Ez húzós lesz (2. rész)

Megtörtént a bevezető, akkor talán kicsit menjünk bele jobban, mi is a DID. Az alapokba legalább, mert egyébként a disszociatív identitászavar egy nagyon komplex probléma, és ahogy már korábban is írtam, még az alapok sem rövid téma.

Igazán azt sem tudom, hol kezdjem, viszont azt el kell mondjam, hogy számomra az egyik legnagyobb segítség egy DissociaDID nevű youtuber volt, ő egy brit kiscsaj, aki egy hatalmas rendszer (20 feletti) hostja, és rendkívül közérthetően, pontosan magyaráz, remek videókat csinál, könnyen emészthetőek, rengeteg példát hoz, sok altert is megismertet a csatornáján, szóval nehéz nem másolni őt, mert egy csomó minden már úgy van a fejemben, ahogy azt tőle hallottam. De azért igyekszem.

Mi a disszociáció?

Mindenki disszociál időnként, ez normális. A disszociáció olyasmi, mint amikor ülsz egy unalmas értekezleten vagy tanórán és elkalandoznak a gondolataid, aztán hirtelen felszólítanak, és azt sem tudod, mi történt az elmúlt 5-10 percben. Nem voltál ott. De ugyanezt átélheted sorban állás vagy autóvezetés közben, mindenki ismeri a jelenséget. A tudat elválik a testtől, a test robotpilótára kapcsol. A DID-esek ezt sűrűbben csinálják, mint az átlagos ember, ennek megvan a maga oka, majd kitérek rájuk.

A disszociáció egyébként nagyon zavaró dolog lehet, rossz érzés, de szerencsére vannak különböző grounding praktikák, amikkel visszaránthatod magad a valóságba, ha éppen távolodnál el. Igaz, ezek nem mindig működnek, ha a disszociáció egy switch miatt kezdődik el.

Mi az a switch?

Switchnek vagy váltásnak nevezzük azt, amikor a két személyiség helyet cserél a "vezető ülésben', tehát a másik jön előre valami okból kifolyólag. Ez lehet tudatos, irányított, de történhet nyomás  (trigger) hatására. A rendszert alapvetően úgy képzeljétek el, mint amikor több ember utazik egy autóban, és közülük értelemszerűen csak egyikük fogja a kormányt, irányítja a járművet. A többi is ott van, együtt utazik vele mindig, de csak utasok éppen. Láthatják, amit a host lát, hallhatnak mindent, tudnak beszélgetni egymással, de nem irányítják a testet magát. Azonban helyet lehet cserélni,

Persze, ennék a DID bonyolultabb. Számos esetben, különösen amíg a többi személyiség rejtőzködik a host elől, fogalma sincs, hogy ők is jelen vannak éppen. Én nagyon sokat gondolkoztam azóta azon, hogy nem vettem észre a jelenlétüket, aztán azt hiszem, megtaláltam a választ.

Mi az a blackout?

A blackout az az emlékezetkiesés, amit az egyes alterek (főleg a host) akkor tapasztalnak, amikor egy másik személyiség "veszi át a kormányt" és irányítja a testet. Ilyenkor "ájulás" van, tehát kiesik az az idő, amikor a host nincs jelen, és egyszer csak "magához tér", amikor visszakapja a testet. Nem mindig van blackout, de egyelőre foglalkozzunk csak ezzel a jelenséggel. Szóval gondolkoztam, hogy ez azért kurvára feltűnő, fel is tűnt az emlékezetkiesés, ezt nem lehet eltitkolni, hiába jön be egyszer-kétszer, hosszútávon nem. Az alterek nagyon ügyesek a titkolózásban, rejtőzködésben, sokszor jól megtervezik az akcióikat, de az "ájulás" akkor is buktatja a dolgot. Úgyhogy kizártnak tartottam, hogy sűrűn megesett volna, hogy az én testemben rendetlenkedtek volna, ezt talán nem is kell tovább magyarázni. Aztán beugrottak szituk, hogy hányszor kerültem életemben olyan helyzetbe, amiről sok más ember is beszámol, hogy "nem is értem, hogy csináltam" vagy "hirtelen eszembe jutott és megcsináltam" és hasonló események. Arra a következtetésre jutottam, miután már olvastam is a létezéséről, hogy ők bizony co-conban sunnyogtak nagyon sokszor.

