Ez húzós lesz (3. rész)

Mióta tudom, hogy mi a szitu, és elkezdtem mesélni róla családtagoknak, barátoknak, kapok érdekes kérdéseket, hozzáfűznek okos és kevésbé okos gondolatokat, én magam is elmerengek vagy nevetgélek dolgokon a DID-del kapcsolatban, hát most ezeket gyűjtögetném kicsit össze.

Az első és legfontosabb, hogy a neten, főleg tiniktől sok helyen olvastam, hogy "de jó lenne, ha nekem is lenne több személyiségem, mert sosem lennék egyedül; mindig lenne, aki megvéd, kiáll értem; más lennék, mint a többiek; lenne egy érdekes saját világom"... folytathatnám. Hogy a picsába lenne már jó egy mentális betegség? Mert kívülről úgy tűnik, hogy van néhány pozitív hozadéka? Feldobja a szürke hétköznapokat? Ezt nem egy személyiségzavartól kell várni, hanem tenni érte. A belső világ is érdekes lehet olvasmányként, de nem létezik valójában, csak egy vizualizáció az agy részéről, és nem mondhatjuk egészséges dolognak. Ezzel kicsit magamat is korholom, ugyanis időnként, bár egyre ritkábban, magam is úgy gondolok rá, hogy végülis egész izgi, olyan nyomozósdi, Da Vinci-kód, hogy fejtsd meg a szimbóleumokat. Csakhogy a trauma világában járva a saját nyomorodat fejtegetni nem akkora buli, és nem tudhatod, mit szabadítasz magadra, csak annyit, hogy semmi jó nem fog rád várni, és minden titok olyasmi, ami neked rohadtul fog fájni, ha többé már nem lesz az. A DID nem vicces, nem pótlék, nem kell kívánni magadnak, inkább helyette másszon falat, aki unatkozik, vagy próbáljon meg barátokat szerezni, fejlessze magát, nyisson, ha pedig szorong, kezeltesse. Ez a valódi megoldás, nem pedig reménykedni a disszociatív identitászavarban. Jézusom, emberek!

Na de vegyük sorba, nekem mik jutottak eszembe.

Az egyedüllét, ami gyakorlatilag valószínűleg nincs. Valahogy sosem vagy egyedül, legalábbis ez az érzésed, és bár felesleges ezen feszülnöd, hiszen a részed minden egyéb személyiség is valahol, azért nem ilyen egyszerű ez. Ezen mindenki átmegy, pláne a friss diagnózis után. Én azóta kicsit furcsán érzem magam az életem olyan pillanataiban, amiket a sajátomnak tartottam, mert úgy a normális, tehát mondjuk ülve a vécén. A másik ilyen a gondolatok, mert nem igazán tudom, hogy más mit hall vagy lát ezekből, és feszélyez. Marhaság, persze. Mégis... meg kell szokni.

A hangok a fejedben, örök viccforrás egyrészt, másrészt időnként jól jönnek, sokszor viszont zavaróak. Nem állandó, tehát nem beszél hozzám valaki a nap 24 órájában, általában kapcsolattartásról van csupán szó. Néha okkal jönnek, néha csak úgy, néha én hívok valakit. Alapvetően szeretem a csendet, amikor érzem, hogy én vagyok és foglalkozom a saját dolgommal. Meg kell tanulni nem hangosan szólni, állandó para, hogy ne ejtsd ki a szádon, amit mondani akarsz valakinek "befelé", mert magadban beszélni elég cinkes. Viszont vannak őszintén mosolygós pillanatok, amikor az altered tényleg jól elszórakoztat a fejedben, elmesél egy történetet, mond valami vicceset, parodizál valakit, vagy együtt nevettek valamin, az jól esik. Ebből persze megint ki lehet jönni hülyén, ha röhögsz magadban a bolt közepén, mint valami barom, de talán mégsem annyira gáz, mint ha vitatkoznál saját magaddal ugyanott.

Kedvencem, amit amúgy tőlem vett át az egyik alter, amikor beköszön azzal, hogy "itt vagy?" :)

Ahogy telik az idő, a DID tünetei "erősödnek". Nem csak számodra, hanem külső szemlélő számára is, mivel egyre több ember előtt nem kell rejtegetni semmit, alakul a rendszer és annak saját szabályai. A tudat, a felismerés nagyon sok mindent megváltoztat.

Ha disszociálsz, vannak zavaró dolgok, amit drága embertársaid közben szeretnek művelni, például elkezdik lóbálni előtted a kezeiket, csettintgetnek vagy ha éppen nyökögsz, mert fogalmad sincs, mit akarsz mondani, elkezdenek türelmetlenül siettetni. Nálam nagyon változó ez, mostanában sűrűsödnek az olyan napok, amikor többet disszociálok, de ez általában akkor történik, ha feszülök valamin, fáradt vagyok, vagy valami nem jó úgy. Azzal még nincs baj, ha csak rövidke másodpercekre, azt még tudom követni, csak kicsit megakadok, de aztán túllendülök. Nagyon sok múlik azon is, mennyire koncentrálok valamire. Ha van egy adott cél, egy érdekes beszélgetés, tehát bármi olyan, ami folyamatosan lefoglalja az agyam, pörög, fókuszálok, akkor nincs baj. Itthon, nyugiban, csendben vagy barátok között elég ritka, ahhoz tényleg kell valami zavarjon vagy stresszesnek kell lennem. Időnként a pasim előhozza, de ez egy más téma. :)

Switch. Amire mindenki kíváncsi, és amiről nekem is csak visszajelzéseim vannak. Egy switch lehet gyors, lehet lassú, több dolog függvénye. Az a jó, minél gyorsabb, mert a disszociáció egy nagyon kellemetlen érzés vagy (nem)létezésforma, márpedig a switch azzal kezdődik. A hosszú switch megterhelő, bár "profik" azt mondják, hogy idővel egyre könnyebben kezeli mindenki, ahogy minél több tapasztalata lesz és nagyobb kontrollt szerez az események felett, illetve kiismeri, mi hogy működik. Blackoutból visszajönni szintén nem egy örömteli esemény, a fizikai tüneteken túl (kis émelygés, szédülés, fejfájás) jóval zavarba ejtőbb, hogy hirtelen megijedsz, mi is történt. Nem tudod, mennyi idő telt el, nem tudod, az alatt mi zajlott, tehát képbe kell kerülnöd. Valamelyik nap éppen volt egy ilyen kellemetlen switchem, amikor az egyik alter közbeavatkozott egy ártalmatlan helyzetben, és aztán gyakorlatilag pár perc elteltével "visszaadta a kormányt", viszont épp egy olyan terepet választott ehhez, ami egy sötétebb útszakasz volt, egy kisebb park széle, amin át kell sétálni, és most már elég korán esteledik, tehát hiába volt még délután, sötétségbe borult. Akkor tényleg nem tudtam, hol vagyok, és kellett egy kis idő, mire körülnéztem és leesett, hogy szinte ugyanott, ahol utoljára álltam, csak visszaindultam hazafelé, tehát egyébként ismerős terepen jártam. Ez egy nagyon elbaszott szitu volt, és nem értem, miért nem gondolkodott. Ez az alterekkel is megesik, amikor például egy trigger előre rántja őket, hogy hirtelen nem tudják, hol vannak, kivel, milyen szituációban, olyankor segíteni kell nekik és nem lesz feszkó, én erről felvilágosítottam már a közvetlen környezetemet.

Humor. Van DID-es humor, hogy a viharba ne lenne? Nagyon jókat lehet rötyögni szitukon és saját magadon, akár a disszociáció közben művelt baromságokon, akár a kínos helyzeteken, vagy csak a dolog velejáróin. Egymáson is, ha már megismered a többieket. Az alterek általában elég karakteresek, nem tizenkettő egy tucat formák, szóval remekül lehet őket is parodizálni. A mémek többsége a neten a kicsikről és a persecutorökről szól, ezekhez tehát nem tudok kapcsolódni, de azért mosolygok rajtuk, mert el tudom képzelni azokat a helyzeteket. Például amikor egy gyerek előre jön, és az egész rendszer lohol a nyomában, a protectörök vetődnek és próbálják visszaráncigálni, jó kaotikus lehet. Ahogy az is aranyos, hogy állítólag a kicsik próbálják a védelmezőket segíteni és utánozzák őket a munkában, mint ahogy minden gyereknek szokása, és az is vicces lehet, amikor egy kisgyerek megpróbálja eljátszani a hostot.

Sok alter profi a host lemásolásában, viszont nem mindenkiről mondható ez el, és különösen olyan esetekben feltűnő a kamu, amikor annak a személyiségnek van egy erős, idegen akcentusa. Gyakori, persze nem magyaroknál, de még magyarban is feltűnhet a másfajta hanglejtés, más beszédstílus, gyorsabb vagy lassabb, tehát aki jól akarja álcázni magát, annak meg kell figyelnie a host viselkedését, járását, gesztusait, mimikáját, beszédstílusát és minden egyebet. A mi esetünkben igazán egyikük jó csak ebben, és ő is hibázik, viszont ez nem feltűnő mindaddig, amíg valaki nem tud a DID-ről. Amint igen, már kiszúrja.

A tükörbe nézve csak önmagadat látod, akkor is, ha bentről nézed esetleg. Az alter is ugyanazt a testet látja, nem is szokott neki olyan szimpatikus lenni az emlékeztető. Ha valaki mást lát a tükörben, mint a test, amiben él, az hallucinál, tehát valami egyéb agybaja is van. (Ez valódi kérdés volt felém, jót mosolyogtam rajta.)

Minél jobban megismeritek egymást az alterekkel, annál több lehetőséget, tárgyakat és időt szeretnél biztosítani a számukra (ha nem vagy egy önző geci), és persze ők is egyre bátrabban kérnek dolgokat. Mivel az agy a másik személyiségeket tőled elég különbözőnek alkotja meg, ezért meglehetősen eltérő hobbijaik és érdeklődési köreik vannak. Nálunk ez kijön pl. zenékben, ételekben, vagy akár parfümválasztásban. A hímnemű alterek legnagyobb nyomora (és ez szerintem fordítva is igaz) az, amikor női testben kénytelenek ügyet intézni, és ezen is jókat lehet mosolyogni. A youtube-on vannak olyan videók, amikben fiúk sminkelik ki a testet vagy panaszkodnak a menstruációra, ami szerintük elviselhetetlenül szörnyű és gusztustalan valami. Szar ügy. A férfi hostok azon is ki szoktak akadni, ha női személyiségeik túl femininre veszik a figurát, és aztán visszatérve ott állnak feldíszítve, mint egy buzi.

Az alterek szexualitása is eltérhet. Hogy lánynak fiú személyiségei is vannak, és azok nőket szeretnek, az nem azt jelenti, hogy az illető host maga transzi vagy leszbikus, ennek semmi köze sincs hozzá az égvilágon. Megfigyeléseim szerint nagyon sok alternek nem szélsőséges a szexualitása, tehát nem hetero vagy meleg, hanem azt mondja, hogy mindegy. Ez lehet köszönhető annak, hogy ők gyakorlatilag test nélkül léteznek, vagy maguk is kénytelenek megtapasztalni, milyen más nemű testben létezni, emiatt toleránsabbak, "a lélek számít" nekik. Vannak nagyon romantikus DID-kapcsolatok, amikor két rendszer találkozik és már mindenki baszik mindenkivel ugyanabban a két testben. :)

Párkapcsolatilag na igen, ez megint egy másik téma, és ebben még nincs nagy tapasztalatom. Nálunk más, mert mi már ezer éve együtt vagyunk, a betegség pedig most bukott ki, aztán hogy kibírjuk-e ezt így hosszútávon vagy sem, az idő eldönti. A DID esetében a partnernek nagyon sok mindent kell tolerálnia és kijönnie eltérő személyiségekkel, és akkor arról még nem is beszéltünk, milyen mondjuk egy relatíve idegen mellett elaludni, akiről ő már tudja, hogy nem a host. Szerelmi viszonyba kerülni egy rendszer több tagjával szerintem bigámia vagy poligámia, még ha a törvény előtt nem is, az nagyon furcsa lenne, és nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni. Az én pasim az én pasim, és azzal keffent, akivel akar, de házon kívül. Alter tabu.

De ezen is azért pörgött az agyam már sokat, hogy milyen szar helyzet lenne, ha a párom lecserélne engem egy alterre, és akkor hogyan tovább?

Egyébként vicces, de létezik olyan, hogy alterek összejönnek egymással, belül tudnak dugni is, és igen, még gyerekük is lehet, persze, csak képzeletbeli, ami számukra testet ölt a belső világban. Vannak erről feljegyzések, történetek, létezik. Hogy a gyerek aztán cseperedik-e vagy örök csecsemő marad, nem tudom. De érdekelne a válasz. :) Olyan is van, hogy az alterek dolgoznak bent, van munkahelyük, karrierjük, bár amit én eddig hallottam, az mind olyan szakma volt, ami inkább amolyan álmodozás, például hogy énekes (biztos híres) vagy nagggyon menő ügyvéd, szóval mint valami filmben. Számukra valódi mindenesetre.

Az is megesik, hogy egy-egy alter egy celeb külsejével létezik, ez viszonylag gyakori jelenség. Én nem bánom, hogy az én kis headmate-jeim elvileg átlagemberek, mert Brad Pitt zavarba hozna. De tutira kipróbálnám azért. :) Ez egyszer poén, utána viszont inkább bosszantó, és valahogy nem tűnne helyesnek.

A másik érdekes dolog még az érzelmek és hangulat átadása. Könnyen összekeverhető ez a hangulatingadozással, ami ugyebár nem egy jó dolog, csakhogy itt voltaképpen valahogy egymáséit lehet érezni, amire reagál a test és az agy téged irányító része. Tehát ha valamelyik alter épp felbassza az agyát vagy szomorú, azt lehet érezni, nem feltétlenül, de megeshet. Ez úgymond normális a DID-ben, viszont nagyon óvatosnak kell lenni emiatt, a szakembernek illik felismernie a különbséget.

Az információmegosztásra is oda kell figyelni nem csak az alterek között, hanem a barátok, rokonok részéről is. Amit az egyik alter tud, mert tudhat vagy már értesült róla, feldolgozta, azt egy másik nem biztos, és baj lehet abból, ha olyan hírt kap, amit neki nem kéne. Természetesen a traumákat érintő dolgokról beszélek.

A belső világokban leggyakrabban a következő helyek és élőlények léteznek (a teljesség igénye nélkül): nagy ház/kúria/kastély, tó/folyó/tenger/tengerpart, szigetek, erdő/dzsungel, vízesés, barlang, pincék, labirintus, fal, különféle börtönök, város/falu/bevásárlóközpont vagy kisebb boltok, bódék, vulkán, zárt szobák/széfek, körhinta, óriáskerék, játszótér, virágoskert, magas fű, háziállatok/vadállatok/haszonállatok/fantázialények, konferenciaterem, előszoba vagy kapu a világra. Ezek mind szimbólumok, metaforák. A belső világ rendezése, alakítgatása elvileg lehetséges, sőt vannak nagyobb rendszerek, amikben erre külön alter is létezik, akinek ez a dolga. A belső világ lehet nagyon pici, például egyetlen szobányi, de lehetnek egész galaxisok. Ezen kívül a problémák, traumák testet ölthetnek démonok, szellemek vagy egyéb misztikus lények formájában, a gatekeeper ezeket tartja az ő saját börtöneiben, de kószálhatnak szabadon is, illetve előfordulhat, hogy a host újabb alterekre bukkan a belső világ feltérképezése során. Bejárni azt a helyet gyakorlatilag maga a terápia. Mindennek jelentősége van és átgondoltan kell cselekedni. Ha egy ajtó nem nyílik, az nem véletlenül van zárva, tehát nem berúgni, mint a pasim javasolta már.

A piálás. Ezt kérdezték tőlem valamelyik nap, hogy mi van, ha bekúrok, akkor az egész rendszer részeg lesz? Valószínűleg igen. Próbálok visszaemlékezni, hogy amikor régen eléggé betöltöttem, akkor esetleg kijött-e valami emiatt a rókán kívül, mármint hogy ők, de nehéz. Lehet, de olyankor kinek tűnik fel? Nem tudom. Most nem próbálnám ki, úgyhogy magáról az ivászatról szerintem lemondok egy életre, nem fog hiányozni, amúgy sem gyakran csináltam.

Szintén érdeklődtek már, hogy az alterek meg tudnak-e halni vagy álmodni, esetleg gondolatokat megosztani. Meghalni nem, meghalni a testtel együtt fognak ők is, viszont úgymond inaktívakká tudnak válni, egy amolyan alvó állapotba kerülni. Van, aki ilyenbe megy évtizedekre, aztán "feléled", valaki soha többé, mindenesetre meg nem hal senki. A persecutor az a karakter, akit általában az egész rendszer szívesen hűvösre tenne ilyen értelemben, ami csak tetézi a bajt. Álmodni tudnak, sőt létezhet közös álmodás elvileg, vagy látni egymás álmait, nem tudom, ilyet még nem tapasztaltam. A gondolatátvitel mint olyan, azt sem tudom. Mi számít annak? Fejben beszélünk, azaz gondolatokkal, szóval hogy tudod megkülönböztetni a bent kimondott szót a gondolattól? Valószínűleg nekik is vannak sajátjaik, hiszen remekül tudnak sunnyogni és hazudozni is időnként, tehát számukra is ugyanúgy megvan az, mit mondanak ki és mit csak gondolnak magukban, de science fictionös értelemben a gondolatmegosztás szerintem nem létezik. Remélem. :)