól nézek ki, és ettől a napom is szebb lesz. Ha meg még szexi is akarok lenni, gyakorlatilag bármit elérhetek.
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de nem kizárt, hogy bővül a lista. Arról is írhatnék, mik a női lét valódi negatívumai, amiket magam is tapasztaltam már, talán egyszer megteszem, de az nem annyira fontos. A csapból úgysem folyik semmi más.

Megjegyzések

  1. :-) Majd jön ide pár elvakult femináci blogger, aztán nézheted a kommenteket.

    VálaszTörlés
  2. https://szabadnem.blog.hu/2019/06/11/egy_transz_ferfi_25_pontja_a_hirtelen_ajandekba_kapott_ferfi_privilegiumokrol

    Sok helyen egyezik egy femnáci faszomtudja micsoda véleménye, a te őszinte véleményeddel.
    Kár hogy tiltva vannak a kommentek, mert az ilyeneket ütni kéne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ezt a posztjukat nem is láttam. Lehet, hogy szentelek neki egy külön bejegyzést nemsokára. :)

      Törlés
  3. A gyanakvás azért nem csak a nőségednek szól, ha cigány nőként lépnél oda valakihez, akkor igenis kiváltanád a méregetést.
    A másik, hogy az anyaként is méregetnének, csak nem azt szólnák meg, hogy megöleled-e a gyereket (amúgy arra is mondhatják, hogy anyámasszonykatonáját nevelsz belőle, ha fiú), hanem hogy miért magassarkúban vitted le a játszótérre és miért adsz neki ropit, sőt, velem megtörtént: miért nincs rajta sapka. :P De ez nem a szexizmus miatt van, hanem azért, mert a gyerekneveléshez mindenki legalább olyan jól ért, mint a focihoz. És mindenki azt hiszi, hogy az anyánál is jobban tudja, mi kell a gyerekének.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megasztár 1. rész

Mint azt tudjátok, főállásban csoportszexszel foglalkozom, 1:1 felállást jóval ritkábban vállalok el, egyszerűen, mert nem éri meg anyagilag. A kettecskén szex legtöbb esetben egy filler . Komolyabb munka előtt vagy után, esetleg két nagyobb akció között, ha épp már úgyis arra járok, ha épp úgyis hosszabb üresjárat lenne, ha épp többet fizet érte, mint indolt volna, vagy a csoportból valaki privátba akar menni... olyankor belefér. Átgondoltam, miféle felkéréseim is voltak az elmúlt időszakban, gondoljatok rá úgy, mint a Megasztár 1. részére, tudjátok, amikor némely versenyzőtől egyszerűen csak annyit kérdeznétek, hogy " de miért? " Az önjelölt pornósztárok Vannak ezek a fickók, akik gyűjtik a dugásaikról készült felvételeket, egy részük csak saját magának, a többiek pedig, feltételezem, meg is osztják ezeket az ismerőseikkel vagy beküldik pornóoldalaknak (pedig az tiltott), emiatt az egész csak arról szól, hogy ők a saját jövőbeli énjüknek próbáljanak megfelelni, an

Életjel

Gáz, hogy egy hónapja posztoltam utoljára, pedig azért zajlott az élet, csak hát a lustaság, nem a blogból élés, mint rosszabb helyeken... :) Ott tartottam legutóbb, hogy van ez az élményhajhászat projekt, amiről a német kolleginák csupa szépet és jót mondtak, hogy igen, van rá érdeklődés, izgalmas találják a vevők az ötleteket, sajátokat is hoznak. Pár hétig teszteltük, de már az első héten látszott, hogy ez egy működő dolog lehet, úgyhogy nekiálltunk mi is, hogy törvényes keretek között megvalósítsuk. És persze itt kezdődtek a problémák! Mert nem úgy van az, hogy csak kitalálod magadnak és csinálod, ahogy jónak látod, dehogy! Létre kell hoznod egy új céget, meg kell felelned különböző követelményeknek és előírásoknak, hiszen többek között utaztatsz, vendéglátózol, programszervező vagy, biztosítást kell kötnöd, felelősséget kell vállalj minden apróságért te magad. Még az sem mindegy, hány fokot fúj az autó klímája, amivel a vevőt elviszed a helyszínre, na itt kaptam agyfaszt, de

Pasiügy

Az egyik legzavaróbb dolog az emberekben, hogy amikor a barátomat említem, rögtön megjelenik előttük egy kép valami striciről. Vagy egy kidobóról. Vagy valami kokós bűnözőről. Igazából mindennek képzelik, ami rossz, mert mi más lehetne egy pasi, aki prostival jár? Az én párom messze áll ezektől a karakterektől, de az biztos, hogy egy egyedi és megismételhetetlen hópihe. Teljesen átlagos, kisvárosi családban nőtt fel, igazi nyárspolgárok a szülei, amivel ő nem tud azonosulni. Ő nem az a típusú ember, akinek egyébként nagyra törő vágyai volnának, nem akarta soha bejárni a fél világot, nem akart hihetetlen karriert befutni, nem akart kacsalábon forgó palotát és luxusautót, csak ösztönösen, hogy szeret élni és azt igyekszik megvalósítani. Ha munkáról van szó, ő az év dolgozója - szó szerint, egyszer tényleg megkapta a plecsnit. Az a fajta, aki sosem késik, aki mindig bevállalja a túlórát, aki utálja a lógósokat, a link alakokat, a hazugokat, a folyton kifogásokat keresőket, megveti ők

Ez húzós lesz (1. rész)

Nem, még mindig nem arról fogok írni, amit amúgy egyes emberek már találgattak, azaz hogy mi durvát is csináltam a múltbeli munkám során, ami után hosszú szabira mentem. Nem, nem, nem, azt lezártam, átrágtam, nem éri meg megosztani, bocs. Viszont hosszú poszt lesz és egész másról fog szólni, illetve úgy is fogalmazhatnék, hogy valami olyannak a kezdete, amiről inkább egy tök új blogot kellene nyitnom. Ez tervben is van, mert totál nem illik ennek a profiljába az egész, már ha van olyanja neki, amiben szintén nem vagyok biztos. Általában csak firkálgatok mindenféléről. :) Ezt még átgondolom. Amiről én úgy döntöttem, hogy írni fogok ezentúl (ide vagy máshova), az egy olyan probléma, sorsfordulat, ami még nekem is új. Relatíve. Fél éves körülbelül, már amióta ezzel foglalkozom aktívan. Kérem ezért azt, aki olvassa, hogy ne tekintsen úgy erre az irományra, mint valami tudományos beszámolóra, vagy egy mindenre választ adó posztra, mert én még nem vagyok ott. Összeszedem, amit t

Nem tudok kitörni

Ez az a mondat, amit már mindenki ezerszer hallott, dokukat is forgattak belőle, és engem személy szerint halálra idegesít. Miért? Mert kamu. Hagyjuk most az egyedi eseteket és a kényszerítetteket, akik a prostituáltak között egyébként is a kisebbség, valójában a kurvák 90%-a önkéntes. Boncolgathatjuk, mit jelent az önkéntesség, lehet, hogy van benne gazdasági kényszer, de ennyi erővel az utcaseprő és az árufeltöltő is megmentendő, az emberek többsége sosem lesz teljesen elégedett a munkájával vagy a társadalmi státuszával. A prosti legalább jól keres, igen, még a sarki is ahhoz képest, hogy saját erejéből mennyit kaparna össze a csavargyárban. A nem tudok kitörni a valóságban azt jelenti, hogy "nem igazán vagyok kibékülve a helyzetemmel, ciki ez a meló, de még nem ajánlottak olyat, ami miatt kiszállnék", vagy még ennyit sem. Elmesélek egy történetet, ami ismerősi körön belülről jön. Van egy német, barátnőfílinges prosti, aki EU-n kívüli országból származik, eredet