Megjegyzendő, hogy a másik gyanús DID-tünet a switch utáni fejfájás. Valószínűleg megerőltető az agynak a váltás, és minél többször csináljátok, annál fáradtabb.

Mi az a co-con?

Co-consciousness, azaz amikor megosztod a tudatodat egy másik személyiséggel, tehát egyszerre vagytok jelen, egy azon pillanatban. Gondolnád, hogy feltűnő, ha ott van még valaki más, de nem feltétlenül, illetve mióta tudok a DID-ről, azóta egyre gyakrabban kiszúrom, de előtte esélytelen volt. Olyankor ugyanúgy a testben érzem magam, mégis mintha nem én csinálnám, amit csinálok, vagy nem én mondanám, amit mondok, de normál esetben ez nem annyira feltűnő, még vállon is veregeted magad, hogy milyen ügyes voltam, nem is hittem, hogy én ilyet is tudok. A faszt, tényleg nem is tudsz, az nem te voltál! :)

Az alterjeim tehát gyakran kúsztak be ezzel a módszerrel, és néha belenyúltak így eseményekbe, kisegítettek, mentettek helyzeteket, vagy egyszerűen csak figyeltek.

Mik azok a triggerek?

A triggerek lehetnek hangok, illatok, tárgyak, emlékek, hangulatok, amik az agyat a traumára emlékeztetik, illetve előre ránthatják az altereket a "vezető ülésbe" alkalomadtán. Egyik fő feladat a DID diagnózis után, hogy ezeket a triggereket feltérképezzük, összeírjuk, és ha ez megvan, akkor már könnyebb kontrollálni a switcheket is. Vannak pozitív triggerek is, amikre az alterek szintén előre jövetellel reagálnak, pl. egy kedvenc zeneszám, kaja vagy illat előcsalhatja őket. Különösen vicces vagy épp zavaró lehet ez olyan rendszerekben, ahol kisgyerek alter is van, hiszen ők biztosan "előre ugranak" a játékok, a csoki vagy éppen egy aranyos kiscica láttán.

Hol vannak az alterek? Mi az a belső világ?

Ez a "legszürreálisabb" téma a DID-en belül, talán érdemelne egy saját posztot is. Nem mindenkire, nem minden rendszerre igaz, amit most leírok, ez inkább olyasmi, amire azt lehet mondani, hogy a többségnél hasonlóan működik. Az agy sok esetben igyekszik a személyiségek számára vizualizálni minél több dolgot, hiszen az által könnyebben megértheted, hogy is működik a rendszer, találkozhattok egymással, tudtok kommunikálni, és az alterek is kapnak egyfajta saját életet és testet. Ez a belső világ. Az agy kreál egy helyet, egy nyilvánvalóan kitalált világot, amiben ők élhetnek és ahova sok host maga is el tud látogatni. Ők alapból ott éldegélnek, sokaknak még munkájuk is van, élnek egyfajta életet, esznek, isznak, alszanak, szexelnek, hugyoznak, szóval ezt az agy biztosítja számukra. Tudják ők, hogy nem valós, de jobb híján nekik az az "otthon". Ha jól tudom, tudományos értelemben ez a "trauma világa", ezért is van tele metaforákkal, szimbólumokkal, ezért bejárható, és épp emiatt a host és más alterek számára lehet korlátozott a hozzáférés, ebből a szempontból abszolút egyedi helyzetről beszélhetünk.

