Régen volt már párkapcsolati poszt, nem? Az előző nem számított annak, akkor sem, ha egyesek többet láttak bele. :)
Az egyik kedvenc témámat veszem elő, ezek pedig az apróságokon évek óta folyó piti kis vitáink, amik nem is valódi konfliktusok igazából, inkább már csak a poén kedvéért zajlanak. Most már hat éve vagyunk együtt, nagy veszekedéseink nem is igazán voltak, biztos alapokon áll a kapcsolatunk, úgy tűnik, minden nagy dolgon átrágtuk magunkat, közös célokat tűztünk ki a jövőre nézve és minden ilyesmi, szóval rendben vagyunk. Azt mondják, a nők a drámakirálynők, akiknek mindig kell valami feszkó, hogy ne legyen unalmas az élet, hát kettőnk közül nem én, hanem a pasim ilyen. Időnként felidegesít, ha épp rossz passzban talál meg a hülyeségeivel, de általában inkább csak jókat nevetek rajta és benne vagyok a játékban. Ő is mosolyog közben, ott az a cinkos vigyor a szája sarkában, de azért megpróbálja kibírni röhögés nélkül, amikor épp azon pattog, hogy miért vágom a körmömet este 10-kor, biztos zavarja a szomszédokat. Nem, nem flexszel vágom.
De ez persze nem tartozik még csak a félkomolyak közé sem, ellenben talán ősidők óta tart a kaja köré épült háborúnk, amin tényleg felbassza magát és már amolyan missziója, meg akar téríteni.
Nem volt annyira régen, hogy többen beültünk egy étterembe, én pedig desszertet is kértem, ráadásul kettőt, mert az élet túl rövid. Édesem szinte felüvöltött, hogy "nem rendelsz kettőt, csak egyet, döntsd el", a pincércsaj meg teljesen elképedt és a védelmemre kelt, látszott, hogy felzaklatta, ahogy szerinte bánt velem a pasim, együttérzően szólt, hogy "nyugodtan kérj kettőt, ha szeretnél", felé meg villámokat szórt a tekintete.
Na emögött egy komplett világ van. Szóval mivel ritkán főzök és ő sem egy szakács, ezért házhoz rendeljük az ételt. Nekem pedig van az a szokásom, hogy nehezen döntöm el, mit kívánok éppen, ezért többfélét hozatok, mert anyagilag megengedhetem magamnak, és leszarom, hogy Afrikában meg éheznek. Ami aztán, hogy a pasim szavaival éljek: ott rohad meg a hűtőben. V. is kiakadt rá egyszer, amikor nem hagyott kaját rendelni, hogy namemáméne, mit szólsz bele, akkor kitárta a frigó ajtaját, és volt benne vagy négyféle főétel, amiket pár napja már benne tartottam. Úgyhogy ezen pöröl velem állandóan, hogy micsoda pazarlás, amit csinálok, és szokjak már le róla, de nem fogok. Most már csak azért sem, mondom neki, hogy nem a te dolgod. Ez nem. Ezt a dumámat hárítja azzal, hogy de igenis az övé, mert neki kell kivagdosnia őket a hűtőből. Nem kell, csak téged zavar, azért teszed, az meg egyéni szocproblem. :)
Ez az én idegesítő szokásom, az övé a "másra kenés". Vannak emberek, akik csuklóból mindig mást hibáztatnak, ha elkúrnak valamit. Szerencsés helyzetben vagyok, mert hála istennek a nagy dolgokkal ezt nem csinálja, viszont a pitiknél kimaxolja. Egy példa: kitalálta, hogy csináljak tiramisut. Mondtam, akkor hozzál mascarponét, légy oly kedves. El is ment érte becsülettel, majd hazajött nélküle, feltettem a nagy kérdést, hogy hát a sajt? Ó a picsába, M.-nél maradt. Szóval otthagytad az egy dolgot, amiért elindultál. Nem, ő nem otthagyta, M. nem szólt neki, hogy vegye ki a hűtőből, mielőtt hazaindult. Ahogy a kávékapszulát sem felejti el megrendelni, hanem igazán figyelmeztethettem volna, hogy elfogy, igaz, ő kávézik kettőnk közül, de ez részletkérdés. Ilyenkor persze leolvasható a képéről, hogy sunnyog és nem érdemes túl komolyan venni a tekergéseit, de mivel ő akar ilyet játszani, hát belemegyek és megizzasztom kicsit, hadd magyarázza, miért is állhat minden bosszantó apróság mögött valami mások vagy általam szőtt összeesküvés őellene. Bele is kavarodik rendesen, mint macska a házicérnába, aztán úgyis megszakítom a "vitát" egy ponton, megkegyelmezek, és akkor megkönnyebbül, hogy na végre, mert már tökre el is veszítette a fonalat.
Van egy egyedi humora, és tőle az ilyesmi az akar lenni, csak erre rá kellett ébredni még idejében. Ahogy olyanokkal is szórakozik, hogy a kutyáinkat betanította arra, hogy én vagyok a boszorkány, és már ezen a néven ismernek. Persze, ezeket a kedves gesztusokat visszaadom neki én is, ezért hagytam, hogy hónapokon át tápoldatozza a művirágot a nappaliban. Milyen büszke volt magára, hogy az én gondozásomban minden növény megdöglik, bezzeg, ha ő veszi őket a szárnyai alá, akkor gyönyörűen tartják magukat!
Tudom, ezek a kötözködések, egymás szívatása hangozhat rosszul is, de higgyétek el: semmi gonoszság nincs bennük, nem szégyenítjük meg egymást ezekkel mások előtt, nem áskálódunk rosszindulatúan, nem érzi basztatásnak egyikünk sem, nincsenek belőle sértődések. Mindig próbáljuk a humort keresni a dolgokban.
M. például geci. Egyszer ketten maradtunk a lakásban, vártam a mosógépszerelőt, és amikor ajtót nyitottam neki, majd irányítottam befelé a fürdőbe, M. figyelmeztetett, hogy azért előtte szedjem már össze a földről a véres tampont, mert az azért elég undi. Sakk-matt. Szóval csak úgy tettem, mint aki elengedi a füle mellett, a szerelő meg szerintem nem mert igazán körbenézni onnantól. Utána persze kapott a pofájába, de nem bánta meg, a mai napig remek humornak tartja az ócska kamuját. Az ilyen húzásaival érte el, hogy vele szemben én is bármit megengedhetőnek tartsak, úgyhogy a valódi háború vele zajlik, és ő többször baszik rá, mint én.
A húgom pasija állandóan panaszkodik a tesómra, hogy mindent véresen komolyan vesz, a legapróbb piszkálódásra is sértetten reagál, nem lehet ugratni, na szerintem én ennek a tökéletes ellentéte vagyok. Talán a neten is éppen ezért vagyok többször félreérthető, amikor valójában annyira nem veszem komolyan a vitát, nem szánom sértésnek, amit írok, mert az én világomban egy kis basztatás nem árt senkinek, erősíti a jellemet. Kivételek persze mindig akadnak, ha támadást érzek, én is támadok, viszont talán azért is használom túl a smileyt a kommentjeimben, hogy azzal is jelezzem, hogy amit mondok, nem olyan hangsúlyban értendő és nem kell véres csatába torkolljon a dolog. Aztán az más kérdés, hogy ezzel a taktikával eddig mindössze annyit értem el, hogy megkaptam: pofátlanul még vigyorgok is a botrányos beszólásaim mellé. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése