Nem tudok kitörni

Ez az a mondat, amit már mindenki ezerszer hallott, dokukat is forgattak belőle, és engem személy szerint halálra idegesít. Miért? Mert kamu.

Hagyjuk most az egyedi eseteket és a kényszerítetteket, akik a prostituáltak között egyébként is a kisebbség, valójában a kurvák 90%-a önkéntes. Boncolgathatjuk, mit jelent az önkéntesség, lehet, hogy van benne gazdasági kényszer, de ennyi erővel az utcaseprő és az árufeltöltő is megmentendő, az emberek többsége sosem lesz teljesen elégedett a munkájával vagy a társadalmi státuszával. A prosti legalább jól keres, igen, még a sarki is ahhoz képest, hogy saját erejéből mennyit kaparna össze a csavargyárban.

A nem tudok kitörni a valóságban azt jelenti, hogy "nem igazán vagyok kibékülve a helyzetemmel, ciki ez a meló, de még nem ajánlottak olyat, ami miatt kiszállnék", vagy még ennyit sem. Elmesélek egy történetet, ami ismerősi körön belülről jön. Van egy német, barátnőfílinges prosti, aki EU-n kívüli országból származik, eredetileg tanulni jött Európába, majd valamiért úgy gondolta, hogy az ösztöndíj kevés, ezért hát pénzért kezdett el kefélni. Egy kisvárosban lakott, ahol nem igazán válogathatta meg a vevőit, gyakran panaszkodott arra, hogy nem magával a munkával van baja, hanem azzal, hogy csak öreg, csúnya emberek veszik igénybe a szolgáltatásait. Aztán egy nap összehozta a sors egy közös ismerősünkkel, nem dugtak, csak online beszélgettek. A csávóban bekapcsolt az óvás ösztöne, kitalálta, hogy majd ő leszervez neki egy nagyon jól fizető polgári állást annál a fővárosi cégnél, ahol maga is dolgozik, keresett neki albérletet a közelben, behívatta állásinterjúra, amin át is ment a drága, tehát minden készen állt arra, hogy kitörjön és tisztességes emberként olvadjon be a berlini multikulti világba. A férfi teljesen bekajálta, hogy a kurva meg akar változni, hiszen hallgatta tőle eleget, hogy abba akarja hagyni, rosszul érzi magát prostituáltként, utálja az egészet. Aha. Közben a valóság teljesen más volt, előttem mindig is őszintén beszélt arról, hogy konkrétan hazudik a havernak, bár nem igazán tudta megindokolni, miért érezte ennek szükségét. Úgy vélte, ezt kellett mondania, sajnáltatni magát, csak féligazságokkal traktálni. Aztán persze sosem kezdett el dolgozni annál a cégnél, inkább kérte az egyik "fiamat", hogy szervezze be Belgiumban az egész hétvégés BDSM szexpartikba, mert az jó pénz, és ő ragaszkodik ahhoz, hogy évente legalább négyszer elutazzon nyaralni, bulizni a baráti körével. A behülyített faszi azóta sem érti, mi történt, pedig én már menet közben próbáltam hatni rá, lebeszélni arról, hogy ebbe a mentőakcióba energiát fektessen, de nem figyelt rám. A tévé is megmondta, hogy a prostik mind ki akarnak szállni, csak nem tudnak, biztos ő csinált rosszul valamit.

Nem egyedi eset, hanem mindennapos. Ha valami jellemző, akkor ez az, nem az, hogy valaki valóban ki akar szakadni, de nem hagyják. Megmondom én, mi kéne ahhoz, hogy egy ilyen csajt vagy srácot bárki megmenthessen: biztosítson neki olyan életszínvonalat, amihez a prostitúció által hozzájutott. Azaz például tegye meg egy jól menő cég ügyvezető igazgatójának, amivel keres annyit, mint a szopással, mindemellett pedig annyi szabadidővel rendelkezhessen, amennyivel korábban. Nem fog bejárni 8-12 órában dolgozni, felejtse el, ahhoz már túl kényelmes. Nem véletlen, hogy a legtöbb kurva az idő elő múlásával csak egy aranyásó trófeafeleség lesz, vagy ha arra már nem jó, egy gazdag férfi ötödik szeretője, akit a gazda pénzzel is töm, mert amúgy máshogy nem is szeretne élni, az túl fárasztó. Ez a feladat tehát: adj neki elég pénzt, legyen egy rendszeres, magas jövedelme és kötetlen munkaidő-beosztása, de még jobb, ha melóról szó sem esik. A megmentésének egyetlen módja ez. Még mindig áldozat?

A prostik többsége egyszerűen saját maga áldozata csupán, ami persze ugyanúgy lehet szomorú, csak nem lehet vele mit kezdeni. Ennek ellenére a feminizmus másról beszél, az úgynevezett patriarchátust okolja, ami erre kényszeríti a nőket, de minimum bűnös abban, hogy ebből a munkából meg lehet élni. Ezért büntetik a klienst, mert akkor majd jól megtanulja és a csaj mehet dolgozni valami irodába vagy a szalag mellé, amitől biztosan boldogabb lesz. (Pedig már megtanultuk, hogy dehogyis!)

Szóval én továbbra is kiállok amellett, hogy egyszerűen békén kell hagyni az embereket, mindenki olyan életutat választ, amilyet szeretne, és pláne a prostitúció olyasmi, amiből csak az száll ki, aki ki akar. Viszont mindenki gondoljon arra, hogy miközben a fél világ sír értük, ezek a lányok, fiúk és mindenféle egyéb neműek egyébként remekül élnek, az átlagkereset sokszorosát költik magukra, utazhatnak, szórakozhatnak, művelődhetnek, amikor csak akarnak, és ők döntik el, mikor, mit és mennyit dolgoznak. Ha ez megvan, akkor jöhet, hogy mindezt te elmondhatod-e magadról.

Nem azt kell nézni, mit mondanak, hanem hogy mit cselekszenek.