A belső világ az a hely, ahová switch esetén el lehet jutni, ha éppen nem "ájulást" tapasztalunk. Van, aki csak hall róla, hogy létezik, de sosem éri el. Van, aki időnként, ha szüksége van rá, oda kerül, és van, aki ki-be jár oda, mintha csak a kisboltba ugrana le.

Megfigyeléseim és mások történetei alapján is azt gyanítom, hogy az agy nem igazán szeretné, hogy a host kényelmesen érezze magát a belső világban. A többség arról számol be, hogy ő amolyan horrorisztikus, félelmetes helynek látja, ahol nem szívesen tartózkodik. Feltételezem, hogy ez nem véletlen, az agy nem akarja, hogy ott ragadjunk, ott érezzük jól magunkat és vissza se akarjunk jönni. A belső világot az alterek nem ilyennek látják, számukra szimpibb helynek tűnik.

Az én belső világom (egyszer jártam ott eddig) egy sziget, de tudom, hogy van több is. DID-es körökben van erről egy bingo is, össze lehet hasonlítgatni mások belső világával a tiédet, jó szórakozás tud lenni. Sokak birtokolnak ilyen módon egy nagy házat, egy kúriát vagy kastélyt, ahol az alterek együtt élnek különböző szobákban, gyakorlatilag fontossági sorrendben sok esetben. A házakban gyakran van egy úgynevezett "előszoba" vagy legalábbis egy olyan helyiség, ami úgymond a kapu a kinti világra, és ehhez sokaknál a legközelebb a protector lakik, azaz a fő védelmező alter, ami szintén nem véletlen ugyebár. Ez az én esetemben is hasonlóan alakult, azzal a kivétellel, hogy nálam nincs egy nagy ház, hanem több ház egymástól nem annyira messze, mindegyikben egy-egy alter él, viszont ez az úgynevezett "előszoba" a védelmezőm otthonában van.

Ez az előszoba szintén teljesen máshogy nézhet ki minden rendszer maga belső világában. Lehet egy külön helyiség, lehet egy kapu, lehet akármi, amit az agyad épp kiadott. Az enyémben ez egy szoba, amiben van egy nagy ablak, ami kifelé néz, azaz a kinti világba. Ha az egyik alter ebben a helyiségben tartózkodik, akkor van hozzám a legközelebb, innen nagyon jól lát és hall mindent és co-conba is tud jönni velem.

Talán egyszer majd mesélek többet a belső világról, de még nem nagyon ismerem, egyedül ezt a házat jártam be, a többit csak láttam, illetve kicsit a környéken nézelődtem. A belső világban járni olyan, mintha kint volnék, bár néha kicsit álomszerű, de csak -szerű, annál azért realisztikusabb. Bugok viszont akadnak benne bőven. :)

Viszont sosem szabad elfelejteni, hogy a belső világ a traumáé, tehát lehet veszélyes is. A host számára rengeteg ajtó nem nyílik, a legtöbb ilyen világban lehetnek börtönök, pincék, barlangok, csapdák, amik valós veszélyeket rejthetnek, azaz ha valami bajod esik, akkor ott ragadsz. Olvastam egy hostról, aki véletlenül belement valami hurokba, és az alterjeinek kb. két hét kellett, mire kiszabadították, addigra viszont megzápult az agya. Újra és újra átélt egy traumatikus élményt, egy emléket, és nem tudott menekülni tőle. Nem okos dolog kísérő nélkül közlekedni odabent, mindig olyannak kell menni, aki jól ismeri a terepet, és tudja, hol biztonságos.

Mik az alterek feladatai?

Hát ez is nagyon egyedi lehet, hol mi ugyebár. Vannak tipikus szerepek és feladatok, amik szinte minden rendszerben megfigyelhetőek, de teljesen különbözőek is lehetnek. Úgyhogy én arról beszélek, amiről egyelőre a saját rendszeremben tudok. Négy altert ismerek, személyesen csak hármat, a negyedikről csak hallottam tőlük. A háromból kettővel "találkoztam személyesen", és tudom, ez nagyon furán hangzik, de a belső világ erre (is) van, tehát le lehet ülni velük beszélgetni. Külsőre különböznek tőlem, még egyikük neme is, tehát fiú, ami időnként feszélyez, ezen még dolgozom. :) Sokat nem szeretnék nyíltan elárulni róluk, legyen elég annyi, hogy velem egyidősek kb, bár egyikük kivételével nincs konkrét koruk, az az egy pedig tini.

Nekem van egy védelmezőm, ő a fiú, és az ő elsődleges feladata az, hogy szemmel tartsa az eseményeket és közbeavatkozzon, ha gázos a szitu, tehát valami érzelmileg megterhelő vagy fizikailag veszélyes helyzetbe kerülök. Őt tartom egy amolyan elsődleges kapcsolattartómnak, ő beszél hozzám a legtöbbet, őt kérdezem meg én is mindenről először. Aztán van egy úgynevezett gatekeeper, a főnöke a rendszernek, és kiemelném, hogy nő, tehát ez egy modern, feminista világ, amiben boss lady van. :) Az ő feladata az alterek koordinálása, ő látja át a legjobban az egész rendszert, ő irányít, illetve neki van hozzáférése minden emlékhez is. Saját elmondása szerint ő nem traumahordozó, de természetesen tud mindenről. Ennek ellenére ő él tőlem a legmesszebb, és néha nagyon nehezen tudom megszólítani, nehezen érem el, hiába ordibálok neki befelé. Ez van. A tinédzser kiscsaj egy amolyan belső segítő, ő az, aki akkor lép közbe, ha valamin kiakadok vagy csak "kell egy barát", hogy úgy mondjam. Szerintem az ő jó munkájának következménye az, hogy sosem lettem depressziós vagy voltak nagyon sötét, önmarcangoló, ártalmas gondolataim és tetteim. Viszont egyébként egy tipikus tini, és ebből vannak is bajok, nem mindig könnyű kezelni, nagyon lobbanékony és sértődékeny.

A negyedik a traumahordozó. Ő sajnos nem elérhető, időnként a gatekeeper ránéz, megkérdezi, kell-e neki valami vagy akar-e beszélni valakivel, de elutasító. Az ő szerepe lehet a legnehezebb a rendszerben, hiszen komoly traumát, fájdalmakat cipel. Sok esetben a traumahordozók veszélyessé válhatnak a rendszerre, belőlük lehet persecutor, akik bánthatják a többi altert vagy a testet magát, úgyhogy oda kell figyelni rájuk.

A persecutor olyan alter, aki nagyon sok fájdalmat hordoz, és emiatt egy igazi köcsöggé válik, aki cseszegeti a többieket, mert olyanja van, szarul érzi magát, figyelmet akar vagy ilyen módon kérne segítséget. Ennek a típusnak többféle variációja is van külön neveken a szakirodalomban. Van, aki az eredeti bántalmazó külsejét veszi fel, de lehetnek démonok, szellemek vagy csak átlag fickók, nők, akik szemetek. Ők a belső ellenség a történetben, de "legyőzhetőek".

Ma a szakemberek úgy gondolják, csak olyan esetekben kell megpróbálkozni a személyiségek egybeolvasztásával, összefésülésével, ha az egyik alter ártóvá, kezelhetetlenné válik. Úgymond az utolsó lehetőség, és nagyon nehéz munka, nagyon rejtélyes, hogy egy ilyen egyesülés hogyan is jöhet létre. Amiről eddig hallottam, az spontán, magától történt olyan alterek között, akik nagyon közel kerültek egymáshoz.

Hogyan kommunikálnak az alterek?

Normál esetben elsősorban beszélnek a hosthoz odabentről. Sokszor azért keverik a skizofréniával a DID-et, mert ugyebár a skizók is hangokat hallanak, csakhogy ők nem valódiakat, és nem is bentről, hanem kintről, és ártóak, leállíthatatlanok. Az alterek csak beszélgetnek vagy kommunikálnak veled. Ezek valós hangok, egy más személyiség beszél. Néha halkabban hallani, mint valami kósza gondolatot, ha épp messzebb tartózkodik, de ha elég közel jön, akkor tisztán, érthetően beszél, mintha csak bedugtam volna egy fülest és hallgatnék egy filmet.

Ezen kívül számos módon lehet még egymással kapcsolatot tartani, de azt hiszem, azokra inkább nagyobb rendszerekben van szükség, ahol sokan nem tudják közvetlenül elérni egymást. Sokan vezetnek naplókat, üzengetnek papíron egymásnak, vagy működik az a módszer is, hogy ha valaki nem ér el valakit, hív egy közvetítőt.

Szakemberek is figyelmeztetnek arra, hogy amikor leesik, hogy DID-es vagy, akkor az események felgyorsulnak, tehát onnantól az alterek is egyre bátrabban beszélnek hozzád, megszokjátok a közös életet, egyre több mindent megvitattok, tarthattok kupaktanácsokat is. Elképzelni sem tudom, milyen lehet az élet egy sokkal nagyobb rendszerben, ahol több tíz vagy akár száz személyiség beszélget, szerintem kaotikus és hangos. Amikor egyszerre hárman szólnak hozzám, vitatkoznak, már attól kiakadok, hogy na kuss legyen. Különösen fárasztó ez nyilvános helyen, nagyon kell figyelni, hogy ne szólj vissza hangosan, mint valami magában motyogó barom, hanem csak "belül" válaszolj.

Az alterek ugyanolyan emberek, mint bárki más, tehát nem tökéletesek, lehetnek hülye dumáik, lehetnek furcsa véleményeik, lehetnek viccesek, beszólogatósak és sokat hibáznak. Ők is tanulnak, fejlődnek, és a kinti világhoz is hozzá kell szokniuk. Emellett pedig megvannak a maguk démonai, sokan küzdenek rossz gondolatokkal, elsősorban azt kell megérteniük, hogy sosem lesz saját életük, saját testük, és ez ki tudja akasztani őket. Lehetnek depressziósak, náluk is kialakulhatnak mentális betegségek, ezért fontos, hogy figyeljenek egymásra. Nagyon sokat segít nekik, ha a host elfogadja őket és fontosnak tartja a munkájukat, hiszen gyakorlatilag ez az életük értelme. Rendkívül önfeláldozóak. Hiába közhely, el lehet mondani, hogy itt is szeretet és megbecsülés kell, és akkor már fenn tudsz tartani egy jól működő rendszert, amelyben mindenki boldog és mindenki teszi a dolgát.

A szabályok felállítása is elsődleges feladat, amik közül a legfontosabb a közös felelősségvállalás. Nem mondhatom senkinek kifogásként, hogy nem én voltam, hanem a másik személyiségem, ezt a bíróság sem fogadja el, és nem is kell. Mindenkinek viselkednie kell és beilleszkednie a társadalomba, nem pedig bajt okozni. Az nagyon ritka, dacára a hollywoodi filmeknek, hogy egy-egy alter (persecutor) veszélyessé válna bárki másra, ez nem így működik. Ha valakire veszélyes, az csak a saját rendszere, de elsősorban önmaga. Azonban a bajkeverők is megváltoztathatók, hiszen általában csak túl dühösek, túl sok sérelmet hordoznak, túl sérülékenyek és egyedül érzik magukat, tehát némi kedvességgel, őszinte törődéssel ők is hasznossá válhatnak és befejezik az önpusztító életmódot.

Talán mára ennyi. Húzós téma ez, és idő kell neki még nekem is. Más dolog az elmélet, és más a gyakorlat, és még nagyon az elején vagyok, még rengeteget kell tanulnom és tapasztalnom, mire rájövök, hogy működtessek egy ideális rendszert, bár szerintem ebben nem állunk rosszul, csak úgy érzem, én ehhez a sikerhez még nem sokat tettem hozzá. Azon vagyok, hogy ez változzon.